A köztudat, vagy úgy is mondhatom, a közvélemény telítve van konvenciókkal, közhelyekkel, ellentmondást nem tűrő előítéletekkel, amelyeket olyan magától értetődő módon fogadnak el a lefetyelők, mint a természettudományosan bebizonyított tényeket.

Alkalmilag összeverődött kis társaságban szóba került a kötelező kvóta elutasítása. Másvalaki legyintett. – Ugyan! Amióta az EU-ban vagyunk, mindig megszegünk valamit, és mindig eljárást indítanak ellenünk. – Mit csudálkoztok ezen? – szólalt meg a harmadik. – Amióta csak az eszét tudja ez a nép, azóta rebellis. És kellemetlenül az. Gondoljátok meg! Alighogy megszabadítanak bennünket európai összefogással, és persze magyar katonai részvétellel a Habsburgok a török elnyomás alól, rögvest ellenük fordulunk, és a szatmári békéig meg sem állunk. 1848. március idusától Világosig megint rebelliót mívelünk, és ha meggondoljátok, maga a kiegyezés, vagyis a békemanifesztum is rebellió, két irányban: a császár ellen éppen úgy, mint Kossuth ellen. A kommün ellentmond az ezeréves rendnek, az ellenforradalom a kommünnek. Horthy is rebellis, hiszen szakadatlanul Hitlernek mond ellent, hiába próbálják utóbb a tényeket meghazudtolni. 1956 ugyancsak rebellió, a magát fölszabadítónak manifesztáló elnyomó ellen, most meg egyfolytában ellenkezünk Brüsszellel, holott minden vágyunk az volt, hogy oda tartozhassunk.

– Igazad van, barátom, a rebellió magyar nemzeti sajátosság, mondhatni, hungarikum, mint a csabai kolbász vagy a kecskeméti barackpálinka. De mindegyik más.

– Nana! – hörren föl egy szivarozó úr. – Ne mosd össze a tényeket csak azért, mert minden magyar megmozdulás lényege valamiféle lázadás, engedetlenkedés, zendülés, szembehelyezkedés volt.

– Mi volt ennek a makacs rebelliósorozatnak a magva? – kérdezte az ötödik résztvevő, akinek az volt a szava járása, hogy „barátja az erénynek és a túrós le­pénynek”.

– Nem más, mint a nemzeti, vagy ha úgy tetszik, egy közösség függetlenségének a védelme. Most aztán az az abszurdum, hogy egy szakadatlan, ötszáz éves önvédelmi függetlenségi harcot tituláltok ti is rebelliónak, azaz lázadásnak? Mely országok politikai fattyai mívelik ezt gonoszul? Hát ama népeké, akik abból gazdagodtak meg, hogy gyarmatokat kizsákmányoltak.

– Igazad van! A franciák, a hollandok, a belgák mindannyian. És a németek is azért robbantottak ki két világháborút, mert gyarmatosítani akartak a huszadik században! És ezért minket büntettek meg Trianonban. És szó sem volt szovjet fölszabadításról. Olyan volt 1945, mint amikor egy férfi erőszakolgat egy nőt, mire jön a másik, leüti az erőszakolót, és ő folytatja tovább a műveletet. Vagyis a Szovjetunió. Amihez a Nyugat asszisztált. Most ők akarják folytatni az erőszakot, holott nem is ők szabadítottak meg bennünket a szovjettől, hanem a gazfickó fizikailag összeomlott. Mi csak kihasználtuk a lehetőséget. Kisurrantunk alóla.

– És milyen tiszta a képlet! – szólalt meg megint a szivarozó. – Az eredetileg áldozat-országokat nyomorgatják megint! A cseheket, a lengyeleket, a magyarokat.

– Azt szokták mondani, hogy mi védelmeztük Nyugat-Európát százötven évig. De elfeledik, hogy előtte évszázadokig Görögországban akadt fönn az iszlám, aztán elfoglalta a Balkánt, isteni csoda, hogy megmaradtak a görögök, a szerbek, a bolgárok. És most megint ők isszák a feketelevest. A migrációval.

– Ismétli magát a történelem. Görögországot tönkreteszi a menekültáradat, vagyis az iszlám, Szerbiát is veszélyezteti, s megint rajtunk akadtak fönn a migránsok. Csakhogy, amíg évszázadokkal előtte, kínlódásunkat sokáig közönnyel szemlélték, most büntetnek, mert megvédjük őket. És, ahogyan akkor is akadtak, akik közülünk az elnyomók mellé álltak, most is vannak sandálkodók, akik ellenünk kibicelnek.

– Tudod, barátja az erénynek és a túrós lepénynek, mi a röhejes? Ezek a nyugat-európai Schulzok meg mit tudom én, kik, semmit sem értenek Dél- és Közép-Európa történelmi nyomorából, aminek az lesz a következménye, hogy maguk is megnyomorodnak!