A hetvenes években Goriziában előadtam a magyar humorról egy európai konferencián. Ott ismerkedtem meg Ovidiu Drimba román művelődéstörténésszel, torinói vendégprofesszorral. Ha már kiszabadultam a „legvidámabb barakkból”, nem jöttem haza azonnal, hanem Velencébe látogattam. Ovidiu és francia felesége is velem tartott. Szerencsémre. Mert úgy ismerték a tengerre épült várost, mint a tenyerüket. 150 olyan műemlékről tudtak, amelyik rajta sincs a turistatérképeken. Első utunk a Scuola San Marcóhoz vezetett, ahol a világ egyik legjobb szobrászának a remekműve, Colleoni lovas szobra áll. Hát kérem. Az a szobor maga az őrület. Lenyűgözően szuggesztív, érzést, gondolatot, emberi karaktert ennyire kifejező műalkotást keveset láttam. (Az ókori Marcus Aurelius szobra az előde.) Ez a remeklés a lovas szobrászat etalonja, mintapéldánya. Nemcsak az emberalak, a ló is sugározza Colleoni rendkívüliségét, annak ellenére, hogy a kortársak tudták, nem is hasonlít a hadvezérre. Azóta minden lovas szobrot ehhez az emlékemhez mérek, a szobor kifejezőereje, mondanivalója, kisugárzása mennyiségéhez és minőségéhez mérten.

De miért gyövök elő ezzel a régi élménnyel? Mert a televízióban láttam egy dokumentumfilmet, szenzációsat, Andrássy Gyula lovas szobrának a semmiből újra alkotását. Dala István volt a forgatókönyvíró, a rendező, az operatőr – Hollós Lászlóval együtt, a Szerelmes földrajz két alkotója. A filmkamera két és fél évig követte a megsemmisített szobor reinkarnációját. Miért volt erre szükség? Mert rekonstruálták a Kossuth teret, s visszaállították 1945 – kommunizmus – előtti állapotát. Ehhez kellett Andrássy lovas szobra, de azt beolvasztották az ánti időkben, valószínűleg Sztálin szobra nyersanyagának haszontalanították. (Máskülönben a Sztálin-szobor is mint műalkotás igen jó volt, szoborszerű, kifejező és szuggesztív.)

Az utókor számára hatalmas volt a kihívás: miként lehet emlékekből föltámasztani egy megsemmisített műalkotást? Ezt a heroikus mestermunkát ábrázolta a film, két ifjú szobrász, Engler András a lóalak, Polgár Botond Andrássy újraalkotását fényképek alapján. És Meszlényi Molnár János hathatós közreműködésével.

De ki volt Andrássy Gyula? Előbb Széchenyi-rajongó, majd Kossuth lelkes híve, 1852 őszén in effigie halálra ítélték. 1867-ben magyar miniszterelnök. Deák „gondviselésszerű államférfinak” nevezte. A monarchia közös külügyminisztereként megakadályozta, hogy háborúba keveredjünk, s a környező népekkel békés együttélésre törekedett. A maga műfajában Széchenyihez, Kossuthhoz, Deákhoz egyáltalán nem méltatlan, nagy formátumú politikus volt.

Ami szobra alkotóját illeti. Zala György kiválóan képzett „emlékműszobrász” volt, a XIX. századforduló tipikus alkotóművésze. Lehet nem szeretni ezt a fajta művészetet (amit buggyant eszű, nagyképű okoskodásnak tartok), ám Zala szobrai jól illeszkednek a főváros arculatába. Sőt! A millenniumi emlékmű szobraival meghatározó szerepe volt Budapest városképének kialakításában. A dokumentumfilm egyes epizódjai nemcsak az újrateremtés olykor bravúros fázisait jelenítették meg, hanem a szobor részleteinek rekonstrukciója közben, művészi értékeire is fókuszáltak. Colleoni lova duzzadó izmai feszessége, mozgása, lendülete is kifejezte gazdája rendkívüli katonai virtusát, hasonlóképpen Andrássy lova is sugalmazza lovasa erőteljes dinamikáját. Ugyanakkor az emberalakot fölényes méltóság jellemzi. A lovas szobor akkor jó, ha ló és ember együtt és egységesen sugallja tárgya jellegét. Ha Verrocchio lovas szobrát teszem a mérce csúcsára, hozzá mérten Zala Andrássyja igen előkelő, méltó fokozaton áll.