Ha vannak az amerikai társadalomban, akik a jelek szerint semmiképpen sem képesek megbékélni Donald Trump választási győzelmével, akkor kétségtelenül a helyi zsidók azok, vagy legalábbis az a kétharmaduk, amely hagyományosan a demokratákra szavaz. Annak ellenére sem, hogy az új elnök a gyermekein keresztül szoros családi szálakkal kötődik a zsidósághoz; hogy zsidó vejét az egyik legbefolyásosabb fehér házi tanácsadójává tette, és hogy külpolitikájában még az elődjénél is – sőt valószínűleg minden elődjénél – cionistább irányvonalat követ. Mindez azonban nem elég, ahogyan az egyre fokozódó intenzitású hecckampány is mutatja, amelyet Hollywood, a show-biznisz, valamint a zsidó közösségi és kontrollált média folytat ellene a megválasztása óta.

Most ebből következik néhány jellemző momentum annak apropóján, hogy a hivatalba lépése óta hirtelen megugrott az antiszemita incidensek száma az USA-ban. Pusztán a szellem szabadult ki a palackból? Netán egészen másról van szó? És ha igen, cui prodest? Az utóbbi két hónap történéseinek a kronológiája választ adhat erre.

A vezető izraeli napilapban Bradley Burston elsőként illeti az antiszemitizmus vádjával Donald Trumpot, mert legutóbbi sajtótájékoztatóján „untermenschként” kezelve, megalázta az egyik ortodox külsejű zsidó újságírót, aki az országszerte szaporodó antiszemita incidensekről kérdezte. Minderre azután került sor, hogy „rasszista, mennydörgően bigott választási kampánya… a legveszélyesebb nyílt antiszemita hullámot robbantotta ki az USA-ban a harmincas évek óta”, és hogy a holokauszt emléknapján egyáltalán nem említette meg a zsidókat. Kedvenc és (természetesen) holokauszttúlélő nagynénjétől hallotta Burston azt a magyar közmondást, miszerint egy bolond ötvenet (sic!) csinál. „Ki hitte volna, hogy a holokauszt még élő emlékezetével és Amerikában mindenhol, nézünk egy bolondot, aki háromszázmilliót csinál.” (Yes, Donald Trump IS an anti-Semite, haaretz.com, 2017. február 19.) „Legújabban az antiszemiták azt állították, hogy maguk a zsidók állnak a zsidó intézmények elleni számos bombafenyegetés mögött, hogy szimpátiát keltsenek áldozatként, és hogy a zsidók arra használják a temetők meggyalázását, hogy állásfoglalásra kényszerítsék Trump elnököt az antiszemitizmus kapcsán”, olvasható a Rágalmazásellenes Liga (ADL) nevű befolyásos cionista lobbicsoport honlapján. (Anti-Semites Celebrate When Jews Are Targeted, blog.adl.org, 2017. február 21.)

Az Anne Frank Központ nevében Steven Goldstein antiszemitizmussal és holokauszt­tagadással vádolja a republikánus elnököt, amiért az szerintük hetekig késlekedett elítélni a zsidóellenes támadásokat, a holokauszt emléknapján kiadott nyilatkozatában pedig „elfelejtette” megemlíteni a zsidókat. (Anne Frank Center acuses Donald Trump of anti-Semitism and Holocaust denial, independent.co.uk, 2017. február 22.) Bernard-Henri Levy, a hírhedt párizsi ultracionista bulvárfilozófus és notórius háborús uszító a kampány során Trumppal szemben talán legellenségesebben viselkedő CNN-nek írt cikkében az amerikai elnök fejére olvassa állítólagos érzéketlenségét a zsidók iránt, aki pedig a zsidó intézményeknek címzett bombafenyegetések után „borzalmasnak” és „fájdalmasnak” minősítette az antiszemitizmust, és akit maga Netanjahu izraeli miniszterelnök is a zsidó nép és a zsidó állam páratlan támogatójának tart. Levy azonban a talmudbeli fáraó jelenkori reinkarnációját látja a szerinte „kiszámíthatatlan” Trumpban, aki képes 180 fokos fordulatra a zsidó világ tekintetében, és Izrael ellen fordulhat, amelynek éppen ezért félnie kell „cinikus pragmatizmusától”. (BHL for CNN: „Clearly, the Trump Administration has a Problem with Jews”, cnn.com, 2017. február 23.)

Az amerikai elnök megismétli azt a „neonáci összeesküvés-elméletet”, miszerint az antiszemita támadások megtévesztő műveletek (fals flags). „Nem sokkal korábban David Duke, a Ku Klux Klan vezetője (sic!) azt állította, hogy a támadásokat Trump zsidó ellenségei követték el, hogy aláaknázzák őt.” (Donald Trump suggests Jews might secretly be committing anti-Semitic hate crimes on themselves so he looks bad, independent.co.uk, 2017. március 1.)

Ha Trumpon speciel nem találnak fogást, a munkatársai is megfelelnek a célnak. Legutóbb Gorka Sebestyén került sorra. A Forward zsidó hetilap leleplezte, hogy Trump elnök „terrorelhárítási főtanácsadója egy magyar szélsőjobboldali csoport tagja, amely az amerikai külügyminisztérium szerint »Németország náci kormányának az irányítása alatt« állt a második világháború idején.” A Vitézi Rendet, mert arról van szó, a „magát nyíltan antiszemitának valló” Horthy alapította, és mivel a tagjai „feltételezhetően nem fogadhatók be” az USA-ba, Gorka 2012-ben megkapott amerikai állampolgársága is kétséges lehet. Annál is inkább, mert egy olyan szervezetnek esküdött örök hűséget, amelyet „a nürnbergi törvényszék a nácikkal együttműködő bűnszervezetnek” nyilvánított, és amelyet „Horthy a kormánya által náci koncentrációs táborokba deportált zsidók százezreitől elvett ingatlannal (sic!) jutalmazott”. Ráadásul mindmáig őrzi „rasszista örökségét”, és noha manapság „konzervatív, jobboldali és pártpolitikától független csoportnak” mutatja magát, egyes új tagjai „nyíltan felvállalnak rasszista és antiszemita nézeteket”, köztük Bayer Zsolt, „Magyarország egyik legszókimondóbb antiszemitája”. A cikket egyébként egy bizonyos Bayer Lili jegyzi Budapestről. (Nazi-Allied Group Claims Top Trump Aide Sebastian Gorka As Sworn Member, forward.com, 2017. március 16.)

Ami pedig a csattanót illeti: az FBI és több ország rendőri szervei összehangolt nyomozásának eredményeként végre lebukott az amerikai zsidóságot hónapok óta rettegésben tartó és a Trump-kormányzat elleni ugyancsak összehangolt médiahisztériához ürügyet szolgáltató „antiszemita” bűnöző, akinek a rovására számtalan bombafenyegetés írható világszerte, köztük több mint 150 az USA-ban és Kanadában. Mit ad Isten, egy amerikai-izraeli kettős állampolgárságú és Izraelben élő, 19 éves hekkerről van szó. Michael Kaydar a neve. (Israel arrests hacker linked to threats on US Jewish centers, apnews.com, 2017. március 23.) Micsoda meglepetés! Vagy talán mégsem?