Az egész világot bejárta a hír, hogy a német alkotmánybíróság utasítására a német kormány törvénytervezetet fogadott el arról, hogy a személyiségi jogi szabályozásban bevezetnek egy harmadik nemet Németországban. A javaslat azt irányozza elő, hogy az anyakönyvekben a nem megjelölésére a nő és a férfi mellett a különböző, különféle, vegyes jelentésű „divers” kifejezés is használható legyen.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az alkotmánybíróság határozata egy konkrét ügy kapcsán született. Egy, a határozat szerint interszexuális, sem nőként, sem férfiként nem meghatározható ember kérelmezte, hogy anyakönyvi kivonatában a nő megjelölést helyettesítsék a köztes/többféle, vagy a többféle kifejezéssel. A hivatal elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy a német személyiségi jogi szabályozás csak azt engedi meg, hogy valakit nőként vagy férfiként anyakönyvezzenek, vagy ne jelöljék meg a nemét. Az alkotmánybíróság szerint a nemnek ez a „negatív” meghatározása nem megfelelő, lehetővé kell tenni, hogy mindenki „pozitív” módon bejegyeztethesse nemét.

Ez a döntés annak ellenére katasztrofális, hogy van biológiai megalapozottsága. Mint ismert, a biológiai nemet meghatározó kromoszómák a két nemben eltérnek: a férfiaknak XX kromoszómájuk van, a nőknek XY, ám előfordul XO, XXX és XYY variáció is. Az ilyen embert régebben hermafroditának mondták, ma interszexuálisnak nevezik. Mindez azonban nem lehet alapja annak, hogy az élet alapvető lényegét, a kétneműséget és az abból fakadó utódnemzést kérdőjelezzük meg. Mert ha ezt megtesszük, mindent lerombolunk.

A németországi döntés után kérdezhetnénk, hogy vajon az élete során többször is módosíthatja-e valaki a nemét, és a hivatalnak kötelessége-e azt elfogadni. Kérdezhetnénk, hogy vajon ezentúl az olimpián harmadik nemben is kell-e versenyeket rendezni. Kérdezhetnénk, hogy ezentúl tényleg három mellékhelyiséget kell-e nyitnia minden presszónak. Csakhogy ennél komolyabb dologról van szó.

A huszadik század második felében, döntően a fasizmus ellenhatásaként, ugyanakkor kommunista támogatással elindult egy szellemi mozgalom, amely azt képviselte, hogy minden társadalmi kötöttség valójában mesterséges konstrukció, és arra szolgál, hogy a hatalomban lévők fenntarthassák az uralmukat a többiek felett. Szerintük ezért mindezt lebontani, dekonstruálni kell, az embert minden kötöttség és konvenció alól fel kell szabadítani, mindenkinek jogává, sőt morális kötelességévé kell tenni, hogy minden korábbi nézetet megkérdőjelezzen, és minden kérdésre maga találjon választ.

Az eszmeáramlat kezdetben tetszetősnek mutatkozott, sokan, főleg a nyugat-európai egyetemi ifjúság körében saját szabadságuk kiteljesedéseként élték meg. Ők lettek az úgynevezett ’68-as nemzedék, amelynek tagjai megkorosodva tovább képviselték a gondolatot. Miután a jólét és a demokrácia az emberek döntő többségét valóban szabaddá tette, a társadalomjobbító törekvések számára nem maradt más terület, mint a mindenféle kisebbségek valós vagy vélt jogaiért való küzdelem.

Mára mindez odáig torzult, hogy a társadalmi kötöttségek tagadásán túl a biológiai kötöttségeket is tagadni kezdték. Holott már a kiindulópont is hamis. Ahogy korábban, az Európa újratervezése című cikkben már megfogalmaztuk, a társadalom esetében sem megkötöttségekről van szó, hanem arról, hogy elődeinktől készen kapott meghatározottságok között élünk, ezek segítenek otthon éreznünk magunkat a világban és megoldanunk az elénk kerülő problémákat. Ruhát hordunk, házban lakunk, nyelvünket beszéljük, kultúránkat követjük – mindez csupa olyasmi, aminek a tudását elődeinktől örököltünk. A világ túl bonyolult ahhoz, hogy az egyén minden kérdésre önmaga találjon választ, ezért tisztelettel tekintünk azokra a civilizációs fejleményekre, amelyek hosszú idő óta működőképesnek mutatkoznak, kiállták az idő próbáját. Készek vagyunk megújulni, de a tradícióra támaszkodva.

Biológiai meghatározottságunkban viszont, ha akarunk, sem tudunk megújulni. Az élővilág részei vagyunk, azzal a mindent felülíró paranccsal, hogy őrizzük és adjuk tovább az életet. Nemiségünk lényege, hogy ennek a parancsnak képesek legyünk megfelelni. Kétségkívül vannak balsorsú emberek, akiknek nemisége biológiai okból összezavarodott. Helyénvaló, hogy segítsünk nekik élhetővé tenni az életüket, ez a segítség azonban nem rombolhatja le az élet parancsát.