Cipőt a cipőboltból. Volt egy ilyen reklám a Kádár-rendszerben, bár nem emlékszem rá. Biztos, mert gyerek voltam. Pedig figyeltem piszkosul, amikor az Esti mese és a Híradó közt elindult a reklámblokk. Igen, a filmeket nem szakították meg, hanem húsz percen át ömlesztve kaptuk a pécsi kesztyűt meg a bontott csirkét. „Könyvvel könnyebb!” Mert ilyen reklám is volt. Mindegy. Na, de arra akartam kilukadni, hogy az efféle egyszerű reklámszövegekre az ember már nem figyel oda, megnőtt az ingerküszöb. Oda kell tennie magát valakinek, hogy érdeklődést csikarjon ki.

De szerencsére van, aki beleteszi a munkát: „Én már el vagyok könyvelve baloldali, liberális, zsidó, buzi menekültbérencnek – nagyinterjú Alföldi Róberttel.” Lássuk be, ez azért ott van. Amint a Facebook elém dobta, kattintottam.

„És nagyon megtanítottak arra, hogy mi a fontos és mi nem az. (…) Az-e a fontos, hogy a parlamentben buziznak, vagy az, hogy sorba állnak a jegyekért az emberek?”

Nem hülye az Alföldi. És igaza van. Az interjút olvasva eszembe jutott, hányszor és hány helyen ismételtem már, hogy nem elég politikailag átvenni a hatalmat. Hanem kulturálisan is kötelező.

Egy ismerősöm minap elment a barátnőjével színházba, ahol Gálvölgyi meg valami másik híres hasonszőrű szerepelt, és persze telt ház volt. Kit izgat, hogy megszűnt a Heti hetes? Van elég munkájuk így is. És elég felületük is. Tévét zömmel amúgy is csak a nyugdíjasok néznek. A valódi befolyással lévő negyvenesek, ötvenesek alig, a fiatalok, akik meg most kerülnek majd pozícióba, egyáltalán nem néznek tévét.

A jobboldali lapok meg vagy a ballibsik íróival csinálnak interjút, azokról írnak, elfogadják, hogy ők az irodalom, vagy nosztalgiáznak Wass Alberten, meg száz éve halott embereken.

„Zavar, ha egy interjúban a Passió XXI kapcsán megkérdezik a producert, miért készít Jézusról előadást egy zsidó meg egy ateista?” Na, jó, ezt a kérdést nem én tettem fel. Kétségkívül a „Cipőt a cipőboltból” egy egyszerűbb és kevésbé kínos világ volt.