Csodálkozók
Aggodalommal hallom, hogy az ellenzéki politikusok, az ellenzéki szavazók, de még az ellenzéki média, sőt Bolgár György is csodálkozik.Aggodalommal hallom, hogy az ellenzéki politikusok, az ellenzéki szavazók, de még az ellenzéki média, sőt Bolgár György is csodálkozik, és azért siránkozik, hogy nem érti. Mit nem ért? A Fidesz rebbenetlen népszerűségét. A múltkorában a Medián elképesztő statisztikai adatokat hozott ki a pártok állásáról. Az április 8-i választásokon még az ötven százalékot sem érte el a Fidesz, és ebből lett kétharmados többsége. Ami a tátva maradt szájak okát illeti, az bizony az újabb fölmérés szerint 63 százalék volt a választani tudó biztos szavazók körében. Ezen én is meglepődtem. De nem csodálkoztam. Mert látom azokat az ellenzéki húzásokat, amelyek megerősítik a kormánypárti szavazókat szándékukban.
Mi ennek az oka? Megmagyarázandó, példabeszédet mondok rá. Veres Péter, a már elfeledett, de igen nagy magyar író kitüntetett jóindulatával, sőt bizalmat föltételező őszinteséggel beszélt mindig velem. Egy alkalommal a Margit híd pesti hídfőjénél szállt föl a hatosra. Nem kertelt, a pártközpontból, Kádártól jött. Az 1968-as prágai tavasz leverése utáni időkben. Péter bácsi tragikusnak tartotta az eseményt, kivált, hogy mi is részt vettünk benne, s ezt kerek perec megmondta nekem. Szó szót követett, majd azt mondta: tudod, fiam, Kádár Jánosnak az a végzetes hibája, hogy semmit sem ért a magyar lélekből.
Visszaidézve most a zseniális nagy öreg szavait, új vagy más színben látom a mai magyar ellenzéket.
Veres Péter Kádárra mondott ítélete tökéletesen illik a magyar ellenzékre. Merthogy ez az ellenzék nemhogy nem érti a magyar lelket, de nem is hiszi el, hogy van lelke a magyarnak. Annak a magyarnak legalábbis, aki nemzetfönntartó, aki nemcsak fizikálisan van jelen, s nemcsak anyanyelvében magyar, hanem szívvel-lélekkel, minden porcikájával kötődik múltunkhoz és ennek következtében jövőnkhöz is.
Ez az ellenzék, a választók is és a vezéreik is mélységesen lebecsülik honfitársaikat, a nemzeti-konzervatív, jobboldali embert. És mivel lebecsülik, nem is érthetik meg. Az 1945 óta eltelt 73 esztendőben módszeresen pusztították nemzeti öntudatát, önbecsülését, önazonosságát. Éppen úgy nem értik lelki reakcióit, ahogyan a süket, öntelt, fölfújt nyugat-európai ember sem. A volt gyarmattartó a távolban ezt megengedheti magának, de aki itthon akar magyarul élni, az nem.
Tudomásul kellene venniük, hogy a mai magyarok értékes többsége patrióta, hazafi. Nem hangoztatja, nem döngeti a mellét, de kimondva vagy ki nem mondottan együtt érez az elszakított magyarokkal. És ebbe az emberi érzésbe metsz bele rendre az ellenzék.
A többség támogatja, helyesli a határon túli magyarok megsegítését. És az ellenzék – betelefonáló és politikus – ezt a természetes emberséget támadja napról napra. Elmebaj.
A kormány restaurál. Történelmi viharainkban félig lerombolt közkincseinket renoválja. De nemcsak a szép múltbéli környezetet állítja helyre, hanem Trianon mérhetetlen lelki és fizikai fájdalmát is igyekszik enyhíteni. És ennek egyetlen formája létezhet manapság, a határon túli magyarok támogatása, s pusztulásuk megakadályozása. Ezt nem érti az ellenzék. Ezért siránkozik.