Jelenlegi hely

Csurka István 25 éve megírta III. rész

Zárug Péter Farkas
Zárug Péter Farkas képe

Mindeddig áttekintettük Csurka István 25 évvel ezelőtt megírt dolgozatának két legfontosabb pillérét, a rendszerváltozás politikai arénájának demokratizáló pártrendszerviszonyait és az MDF–SZDSZ-paktum lényegét, valamint az MDF születésénél már jelen lévő antiszemita vádat a nép-nemzeti oldal felé, amely részek talán a legnagyobb vissz­hangot váltották ki, és nyilván újabb antiszemita bélyeget hoztak Csurkának.

Sőt igazából a Néhány gondolat… hozta be a köznyelvbe a „csurkizmus” kifejezést, és e dolgozat szemlélete, mondatai indították el az MDF darabokra szakadását. Csurka István diagnózisai – ma már világosan látszik – sok tekintetben helyesek voltak. A nagy rendszerváltó tabukról elsőként mert beszélni, ahogy arról is, hogy a történelmi elszámoltatás nélkül csak hatalomátmentésről lehet beszélni, nem pedig rendszerváltozásról. És mindezek mellett ő merte megnevezni, sőt nevükön nevezni mindazokat, akik ezért konkrétan felelnek. És mert utalni arra, miért is van az, hogy egy bizonyos csoportja a magyar közéletnek – családokon és történelmen átívelve – valahogy mindig ott van a következő nagy változásban, és mindig sikeresen tudja védeni elődei előző rendszerben elkövetett bűneinek következményeit.

Csurka látott, érzett bizonyos szociológiai, társadalmi és világpolitikai folyamatokat. Nem politikatudósként, nem professzionalizálódó politikusként és nem is idegen nyelveket beszélőként. Csak egyszerű magyar értelmiségiként, íróként. Egyszer azt mondta nekem, miután hazajöttem angliai tanulmányutamról, átok és áldás, hogy nem beszél egyetlen nyugati nyelvet sem – oroszul beszélt és olvasott. Átok, mert a világ egyre bővülő modern tudásával nem tud napi szinten foglalkozni, és nem érti e nyelvek saját logikáját, finomságait. (Ezért is értékelte nagyra Lovas István jegyzeteit.) De ezt, ha átok is, mégis áldásként kezeli, mert így nincs semmi, ami eltántoríthatná a magyar nyelvtől és a magyar élet minden percben való figyelésétől.

Ez az „átok és áldás” persze kigúnyolható. Bizonyos mértékig akár érthető módon. Különösen úgy, hogy Csurka a programalkotásban gyengének bizonyult, amit lehet akár erre is visszavezetni. Igaz ez a Néhány gondolat… programadó részére is. Igencsak homályosra sikerült, politikából itt átment irodalomba. (Ma az „élet a hívó szó” stb.)

Ugyanakkor amit sugallt, az riasztotta a teljes liberális spektrumot. Riasztotta az SZDSZ leleplezettjeit, riasztotta az akkor még liberális Fiatal Demokraták Szövetségét, akik határozottan elítélték Csurka teljes politikai attitűdjét az erős állam megteremtése érdekében, a Soros György-alapítványok bírálata kapcsán, és a nómenklatúra egy része „zsidó összefonódásának” kimondását az új, demokratikus erőkkel. És riasztotta az MDF-be beülő liberális magot is Debreczeni Józseffel és Elek Istvánnal az élen.

1992. augusztus 27-én a ma Gyurcsány Ferenc egykori KISZ-vezér mellett politizáló Debreczeni a Népszabadságban – hol máshol? – írta meg ellendolgozatát, amelyben a következőképp összegzett: „Pista! Mindazon elemek halmaza, amelyet eddig kimutattam a szövegedből (amely kiordított belőle!): kirekesztő, faji ihletésű, kizárólagos értékként felmutatott nemzeti kollektivizmus, társulva az antidemokratikus, antikommunista és antiszemita elemekkel hibátlanul megfelelnek egy komplett náci ideológiai alapvetésnek…”

És a verkli beindult… „A párizsi, a New York-i és a tel-avivi összekötők” összenéztek. És miközben égett a Balkán, és emberek tízezreit lőtték fejbe szerb kivégzőosztagok, addig az amerikai szenátusban volt ideje Tom Lantoséknak, hogy megtárgyalják Csurka tanulmányát.

Csurka se Sorost, se Tom Lantost nem szerette. Nem zsidóságuk miatt, hanem azért, mert Magyarországra a nemzetközi pénzintézetek fogságát akarták kiterjeszteni, valamint amerikai gyámság alá akarták helyezni az országot. Csurka ennek ugyanolyan kíméletlen bírálója volt, mint az orosz béklyónak. Bírálója volt annak az átmenetnek, amelyikben az egyik fél Moszkvától várta a magyar irányvonalak megmondását, mint a reformkommunisták vagy épp az ortodoxok, és bírálta a naiv vagy épp nagyon is tudatos liberálisokat, akik Mark Palmerhez szaladtak jelenteni az amerikai nagykövetségre.

(Palmer, aki egyébként újságíróként vált diplomatává és a közép-kelet-európai rendszerváltások médiapiacainak balliberális átalakulásában intézkedett, valamint az amerikai médiakapcsolatokat szervezte a térség liberálisainak, állandó beszámoltatója volt a demokratikus pártoknak, amit Csurka zsigerből elutasított. Többször mondta ezzel kapcsolatban, hogy elég volt negyven évig a beszámolókból, a rendszerváltás lényege az lenne, hogy a magyar nép vezetői a magyar nemzetnek számoljanak be és el végre.)

