Olvasom a Piarista Diákszövetség havilapjában, hogy boldoggá avatták Bogdánffy Szilárd Ignác hajdanvolt piarista diákot, a Vatikán által TITOKBAN püspökké kinevezett erdélyi szerzetest.

1911-ben született a Torontál megyei Feketetó községben (Trianon után Jugoszlávia), elemi iskolai tanulmányait Torontálkeresztesen kezdte (még Magyarország), majd 1925-ben a temesvári piaristáknál folytatta (már Románia). Ott ahol Herczeg Ferenc is kisdiákoskodott. Aminek persze semmi jelentősége sincs hősünk történetében. Legföljebb annyi, hogy a Trianon ellen legádázabbul küzdő magyar író éppen Herczeg Ferenc volt, akit aztán szülei Szegedre vittek, hogy tanuljon meg már végre jól magyarul. Szilárd atya örmény származású volt, éppen olyan hithű magyar és keresztény, mint a „sváb” Herczeg. Csak azért említem eme érdektelen dolgokat, hogy bűzhödt-disznó orruk alá dörgöljem holmi tejfölarcú mai celebeknek, akik magyarellenességük mián fölfuvalkodottan „nem magyar” származásukra, fölsőbbrendűnek érzik magukat. Már csak azért is, mert a föntebb említett nagyszerű emberek büszkén voltak magyarok.

Bogdánffy Szilárd Ignác kalandos utat járt be tanulmányai során. Hittanári szakvizsgát tett Budapesten 1933-ban, pedagógiai szakot végzett Kolozsvárott. Az egyházmegyei főhatóság a magyar és a román nyelvű hitoktatás szervezésével bízta meg. Nagyváradon tanított az állami fiúgimnáziumban, a Szent Orsolya Római Katolikus Tanítóképzőben, a Premontrei Főgimnáziumban és a román nyelvű Emanuil Gojdu Középiskolában.

De tanított franciát, latint a román és a magyar mellett, és kiváló matematikus is volt. 1939-ben (!) a románok koholt vádakkal letartóztatták, megkínozták, majd kitoloncolták Erdélyből. Ám ő 1940-ben visszatért szűkebb hazájába, a balázsfalvi Román Görög Katolikus Teológiai Főiskolán licenciátusi vizsgát tett, majd 1943-ban megint Pesten, a régi Pázmányon summa cum laude minősítéssel doktorált. 1945 után „magától értetődően” Erdélyben tevékenykedett tovább. Előbb tanári állásban, majd püspöki titkárként dolgozott.

1948-ban a román kommunista diktatúra fölszámolta az egyházi fórumokat. A papi utánpótlás fönntartására Felsőbányán és Színfaluban titkos papi szemináriumot szervezett. 1947-től az erdélyi egyházmegyéket és az apostoli nunciatúrát ő kapcsolta össze. 1949-ben Patrick O’Hara érsek titokban püspökké szentelte e baljós szavakkal: „Szilárd testvérem, téged a vértanúságra szentellek püspökké.” 1949-ben újrakezdődött szenvedéseinek története. A titkos egyházi iratokat megszerezték a szekusok, s arra akarták rávenni mint püspököt, hogy tagadja meg a Vatikánt, fölsőbb hatóságát. Nyilván a katolikus egyház fölszámolásához vezető első lépésként.

Egyetlen aláírásába került volna, s megmenekül. Az első századok ókeresztény hitvallóihoz hasonlóan megtagadta hite elárulását, akik egyetlen szavukkal úgyszintén megmenekedhettek volna a halálos kínzásoktól.

Megjárta Jilava, Capul Midia, Máramarossziget börtöneit. Szemtanútól, Virág Ágostontól tudható, hogy az izzó nap és az alultápláltság jártányi erejét is elvette. Szörnyű kínzásokkal gyötörték, amilyeneket csak horrorfilmekben láthatni, csigára húzták, szétverték talpait, csak csúszva tudott közlekedni. Majd tüdőgyulladást kapott, Ranca orvos nem adott neki gyógyszert, mondván: „Pusztuljon, nem kár érte.” 1963. október 2-án Nagyenyeden halt bele a kínzásokba. Hasonlóképpen a második századi Origenészhez, aki szintén később halt bele meggyötörtetéseibe. Istenem! Mennyi mártírja van a kereszténységnek NAPJAINKIG! „S a többi néma csönd.”