Ungváry Zsolt

Kulturkampf

Mindenki tudta, ha Bergengóciában egyszer véget ér a kommunista diktatúra, az élet minden területén az addig háttérbe szorított keresztény, konzervatív értékeket vallók jutnak szóhoz. Aztán mégsem így történt.

– Azt vártuk, hogy a fiókokból előkerülnek az elnyomottak zseniális művei, de nem kerültek – vigyorgott a régi rendszer dédelgetett szerzője. Azt senki sem merte neki megmondani, hogy az ember regényt nem ír a fióknak, mert a semmibe ennyi energiát beleölni sem kedve, sem ereje nincs senkinek. Visszajelzés és támogatás hiányában a művek meg sem születnek, és igazán ez a legnagyobb bűne az azóta is kivételezett helyzetben lévő bergengóc írói klikkeknek.

Gólya

A kormány képviselőjének bevándorlásról tartott sajtótájékoztatóján egy izgága újságíró feltette provokatív kérdését:

– A gólyák ellen mikor feszítenek ki égig érő kerítést a déli határoknál? Elvégre azok is migránsok! – A hökkent tekinteteket látva már előre dörzsölte a markát, hogy ilyen szépen sikerült csőbe húznia a politikust, tehát tovább feszítette a húrt. – Vagy miért nem toloncolják vissza őket?

Lapjárás

Az árnyas fák alatti kis kőasztalnál három öreg ultizott. Közel harminc éve, amióta nyugdíjba mentek. Arcukat ráncok barázdálták, bőrük ráfeszült járomcsontjukra. Reszkető, májfoltos kézzel igazgatták a lapokat, összehúzott szemmel silabizálták a figurákat, nagyokat fújtatva kapkodták a levegőt, és rekedtes hangon, szuszogva beszéltek. Többnyire a partiról, néha a fociról, politikáról. Tízfilléres alapon kezdték, ma már a sima ulti négyszáz forintot ért. A piros nyolcszázat.

Oldalak