És ha már Palmer: Csurkának ebben is igaza lett. Palmer mint CIA-s bekötésű diplomata nem csak az eszmét, az üzletet is nézte. Amellett, hogy az MDF-fel szemben, nyilván az SZDSZ mellett, durván beleavatkozott az első szabad magyar választásokba, ugyanígy tett a magyar demokratizálódó médiapiac kapcsán is. A Central European Media Enterprise tulajdonosaként több mint 600 millió dolláros beruházásokkal vett részt az első cseh, szlovák, szlovén, román és ukrán független tévétársaság elindításában. 1996-ban cége elnyert egy kereskedelmitévé-frekvenciát Magyarországon, de a kormányon levő MSZP, az ekkor már Csurka nélküli MDF delegáltjaival összefogva, átjátszotta a koncessziót az RTL-nek.

Ja, és ez a Palmer mondta 2012-ben, hogy újra kellene indítani a Szabad Európa Rádiót Orbán ellen. Na, ez a Palmer az, aki Sorossal és „Tom Langyossal” – ahogy Csurka gúnyolta – mindent megtett, hogy Pető Iván és Bauer Tamás koncepciója érvényesüljön az elszámoltatás kapcsán is. „Ez a bajom velük. Kit érdekel, hogy zsidók?!” – mondta indulatosan.

És Csurka víziója 1992-ből e téren is beteljesült. Aczél György az előző év végén meghalt Bécsben, miután mélyen felfedezte magában zsidóságát. A hangoskodó SZDSZ-es antikommunisták Beszélő-listáján szereplő, a kommunizmus, szocializmus bűneiért felelősök mind boldog nyugdíjas éveiket kezdték tölteni, Grósz elvtárstól egészen Biszku Béláig. Mindenki megúszta. Történelmi megtisztulás nem volt.

Csurka egyedüliként állt elő, hogy Kistarcsán véresre verték, szülei meg­gyilkolásával fenyegették, ezért aláírt a III/III-nak, de munkakönyv nélkül elbocsátották onnan, mert nem volt hajlandó együttműködni. És senki más. Senki nem állt elő, hogy: bocsánat!

Akiről utána kiderült, hogy ügynök volt, az mind mosta kezét Medgyessy Pétertől Szabó Istvánig.

Csurka lusztrációt akart. Szó szerint. Megtisztulást a közéletben a múlt bűnöseitől. És minél hangosabban követelte ezt, annál inkább lett antiszemita. Minél hangosabban mondta, hogy minden pártba beültek a nemzet elárulói, és most a zsebüket tömik a magyar nép pénzével, annál inkább kiáltotta mindenki kórusban: szélsőséges. És a megrontott rendszerváltozás ékes bizonyítéka maga a Biszku-ügy, és maga a tény, hogy 2010 után kétharmados jobboldali többség mellett sem született ügynöktörvény Magyarországon.

Előre jelezte Csurka, hogy MSZP–SZDSZ-koalíció lesz, és lett. Előre jelezte, hogy Soros nem filantróp, hanem társadalmi szervezetei és megvásárolt értelmisége által fanatikus nemzetállam-ellenes és nemzetikormány-ellenes globalista. És előre megmondta, hogy hiába a maastrichti szerződés konföderációs arca, Brüsszel teljes föderációra törekszik majd, liberális, globalista elitje Európai Egyesült Államokat akar faragni belőle, a nemzetek önálló gerincének megroppantásával. (Ekkor megint mindenki kigúnyolta, nevetséges fantasztának állította be… sokan a mai kormánypárt köreiből is.)

És jelezte, hogy ha Magyarország nem veszi vissza energiaügyeit a maga kezébe, ha nem épít önálló bankrendszert, ha nem zavarja el a Surányi-féléket a Nemzeti Bank környékéről és nem adóztatja meg a multikat, akkor nem lesz önálló gazdaságpolitikája, csak pórázon tartott pincsikutya lesz.

És ugyanígy jelezte, hogy a migráció korába léptünk, amire fel kell készülnie Magyarországnak. Nem 2015-ben mondta… 1992-ben! Jelezte, hogy Európa olyan vonzó hely lesz hamarosan, ahova a harmadik világ elindul majd… És ekkor is megmosolyogták. Azok, akik most, hogy csak kerítéssel tudjuk feltartóztatni az inváziót, még mindig mosolyognak, és azt kérdezik, de hol vannak a migránsok? Ők voltak azok, akik első rémületük után összezárva kezdték kiszorítani Csurkát a magyar politikai erőtérből. Először minden igazságát és még a puszta tényeket is elvitatták tőle, hogy aztán csak lesajnálják és kigúnyolják.

„Eljárt felette az idő!” – nevettek rajta ellenfelei. Persze, ő is sokszor, sokat tévedett. Nagyot is. De nehezen állítható, hogy Csurka István sok tekintetben ne lenne a magyar rendszerváltozás kiemelkedő alakja és a sok lelkiismeretlen harácsoló között az elsikkasztott rendszerváltozás pislákoló lelkiismerete. 25 év távlatából látszik: Csurkának alapvetően igenis igaza volt. Igaza lett. Sajnos.

(Vége.)