Akiknek végleg harangoztak

Az ellenzék az elmúlt két ciklusban leoligarcházta a gazdákat, és vádaskodva támadta a szaktárca munkáját. Miközben a többségre hivatkoztak, feltalálták a tagság nélküli pártokat, a tüntetők nélküli demonstrációkat és a nép nélküli demokráciát. Egyben következetesek voltak: mindig a nagybirtokot óvták.

Ezzel szemben az Orbán-kabinet földprogramja területekhez juttatta a magyar földműveseket, új fejlődési pályára állította a mezőgazdaságot, valamint a magyar földet megvédte az idegen térhódítástól. Nem csoda, hogy a Fidesz–KDNP a 2018-as országgyűlési választáson elsöprő győzelmet aratott vidéken. A falvak népe nemet mondott a kormányellenes demagógiára. Annyit csúsztattak, hogy a végén elhasalt az ellenzék. „Ki mint vetett, azonképpen arat” – írta Wass Albert.

Pedig 2010-ben a bukott baloldal súlyos örökséget hagyott hátra. A nemzeti kormánynak hosszú esztendők mulasztásaival kellett szembesülnie. Ráadásul azok támadták a legkeményebben, akik válságba juttatták az agráriumot. Gőgös Zoltán, a szaktárca volt MSZP-s államtitkára volt az egyik leghangosabb bírálója a Fazekas Sándor vezette minisztériumnak. Gyorsan elfelejtette gyászos kormányzati tevékenységét, miközben hangoskodva végighaknizta a médiát. Hordószónoki hevületében fenyegette a kisgazdákat, hogy visszaveszik tőlük az állami haszonbérleteket és a megvásárolt állami földeket. Hagyományosan ellentmondásos szocialista politikát űzött: a nagyüzemet védve kulákozta a kisbirtokosokat és az agrárközéposztályt. A gazdák azonban tudták, kivel van dolguk. Emlékeztek arra, hogy a szocialista érában jóformán csak vörös szegfűs zöldbárók jutottak állami termőterülethez. Ilyen múlttal meg is csappant a politikus hitele: 2018-ban már az MSZP sem indította a választásokon. Merthogy úgy hírlik, nyilatkozataival ellentétben nem önszántából hagyott fel a közélettel Gőgös Zoltán. Állítólag a sajátjainak sem kellett már a levitézlett honatya. Nem fogja ő már senkitől visszavenni a földet, nem ülteti nyeregbe a nagybirtokos klik­ket megint. Párt- és bizottsági tagtársával, Harangozó Gáborral együtt hiába kötött fekete szövetséget az Orbán-kormány kiugrott államtitkárával, Ángyán Józseffel. A földművesek fittyet hánytak a rágalmaikra. Nekik „harangoztak”.

Pedig a háttérben nagyon készülődött a szörnykoalíció. A mezőgazdasági bizottság ülésein egyetértő mosollyal hajolt össze jobbikos és balliberális képviselő. Csak éppen a választópolgárokkal nem sikerült zöld ágra vergődniük. Ezért aztán mindketten búcsút inthettek a parlamentnek, színházi nyelven szólva: balra el, függöny. Apropó zöld ág. Ez utóbbi volt szocialista képviselő öccse, Harangozó Tamás beült a Tisztelt Házba. Az MSZP-s honatya elbeszélgethet a velük közösködő Párbeszéd nevű liberális zöldpártocska tagjaival arról, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatósági tagjaként milyen munkát is végzett a Gyurcsány–Bajnai-korszakban. Azt is megkérdezhetik az LMP-s disszidensek, hogy ha 2012-ben még támogatta a paksi bővítést Harangozó Tamás, akkor később miért beszélt ellene? Borítékolom, nem lesz vita köztük környezetpolitikai kérdésekben, mert a Párbeszéd párt kívül zöld, belül vörös, az MSZP meg kívül vörös, belül zöldbáró. Semmi szín alatt ne tévesszen meg bennünket a vörös-zöld balliberális paletta. Összenőtt, ami összetartozik.

De nemcsak a látszatzöld párbeszédeseken, hanem a másik semmibe hullott törpe ökopárt, az Élőlánc Magyarországért nevű csoportocska hangadóján is kiütött a posztkommunista hajlam. Ismeretes, 2017-től már a nagybirtokpárti MSZP-nek kampányolt: szegfűs logó alatt fényképeztette magát. A kishantosiak vezetője akkor lett ismert, amikor nem akarta tudomásul venni, hogy „vidékfejlesztési központja” által több mint húsz esztendeig művelt állami földet mások kapják haszonbérbe. Nem értették meg, hogy a bérleti díjat időben kell megfizetni, és azt sem, hogy a nemzeti tulajdonú területekhez nincs előjoguk. Két évtized után az állam mint tulajdonos olyan gazdáknak nyújtott segédkezet, akik addig nem kaptak állami területeket művelésbe. Ács Sándorné ezután Ángyán Józseffel karöltve folyamatosan bírálta a kormányt, mert szerintük a nagyüzemek kapják az állami területeket.

Az Ángyán-jelentések a haszonbérleti szerződések néhány százalékából vontak le általánosítóan hamis következtetést. Miközben a nemzeti kormány földprogramja megsokszorozta az állami földeken gazdálkodók számát, ők ennek az ellenkezőjét mondták. Csakhogy a földművesek tudták az igazságot. Azt, hogy míg a baloldal idején mindössze hatszázan bérelhettek állami birtoktesteket, addig az Orbán-kormány idején minden harmadik gazda vásárolhatott nemzeti tulajdonú területet. Így e birtokpolitikai reform jóvoltából megerősödhettek a családi vállalkozások.

Lehet, hogy a baloldali politikusok nehezen küzdenek meg a prímszámokkal (Gyurcsány Ferenc, DK), és nem tudják, hogy a három harmad az az egész (Tóth Bertalan, MSZP), de a józan paraszti ésszel megáldott vidékiek nagyon is tudják, mennyi kétszer kettő. A gazdák nagyon jól tudták, hogy hatszáz kevesebb a harmincezernél. Sokkal kevesebb.

Ács Sándorné sem tudott dobbantót ácsolni magának, mert hiteltelenné vált, amikor a tényeket is elvitatta. Mi több, 180 fokos fordulattal a döbrögiek pártjára állott. Ahogy a volt LMP-s Szabó Rebeka is, aki a Párbeszéd embereként a szocialista zöldbárókkal „lapátolhatja” most a szénát, hogy őt idézzem. Nem zöldek, hanem a zöldbárók szekértolói. S ha ők meg is feledkeztek egykori oligarchaellenes jelszavaikról, a nemzeti kormány ma is magáénak vallja Veres Péter (1897–1970) hitvallását, aki A parasztság örök hivatása című cikkében így fogalmazott: „(…) akármi történjék is az országgal, amíg földhöztapadó parasztjai vannak, addig jövője is van.” A nemzeti agrárpolitikát ennek jegyében folytatja tovább Nagy István, az új szakminiszter.

A szerző az Agrárminisztérium tanácsadója

 

Lapszám: