Tíz hét. Ennyi idő kellett hozzá, hogy a franciaországi események végre elérjék az emberi jogokban illetékes európai csinovnyika ingerküszöbét. Ez alatt az idő alatt (november közepétől január végéig) a Macron-féle fináncdiktatúra féktelen terrorjának mérlege: 11 halott, 1800 sebesült, köztük legalább 90 nagyon súlyos, egy tucatnál is több rendőri lövedékkel kilőtt szem, 4 rendőri gránáttól letépett kéz, legalább 5500 letartóztatás, csaknem ezer elfogatási parancs, több mint 300 bebörtönzés, folyamatban lévő bűnügyi eljárások ezrei. Miután a rendőri egyenruhába bújtatott szadista pszichopaták rendfenntartásnak álcázott sorozatos ámokfutásáról készült sokkoló felvételek − nem annyira a fősodratú médiának, mint inkább az internetes közösségi hálózatoknak és alternatív hírportáloknak köszönhetően − bejárták az egész világot, megszólalásra és a francia kormány elítélésére késztetve (többek között) Trumpot, Erdogant és Salvinit, sőt az iráni és az észak-koreai vezetést is, végül az Európa Tanács emberi jogi komisszárja is felébredt Csipkerózsika-álmából.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com

Így aztán január 29-én kénytelen-kelletlen kiadott egy tessék-lássék közleményt, amelyben nyugtalanságának ad hangot a „franciaországi feszültség jelenlegi magas szintje” miatt, úgy vélve, hogy „sürgős (lenne) lecsillapítani a helyzetet” (sic!). A lehető legenyhébb hangnemben megfogalmazott kommünikéje szerint a bosnyák Dunja Mijatovicot,  az Európai Tanács emberi jogi biztosát nyugtalanítja a tüntetések során úgymond „védelmi lövedékekkel” (értsd: golflabda nagyságú gumilövedékekkel) megsebesített, egyes esetekben „nagyon súlyosan megsebesített személyek nagy száma”, nemkülönben „a tüntetéseken való részvételt adminisztratív döntéssel előzetesen megtiltó törvényjavaslat” (ezt a rezsim mameluk parlamentje éppen most készül elfogadni bármiféle népi elégedetlenség csírájában való elfojtására), amely „vétségnek nyilvánítja a tüntetéseken részben vagy teljesen eltakart arccal történő részvételt”. Mivel az ilyen intézkedések szerinte „gátolják a gyülekezési szabadságot”, felszólítja a kormányt és a törvényhozást, hogy „tartsa tiszteletben az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat”.

Jellemző módon a Mijatovic által kifogásolt új francia szabályozás még annál is „keményebb, mint amelyet Putyin rezsimje használ a politikai ellenzék elnyomására”, írja nyilván saját tapasztalati alapján egy orosz ellenzéki újságíró. (Macron’s Yellow Vest Response Makes Putin Look Soft, bloomberg.com, 2019. január 9.) Ugyanezt a véleményt visszhangozza egy Párizsban élő brit történész és egyetemi tanár is, aki szerint „a francia kormány eltúlozza a sárga mellényes fenyegetést a politikai elnyomás igazolására”, miközben „ilyen méretű preventív rendőri akcióra sohasem volt példa a no-go zónákban, amelyekben virágzik a bűnözés és a radikális iszlám”, és „egész egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a külvárosi »fiatalokat« (amely egy eufemisztikus kifejezés) olyan típusú ellenőrzésnek vetnék alá, mint amelyeket Párizs elegáns negyedeiben művelnek. Mindenki tudja ugyanis, hogy százával létezhetnek ilyen törvényen kívüli zónák egész Franciaországban, ahová a rendőröknek megtiltják a belépést a feletteseik, attól félve, hogy kiprovokálják a helyiek erőszakos reagálását, akik ezeket a területeket tulajdonképpen kisajátították maguknak. Egyszerűen fogalmazva, Franciaország erős a gyöngékkel és gyönge az erősekkel. Egy ilyen rezsim csak azt a megvetést érdemli, amelyben a sárga mellényesek részesítik.” (France’s govt exaggerates Yellow Vest threat to justify measures of political repression, rt.com, 2019. január 10.)

A francia helyzet karikaturisztikus: az abszolút monarchia országa mára az abszolút demokratúra országává vált, ahol kormányzati nyomásra több Facebook-oldalt cenzúráztak (többnyire „gyűlöletbeszéd” miatt), mint a világ összes többi országában együttvéve; ahol százak sínylődnek börtönben gondolatvétség miatt, és nyoma sem maradt a szólásszabadságnak; ahol a hatalmat kisajátító, politikailag csereszabatos kozmopolita elit előre megfontolt szándékkal, folytatólagosan és különös kegyetlenséggel brutalizálja karhatalmista droidjaival a sárga mellényes éhséglázadásban részt vevő franciákat, férfiakat és nőket, fiatalokat és időseket egyaránt. Macronnak rinocé­rosz­bőr van az arcán, amikor ezek után Maduróra mutogat, és Twitter-bejegyzésben üdvözöli „a szabadságukért menetelő venezuelaiak százezreinek bátorságát”. Ez már tényleg az arcátlanság netovábbja!

Legszebb az egészben, hogy gazdasági és társadalmi szerkezetét tekintve, Franciaország egyre inkább Nyugat-Európa Venezuelájává válik. Lakosságán belül ugyanis az utóbbi 40 évben legalább 20-25 százalékra nőtt a nagyrészt improduktív néger-arab népesség aránya. Ennek következtében ugyanezen időszak alatt GDP-arányos államadósságának szintje 20 százalékról 100 százalékra emelkedett. A világ népességének kevesebb mint egy százalékával és a világ GDP-jének alig 3 százalékával az egész Földön szociális segélyre költött összeg 15 százalékát adja! 1980 óta a lakossága csak 25 százalékkal, a bürokratáinak és funkcionáriusainak száma viszont csaknem 50 százalékkal nőtt, közkiadásai 2017-ben elérték a GDP-je 57 százalékát (Németország esetében ugyanez a mutató 44 százalék), állami költségvetése pedig 2017-ben 68 milliárd eurós hiányt mutatott (Németországé 38 milliárdos többletet).

A népességcserés gyarmatosítás többé-kevésbé egész Nyugat-Európát sújtja, leginkább azonban Franciaországot. Törvényszerű tehát, hogy a franciák lázadtak fel ellene elsőként. Valójában ugyanis a sárga mellényesek mozgalma az őshonosok ösztönös tiltakozása a lecserélésüket célzó globalista-neoliberális törekvéssel szemben, amelyhez a parlamentáris demokrácia szolgáltat keretet a választott „népképviselőik” cinkosságával. Nem csoda, hogy a sárga mellényesek a közvetlen demokrácia hívei, és állampolgári kezdeményezésű népszavazást követelnek, amelytől a globalisták úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől, mert Macron szerint ez „megöli a parlamentáris demokráciát”.

Igaza van. Erről van szó. A macroni parlamentáris demokrácia ugyanis nem a DEMOKRÁCIA, hanem a bunkerszindróma klasszikus megnyilvánulása: amikor egy oligarchikus hatalom rádöbben, hogy kisebbségben van…