Az utóbbi években a liberális-kozmopolita eliten kezd elhatalmasodni a pánik, és a hálás publikum egyre többször kaphat ízelítőt a jelenség groteszknél groteszkebb megnyilvánulásaiból. Nyugaton a növekvő „fasiszta fenyegetés” leküzdésére a tudósok új, innovatív módszerekkel kísérleteznek, adott esetben a nevetségesség kockázatától sem riadva vissza. Így például kapcsolatot igyekeztek kimutatni egyes autoriter magatartásformák (konformizmus, konzervativizmus, tradicionalizmus, kollektivizmus, intolerancia) és a parazitafertőzöttség között azon az alapon, hogy az élősködőktől való irtózás idővel olyan viselkedési immunreakciókat váltott ki az emberekben, amelyek a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében hajlamossá tették őket arra, hogy kevésbé legyenek nyitottak az idegenek iránt, ugyanakkor pedig arra is, hogy autokrata szociokulturális rendszereket támogassanak. (Study Finds Link Between Parasites and Authoritarianism, bigthink.com, 2017. május 15.) Sajnálatos módon ugyanezek a tudósok nem jutottak arra a nyilvánvaló következtetésre, hogy egyes parazita rasszok eltávolítása egyenesen varázslatos eredménnyel járna a fasizmus dagályának megakasztását célzó erőfeszítéseikre nézve.

Fotó: shutterstock.com

Most mindenesetre egy újabb tanulmány azzal kecsegtet, hogy varázsgomba fogyasztásával „gyógyítani” lehet az autoriter késztetéseket. A londoni Imperial College pszichedelikus kutatócsoportja szerint ugyanis a tudatmódosító gombák aktív összetevőjeként ismert pszilocibin csökkenti az emberek hajlandóságát az olyasféle autoriter nézetek iránt, mint a fasizmus, ugyanakkor pedig növeli a természethez való kapcsolódásukat. (Scientists find magic mushrooms could help fight fascism, bigthink.com, 2018. január 28.)

Ismét csak brit tudósok pihent agyából pattant ki tehát a fasizmus elleni harc varázsmódszere, akik ez alkalommal azt állítják, hogy „a pszilocibin-kezelés tartós változáshoz vezethet az ilyen gondolkodásokban”. Most eltekintve attól a ténytől, hogy önmagában a „brit tudósok” kifejezés az idők folyamán ironikus mémmé változott a tudományos mezbe öltöztetett hóbortos sarlatánkodás szinonimájaként, adott esetben különösen figyelemreméltó az a nevetséges állításuk, miszerint a természethez való kötődés és az autoritarizmus valami módon összeegyeztethetetlen lenne.

Valójában éppen az urbánus anarcholiberalizmus az, ami teljesen ellentétes a természetes renddel. A szójafiú-hipszter-antifa típusok általában nagyvárosi patkányok, akiknek egyetlen kapcsolatuk a természettel, hogy természetfilmeket néznek a tévében, és alkalmanként kirándulnak. A vidékieknek, akik valóban kötődnek a természethez, mivel benne élnek, többnyire autoriterebb a világnézetük. Mondhatni természe­tesen.

Apropó, progresszió! Az előbbiekben boncolgatott nyitottság-autoritarizmus dichotómiához is kapcsolódva, francia kutatók megállapították, hogy a szélsőbalosok – azon meggyőződésükhöz híven, hogy a tulajdon lopás – sokkal nyitottabbak a szexuális partnercserére és a gruppenszexre, mint a maradi átlag francia, miközben a feminista kultúrát elvető szélsőjobboldaliak a hálószobában is dominanciára törekszenek. (Les Francais votent-ils comme leurs partenaires sexuels?, ifop.com, 2017. április 18.)

Amerikai kutatók ugyanakkor arra a súlyos kérdésre keresnek választ, hogy vajon miért hájpacni a leszbikus nők elsöprő többsége. Az egészségügyi minisztérium súlyos dollármilliókat felemésztő tanulmányából kiderült, hogy „a kisebbségi nemi orientációjú nőket aránytalanul sújtja a járványos elhízottság, ugyanis a felnőtt leszbikusok csaknem háromnegyede túlsúlyos vagy elhízott a heteroszexuális nők feléhez képest. Ezzel határozott ellentétben a heteroszexuális férfiak között csaknem kétszer nagyobb az elhízottság kockázata, mint a meleg férfiak között.” (Taxpayers Spend $3.5 Million to Find Out Why Lesbians Are Fat, mrctv.org, 2015. július 13.)

Amikor színes bőrűek telepednek be egy adott lakónegyedbe, a fehérek hajlamosak elköltözni. Ez a jól ismert és alaposan dokumentált jelenség „fehér menekülés” (white flight) néven szerepel a szociológiai kutatásokban, és akkor van róla szó, amikor egy lakóövezet tíz év alatt elveszíti fehér lakosságának legalább egynegyedét. Egy új tanulmány most megállapította, hogy a fehérek nem a marxisták által kegyeleti szándékkal koholt – állítólagos társadalmi és gazdasági – okok miatt menekülnek el a színes bőrűek elől, hanem sokkal inkább faji megfontolásból, vagyis mert ez utóbbiakat az életmódjukat fenyegető kulturális pusztítással azonosítják.

A fehérek menekülését gyakran egy „fehérek kontra feketék” problémára redukálják, de a tanulmány kimutatta, hogy ez a jelenség akkor is bekövetkezik, ha latinók (spanyol ajkúak) vagy ázsiaiak színesítik a fehér lakónegyedeket. Ráadásul sokkal jobban érinti a középosztály lakónegyedeit, mint a munkáskerületeket, alapjában cáfolva azt a hiedelmet, miszerint jobbára gazdasági okokból kerül rá sor. Éppen ezért a tanulmány szerzője ezt igencsak nyugtalanító sémának tartja a jövőre nézve, mert szerinte jelentősen hozzájárul a faji szegregációhoz, amely az életesélyek csökkenésének fontos előrejelző tényezője egészségügyi, oktatási és gazdasági téren egyaránt. (White people abandon diverse neighborhoods for racial, not economic reasons, qz.com, 2018. április 13.)

Hallatlan! Ezeknek a rasszista fehéreknek van képük elmenekülni, nyomorban hagyva az általuk üldözött négereket és más színes bőrűeket. És még azt mondják, hogy a fehérek nélkül a színes népek végre megszabadulnának a láncaiktól, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy normális életet éljenek. Az egyetlen megoldás: a színes bőrűek kövessék fehér elnyomóikat az új negyedeikbe, hogy többé ne zsákmányolják ki őket. Teljesen logikus. Vagy mégsem?