Ungváry Zsolt

Kettő

Az éjjel hazafelé mentem. Éreztem, bársony nesz inog. Mégis, a Rottenbiller utcai felüljáró közelében egy testes, kopasz férfi veszekedett egy kutyát sétáltató vékony, szőke nővel. Éles hangon kérte számon rajta az állat elhullajtott ürülékét és vad ugatását. A nő sem hagyta magát, mindenféle állati jogokról magyarázott, de magamban igazat adtam a kopasznak; mivé lesz a város, ha elborít bennünket a szar? Mielőtt azonban közbeavatkozhattam volna a fickó oldalán, rágyújtott egy cigire, és füstjét a nőre fújta, aki hevesen köhögve fulladozott, és átkokat szórt a bagóra.

AD 1459.

Garai László nádor idegesen forgatta kezében a Duna jegén önfeledten ünneplő tömeget ábrázoló fényképet. Mellette Újlaki Miklós ült, éppen SMS-t írt, a billentyűk szinte sisteregtek az ujjai alatt.

– Kezd tele lenni a hócipőm ezzel a Mátyással – csapott Garai az asztalra. – Fejébe szállt a dicsőség, már Szent Istvánnak képzeli magát.

Ellenzék

Az újabb megalázó bukás után az ellenzéki pártok vezetői magukba roskadva ültek egy sarokban. A fejüket (vagy társelnökük fejét) verték a falba, és kétségbeesetten kérdezgették: „Mit kellene csinálnunk, hogy egyszer már ne velünk töröljék fel a padlót? Persze, érthető, hiszen végtére is azt sem tudjuk, mit akarunk. Nincsenek terveink, programunk, lusták vagyunk, agresszívek, pökhendiek, de mégis tanácstalanok. A sajtónk folyamatosan hergel minket, mi meg egymást marjuk. Irigykedünk Orbánra és utáljuk, de még szerencse, mert legalább ebben egységesek vagyunk.

CV

Folyamodványomhoz mellékelem a kért önéletrajzot, amit a jelentkezési lapon tévesen curriculum vitaenek tüntettek fel, de a trágár szavaktól való ösztönös tartózkodásom miatt ennek használatát mellőzném.

Az ördög bújt beléjük…

Folyik a bősz elemezgetés az ellenzéki oldalon, vajon mi okozta a vereséget. Mindenféle elméletek születnek, hébe-hóba az önkritika is felbukkan, bár nem jellemző. Egy apró adalékkal hadd járuljak hozzá én is a magyarázatokhoz.

A kampányban visszatérő elem volt a teljes, a Jobbiktól a DK-ig mindenkire kiterjedő ellenzéki összefogás, amitől a diadalt várták. Ennek abszurditása ugyan minden, a magyar társadalmat és közéleti viszonyokat ismerő ember számára nyilvánvaló volt, de ők maguk is szolgáltattak ehhez nem kevés illusztrációt.

Oldalak