Hirdetés

A strasbourgi cukrászdában fura figura üldögélt három magyar EP-képviselőnő társaságában. Egy számmal nagyobb zakóját válla rándításával igazította meg. Motyogva, a mássalhangzók szóbeli hasonulását nem ismerve beszélt. És nem volt feje. Grízes tésztát rendelt, de a döbbent pincérnő értetlenkedésére végül beérte egy konyakkal.

– A nemzet elavult és veszélyes – mondta mutatóujját intőn felemelve. – A hagyományos kötődések örökös konfliktusforrást jelentenek; elhagyott asszonyok és gyerekek, erőszak. A mi családunk a párt. A Párt.

– Mi valami egészen mást akarunk – ingatta a fejét modernül a momentumos doktornő.

– Ne higgye – ellenkezett a fejetlen öregember. – Amikor Klára nagypapája (biccentett az egyik nő felé) börtönbe csukatta Anna nagypapáját (fordult most a másikhoz), a párt iránti hűség vezérelte, ami felülír minden mást; barátságot, becsületet, pénzt, hatalmat.

– Hiszen a párt maga a hatalom – egészítette ki Klára.

– A hatalom csak eszköz – próbált okoskodni a doktornő. – Mi az egyénért harcolunk, az önmegvalósításért, a kiteljesedésért, amikor az ember kerül az Isten helyére. Fogyasztunk, nyaralunk, kefélünk következmények nélkül. Ehhez segít hozzá a hatalom.

Klára és a fejetlen összenevettek.

– Megmondjuk neki? – kérdezte a vénség.

– Mit? – próbált bekapcsolódni Anna is.

– Hát hogy a hatalom maga a cél. A nagyapád megértette. Ezért tudsz itt együtt ülni Apró Antal unokájával.

– Nem! Mi a szép új világot építjük, amit a felvilágosodás elkezdett. A mi szentháromságunk a Nincsisten, Nincshaza, Nincscsalád.

– Tudja, kedveském, magácskák a hasznos idióták.

– De kérem!

– Az biztos, hogy nagyon idióták. Hogy mennyire hasznosak, nem tudjuk, mert tevékenységük kivált egy erős ellenreakciót, amit megszenvedhet a mozgalom. De erre is megvannak a módszereink. Csak kérdezzék meg Rajk Lacitól. Ne az SZDSZ-estől, hanem az apukájától.

Vette a kalapját, hóna alá csapta, és ment. Nem fizetett a konyakért.