Jelenlegi hely

Egy csinovnyik és Európa halála

Gazdag István
Gazdag István képe

Az Európai Unió – és általában is az európai civilizáció – jelenlegi válságos állapotában vajon mi járhat egy tipikus brüsszeli bürokrata fejében? Hogyan forog az agya? Melyek a prioritásai, kiket szolgál és miként viszonyul a földrészünk faji-kulturális identitását alapjaiban fenyegető harmadik világbeli–muszlim invázióhoz? Milyennek reméli Európa jövőjét és miben látja saját szerepét e jövő kialakításában? Mindezekre szimptómaértékű válasszal szolgálhat az a felszólalás, amelyet egyikük követett el az alapjogok első brüsszeli konferenciáján 2015. október 1-jén, és amelyet teljes terjedelmében is élvezhetnek az etnomazochisták az Európai Bizottság hivatalos honlapján. Lapunk olvasóit mentálhigiénés okokból csak egy kisebb és így remélhetőleg nem túlzottan toxikus dózissal terhelem belőle.

„…(M)érhetetlenül szimbolikus, hogy első megbeszélésünket az antiszemitizmusnak és a muszlimellenes gyűlölködésnek szenteljük. Engem mindkét téma nagyon erősen érint. …miközben százezrek érkeznek a partjainkra, akiknek menedékre van szükségük, nagyobb próbára téve a toleranciát és a befogadást, mint valaha. Ennél nem is létezhetne égetőbb téma… Már vagy egy éve nem alszom az alijáról szóló újságcímek miatt: európaiak hagyják el Európát, a mai Európát, mert zsidóként már nem látnak jövőt maguknak itt. A zsidó közösségünk nélkül Európa megszűnne létezni. Európa egyszerűen megszűnne létezni… És ha valamit tudunk az európai történelemről, akkor tudjuk, hogy az antiszemitizmus egy hármas vörös vonal, amin sohasem szabad átlépni a közös épelméjűségünkért. Az antiszemitizmus nem csak a zsidó közösség számára szörnyű, mint a láz a megfertőzött testben, egy sokkal nagyobb problémára utal. A kérdőre nem vont antiszemitizmus egy sokkal, sokkal nagyobb problémát fog teremteni bármely társadalomban, ez az, amit az európai történelem tanít nekünk. Ezért az antiszemitizmus megoldása lényeges művelet annak megmentéséért, amit a társadalmunkban dédelgetünk. A tény az, hogy a mai Európában az antiszemitizmus még valóság, és valójában növekszik; a régi antiszemitizmus, amit évszázadok óta ismerünk, és az új antiszemitizmus, ami néha megpróbál az anticionizmus mögé bújni, olyasmi, amivel szembe kell szállnunk. …Sohasem tanulunk. Nincs különbség (az egykori zsidó menekültek sorsához viszonyítva). Az egyetlen dolog, ami különbözik, hogy a menekültek ma máshonnan jönnek és más a hátterük. Az elmúlt hetekben hatalmas szolidaritást láttunk az EU egyes tagországaiban, de láttuk a társadalom sötét oldalát is. Láttuk menedékkérők lakóhelyeit felgyújtva, és hallottunk politikai vezetőket kijelenteni, hogy az országaik nem fogadnak el menekülteket, ha azok muszlimok. Sokasodnak a muszlimellenes incidensek Európa-szerte. Látjuk, hogy óriási mértékben nőtt a támadások és verbális gyanúsítások (sic!) száma, a maradiság, az előítélet, a diszkrimináció. Az iszlamofóbia növekedése az egyik legnagyobb kihívás Európában, kihívás létfontosságú értékeinkkel, önnön lényegünkkel szemben… Ma a sokféleséget Európa egyes részein fenyegetésnek látják. A sokféleség kihívásokkal jön, de a sokféleség az emberiség sorsa. Bárhová megyünk, akár a Föld legtávolabbi helyeire is, nincs olyan nemzet, amely a jövőjében nem fog sokféleséget látni. Errefelé halad az emberiség. És azok a politikusok, akik megpróbálnak eladni a választóiknak egy olyan társadalmat, amelyet kizárólag egyetlen kultúrából való emberek alkotnak, olyan jövőt próbálnak ábrázolni, amely egy sohasem létezett múlton alapul, következésképpen ilyen jövő sohasem lesz. Európa sokféle lesz, ahogyan a világ minden része is sokféle lesz. Az egyetlen kérdés, hogy hogyan kezeljük ezt a sokféleséget? …Ha nem megfelelően tesszük, őszintén hiszem, hogy Európa nem fog az az Európa maradni, amelyet felépítettünk. Európa nem fog a béke és szabadság helye maradni sokáig.”

No comment – elvégre az előbbiek magukért beszélnek. Így most legalább már azt is megtudtuk, hogy valójában a fajok és a kultúrák az idők kezdete óta mindig teljesen összekeveredtek, mivel a kulturális (és faji) homogenitás látszólag „egy olyan múlton alapul, amely sohasem létezett”. Tényleg? Akkor ezt a csinovnyikunk talán közölhetné Netanjahuval is, mert úgy tűnik, hogy a „Közel-Kelet egyetlen demokráciájában” momentán még nem tudják, hogy nyitottságot, toleranciát és befogadókészséget kell tanúsítaniuk más kultúrák képviselői iránt is. Izraeli források szerint ugyanis náluk általános gyakorlat a zsidók és az arabok közötti szegregáció (4 ways Jews and Arabs live apart in Israeli society, jta.org, 2016. április 12.), amely az izraeli törvényhozók támogatásával már a szülőszobákban megkezdődik (Lawmakers backs segregated Jewish, Arab maternity wards, timesofisrael.com, 2016. április 5.).

Egyébként pedig a rajtunk élősködő és fölöttünk zsarnokoskodó brüsszeli bürokrácia aberrált gondolkodásmódját tökéletesen jellemzi, hogy előbbi díszpéldányuk az „iszlamofóbia” növekedése miatt aggódik és az európaiak „sokféleséggel” szembeni „maradiságát” ostorozza, miközben a köztudottan toleráns és felvilágosult afrikai és arab/muszlim országokból a Soros-félék aktív közreműködésével és a magafajták ugyancsak aktív kollaborálásával a földrészünkre szabadított „menekültek” egyre-másra változtatnak etnikai gettóvá és az őshonosok számára életveszélyesnek számító no-go zónává egész lakónegyedeket, általában a hatóságok közönye, sőt alkalmanként bűnpártolása mellett viselnek folyamatos nemierőszak-dzsihádot az európai lányok és asszonyok ellen, időnként és helyenként (pl. Párizs, Nizza, Brüsszel, Stockholm, Berlin, London, Manchester…) pedig a dzsihád egyéb válfajaiból is ízelítőt adnak – mindezt persze Európa „kulturális színesítésének” a jegyében.

Hogy konkrétan kiről is van szó, tulajdonképpen nem fontos, mert a kasztbelijei lényegében csereszabatosak, de a dokumentarista hűség kedvéért mégis elárulom. Arról a Frans Timmermansról, aki nemrég azzal szerzett magának 15 perc (kétes) hírnevet, hogy antiszemita hírbe keverte Orbán Viktort, amiért ez utóbbi amerikai pénzügyi spekulánsnak nevezte George Sorost. A fentiekben illusztrált monomániája ismeretében ismét csak önmagát adta Timmermans.