Ungváry Zsolt

Szobor

Civil szervezetek, történészek, hagyományőrzők elhatározták, hogy szobrot állítanak Tohonya Jenőnek, a falu nagy szülöttének. Izgatottan készülődtek az avatásra, már állt a talapzat, rajta a lepellel takart műalkotás, amikor megjelent az első cikk arról, hogy bajok vannak Tohonya nézeteivel. Nofene, csodálkoztak a helybéliek. Tohonyát igazán szerették a környéken. Sokan együtt fociztak vele, látták végigsétálni a főutcán, galambokat etetni az Érces patak partján.

Csíkos

Sokat elégedetlenkedtek – okkal és ok nélkül – a bergengóciai postások. A pohár mégis akkor telt be, amikor a távközlési miniszter titkárságvezetőjének keresztlánya megjegyezte, hogy a postások csak hallgassanak, mert gyakorta csíkos pólóban kézbesítik a leveleket, ami ízléstelenség.

Költészet

Komoly feladat várt a bizottságra a világháború utáni tankönyvek összeállításával. Főleg a humán tárgyakkal izzadtak meg. Az irodalmi alcsoport bőszen szelektálta a korábbi regényeket, novellákat, verseket, de valamit azért hagyni is kellett, mert az elvtársak még nem írtak elég művet ahhoz, hogy megtöltsék velük a szöveggyűjteményeket.

– Már dolgozik rajta az új költőnemzedék – jelentette a bizottság első titkára –, de addig a kicsiknek valamiből meg kell tanulniuk olvasni.

Segítség

A férfi megpróbált végigsietni az aluljárón anélkül, hogy szemkontaktust teremtsen a hajléktalanokkal. Egyikük azonban ügyesen elébe vágott, és egy rettenetesen gyűrött és mocskos újságot dugott az orra elé.

– Nem veszel Fedél nélkült?

– Köszönöm, már olvastam a napi sajtót.

– Igazából nem is adtam volna oda. Csak pénzt akartam kérni. Mennyid van?

– Nincs nálam egy fillér se.

– Ugyan már, ezzel a dumával ne etessél. A kabátzsebedben biztos lapul valami.

– Igaz, de csak nagy címleteim vannak.

Oldalak