Trump győzelme valóságos forradalmat indított a világhálón: ha éppen úgy tetszik nekünk, egész nap elnézegethetjük a különféle videókat. A legjobbak persze azok, amikor a megdöbbent liberálisok siránkoznak, megpróbálják megmagyarázni a számukra megmagyarázhatatlant: Trump győzelmét a globalista hegemónia felett.

Aktuális kedvencem egy stúdióbeszélgetés. Az öntudatos amerikai nő, fajtájának szép példánya, tágra nyílt szemmel és hadonászó mozdulatokkal gyalázza Trumpot. Mellette a másik szakértő, az amerikai úr. Aki rezzenéstelenül végighallgatja a tahóságról, rasszizmusról, intoleranciáról szóló maszlagot, majd odafordul a nőhöz, és csak ennyit mond: látja, Trump éppen az ilyenek miatt győzött, mint maga.

Az amerikai liberálisok hosszú ocsúdásának csak egyik magyarázata, hogy nem készültek fel a vereségre. A másik, ennél jóval fontosabb körülmény, hogy a valóság legyőzte a valótlanságot, az élet diadalmaskodott a holt betűk és szövegek felett. Mindez nagyon nehezen belátható összefüggés egy baloldali számára. A modern, felvilágosult, szabadelvű értelmiségi, éljen bármely táján a világnak, mindenekelőtt irtózik a hús-vér élettől, minden képessége az íróasztal mellett bontakozik ki. Paul Johnson Marx-esszéjében azt írja, hogy a világkommunizmus atyja lényegében minden idejét könyvtárakban töltötte, kerülte az embereket, és csakis azokkal tartott kapcsolatot, akik behódoltak neki, és nem zavarták meg gondolati köreit logikus kérdésekkel. Egyszer Engels felajánlotta, hogy elviszi magával valamelyik gyárába, megismerteti a munkásokkal, de Marx felháborodottan tiltakozott. Nem, a való élet nem kellett soha el nem készülő főművéhez, A tőkéhez, bőségesen elegendőek voltak más könyvmolyok elméleti maszturbációi (ezeket a baloldali értelmiségiek „tényeknek” és „adatoknak” szokták nevezni). Marx példáját minden magára valamit adó szocialista, liberális, anarchista, humanista, feminista érvényesnek tartja magára nézve. Úgyszólván mozgalmi elvárás, hogy élő emberekről egy szót se írjanak, csak „osztályokról”, „nőkről”, „értelmiségiekről” és így tovább. A régi jelszó, a semmik vagyunk, minden leszünk már a múlté. A mai forradalmárokat, a pimaszság és együtt nem működés apostolait inkább a semmi valóság jelszó lelkesíti. Ha elképzeljük, hogy mondjuk, Tamás Gáspár Miklósnak, Hont Andrásnak vagy Tóta W. Árpádnak át kéne vágnia egy szántóföldön, vizet kéne húznia a kútból, esetleg a piacon alkudoznia egy kofával, rögtön világos, mire gondoltam.

A liberális gyűlöli a világot a benne élőkkel együtt, és zsigerileg fordítja szembe a nyáj gyengébb, leszakadó példányait a vezérkossal. Trumppal ugyanaz a baja, mint Orbán Viktorral. Ha valaki ért az emberek nyelvén, és tudja, hogyan, milyen témákkal szólítsa meg honfitársait, a liberális dührohamot kap. Viszont marad a saját rendszerén belül, a semmit nem jelentő, tökéletesen értelmetlen varázsszavak birodalmában. A korszakváltásból, a saját hegemóniájának elvesztéséből mindössze annyit képes felfogni, hogy „populista” és „antidemokratikus” jelenségek zajlanak a szellemi életben, de képtelen a jelekből olvasni, és Nagy Romulus elhülyült mosolyával fogadja a szekercével a kézben beözönlő germánokat.

Ezért mondom és írom én már régóta, és ezért mondja velem együtt valamennyi gondolkodó ember, hogy a liberális doktrína a legkezdetlegesebb és legalacsonyabb rendű világmagyarázat. Talán azért is követik még mindig olyan sokan, most, a történelmi bukása előtti másodpercekben is, mert nem követel önálló gondolkodást, csak alapfokú szabálymagyarázati készséget és valamennyi csordaszellemet.

De hogy ne csak általánosságban beszéljek, lássunk konkrét példát is a liberálisok csőlátására.

Trump megválasztásából az egyik nagyon okos hazai publicista azt szűrte le, hogy amiképpen elszámolták magukat a közvélemény-kutatók, úgy Magyarországon is teljesen más lehet az arány. Lehet, hogy a társadalom mélyrétegeiben már készülődik a Fidesz leváltása, fortyog és dünnyög a mély, csak még nem halljuk, mondja ez a nagyon okos ember, mi pedig kissé eltűnődünk mindezen. Elegánsan eltekintünk attól, hogy Amerikában nem egyszerűen megégtek a közvélemény-kutatók, hanem az egész rendszer lelepleződött, márpedig a rendszerben lubickolók nem a Fidesz, hanem a jelenlegi baloldali ellenzék haverjai, szóval a párhuzam eleve sületlenség. Inkább tegyük fel a kérdést, hogy az illető mikor volt utoljára friss levegőn? Mert ha emberek között járna, tudhatná, hogy ma liberálisnak mondani magunkat ebben az országban – nem számítva az elméleti ködlovagok pár négyzetkilométeres belvárosi rezervátumát –, felér egy arculcsapással. Ebben az országban szó szerint a kertek alatt közlekednek azok, akik szocialistának és liberálisnak nevezik magukat. A legtöbb vidéki városban már régen megszűntek a baloldali pártok irodái, alapszervezetei, csoportjai, már csak néhány elnyűhetetlen mozgalmár nosztalgiázik az illegalitás meghitt gyertyafényénél, teljes titoktartás mellett, miképpen a Horthy-Magyarországon. Liberális pártok pedig de facto 1994 óta nincsenek, se Budapesten, se vidéken. Hát, akkor ki ismeri az életet, ki ismeri a magyar társadalmat? Orbán Viktor vagy az íróasztal-filozófusok? A helyes válasz az egymást követő választásokból tisztán kiolvasható.

De mégis, továbbra is, sőt, örökre: csak semmi valóság! Nehogy kimenjetek a szabad levegőre, véletlenül se találkozzatok élő emberekkel, ne zavarjátok meg a szépen kidolgozott elméleteket!

Én meg csak annyit mondok, nagyon is gyakorlatiasan, hogy Brexit, Trump győzelme, olasz népszavazás, francia elnökválasztás, visegrádi együttműködés. Mindez egy esztendő leforgása alatt.

Majd megleszünk valahogy.