Ki olvas majd kétszáz év múlva verseket? Ezen töprengtem egy reggel, míg vártam, hogy ismét legyen net. (Utóbbi időben akadozik.) Nem kell tiltani. Az emberek maguktól engedik el, sőt könnyű szívvel a megterhelő dolgokat, mint például az olvasás, és örömmel élvezik a technika nyújtotta nihilbe vezető kütyük virtuáliáját.

Igen, a kultúra a kevesek játéka lesz, miközben – és ez nem normális – mindenhez van hozzáférése bárkinek. Persze ezek kiváltják az egyensúly miatt az ellentétpárjukat is. Amíg a nyugati világ le- és kivetkőzik magából, felerősödött a burnusz viselése is. Amíg szupergazdagok dőzsölnek, szegények és éhezők is lesznek, amikor kigombolkoznak valahol, máshol meg begombolkoznak. Talán így van, talán nem. Viszont – és ez érdekes továbbgondolás –, ha így van, akkor úgymond mindenért mi vagyunk a hibásak, azaz az egyén, mert bármit is tesz, annak van kihatása minden szinten. Tehát ha Géza pornózik, akkor máshol meg büntetnek érte, és károsodnak valahogy a dolgok a világban. És az a legkeményebb, hogy lehetséges, hogy kozmikus szinten is így van, tehát ami fenn, az lenn, és ami lenn, az fenn – hogy egy régi okosságot is iderángassak.

Ezek szerint igaz a gondolat, hogy tedd magad rendbe, és a világ is rendbe jön? Hogy mindenkinek önmagával és a körülötte lévőkkel kell foglalkozni? Akkor viszont a világmegváltások nemcsak feleslegesek, de károsak is!

„Nadrág nélküli nap” – olvasom egy hírben. Londonban nadrág nélkül mászkáltak a metrón fiúk, lányok, férfiak és nők, egy olyan világban, amelyben, ha közeledsz egy munkatársadhoz, már elvisz a metoo rendőrség. Nadrág nélkül száll fel a metróra egy kölyök, de nem meri randevúra hívni az évfolyamtársát. A férfiak nem kezdeményeznek! – siránkoznak az európai lányok. Csoda?

Régen egy huszár főhadnagy főbe lőtte volna magát, ha nadrág nélkül látják a korzón, ám szemrebbenés nélkül randira hívott akárkit – akinek persze nem a nadrágja hiányzott, hanem a bokája volt kinn.