Áder János két hét alatt két törvény kapcsán is megálljt parancsolt a hiperaktív jogalkotásnak. Két hete a Posta és az MNB-törvények módosítása miatt fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyek összesen 500 milliárd forintnyi összeget emelnének ki az átláthatóságra vonatkozó közpénzügyi szabályok közül, majd múlt héten a kormány harmadik pillérének szánt NOK, közismertebb nevén a lakáslottótörvényt küldte vissza az Országgyűlésnek.

Az utóbbi lépés már jól ismert volt korábban is a köztársasági elnök alkotmányőri tevékenységében, ám az AB-hez fordulással mindössze egyszer élt Áder – eredménnyel. A normakontroll kérése azért vált szükségessé, mert az MNB 250 milliárdot alapítványi adományozásokon keresztül szeretne kivonni a közfigyelem elől. Méghozzá azzal az érveléssel, hogy ha közpénzzel gazdálkodó közpénzt adományoz, közpénzen létrehozott alapítványnak, akkor az a közpénz az adományozás pillanatában már átmegy az alapítvány tulajdonába, ami meg önállóan gazdálkodó vagyontömbnek számít, ami viszont már nem közpénz. Ezért – folytatta a Fidesz frakcióvezetője és az előterjesztő képviselője – az alapítványok ezen önállóságát sértené, ha a korábban közpénznek számító, de már nem közpénz költéseit a nyilvánosság elé kéne tárja az alapítvány, netán arról számot kéne adjon.

Mindezt egyetlen nap alatt kellett megszavazza az Országgyűlés, merthogy az MNB nyakán ott liheg a fránya média, kiperelve a Nemzeti Bank ingatlanvásárlásainak dokumentumait, amelyet hónapokon keresztül titkolt az intézmény, s most, hogy a bíróság kötelezte ezek kiadására, hát szükségét látta annak, hogy inkább emelje törvénybe a kutakodás megtiltását – folyamatban lévő ügyekben is! Áder János viszont nem írta alá a törvényt, nagyon helyesen!

És nemcsak hogy nem írta alá, hanem korábbi többségi megoldásával szemben, amikor is „csak” visszaküldte az Ország­gyűlésnek a törvényt, most előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. Miként már jeleztem, Áder eddig mindössze egyszer fordult az AB-hez, igaz a magyar demokrácia elmúlt öt esztendejének legfontosabb kérdésében, a választói regisztráció ügyében, amelynek súlyos alkotmánysértő mivoltát, s egész létének illeszkedési problémáját a magyar népképviseleti rendszer történeti fejődéséhez ki is mondta az AB.

Most tehát újra az Alkotmánybíróság felé fordulva fejezte ki alkotmányos aggodalmát a köztársasági elnök a Posta és az MNB-törvény módosításai kapcsán. Fontos momentum ez Áder János elnöki működésének megítélésében. Leginkább azért, mert bár most minden ellenzéki párt dicséri az elnököt alkotmányőri cselekedete miatt, 2013-ban a földtörvény aláírása és a Margit-sziget elkonfiskálásának törvénye kapcsán majd mindegyikük lepártkatonázta Ádert, amiért úgymond csak visszaküldte az Országgyűlésnek e törvényeket, merthogy úgyis tudvalevő volt, hogy a kormánypárti pretoriánus frakció változatlanul szavazza majd meg a törvényt, teljesítve a központi akaratot.

Pedig akkorra már világosan látszott, hogy Áder János tényleg szakított elődje szereptévesztő elnöki magatartásával, és igyekszik felsorakozni nagy jogtudós elődjeihez alkotmányvédő tevékenységében. Egyértelmű volt már, hogy Áder világosan elhatárolódott Schmitt Pál „törvényhozás motorja” szerepkörétől, s ezzel szemben kimondta: „ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha száz hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni.”

Ugyanígy korábbi pártszerepvállalását elnöki pozícióba kerülésével elhagyta, nem akart Kötcsén lecsót főzni, és nem nyilatkozta, hogy továbbra is legfőbb tanácsadója a miniszterelnök marad, hanem érezve összenemzeti felelősségét, visszaállította a magyar köztársasági elnök intézményének renoméját. Mégis, a földtörvény körüli közjogi érvényesség kapcsán vallott álláspontja, valamint az, hogy a Margit-sziget kapcsán mégiscsak elengedte a törvényt azáltal, hogy nem alkotmányossági kontrollt, hanem bölcs belátást és módosítást várt – volna – el az Országgyűléstől, ami meg rá sem hederített az elnöki vétóra, emiatt sokan vártuk, hogy egy következő alkotmányos aggály esetén hogyan fog viselkedni Áder. Továbbra is csak visszaküldözgeti a törvényeket, ezzel mutatva, hogy ő kvázi független az Orbán-rezsimen belül, de mégsem akadékoskodik nagyon normakontrollt kérve, vagy – igaz a már végrehajtóbaráttá tett – AB-hez fordul, kifejezve valódi alkotmányos aggályát az adott törvény kapcsán?

Korábban Áder János inkább csak a visszaküldést választotta. E téren viszont nagyon fontos szerepe volt abban, hogy a 2012–2013-ra lassan elszabadult hajóágyúként törvényt hozó kétharmados többségű Országgyűlést és sok esetben a hiperaktív és egyben silány jogalkotói munkáját megfékezze. Áder első figyelmeztetése az volt, amikor a médiatörvényt küldte vissza az Országgyűlésnek. Az elnök nagy érdeme, hogy világossá tette, nem kíván asszisztálni a kormány és a Fidesz-frakció jogalkotási trükkjeihez, amivel a kormánypárt már a parlamenti formális jogalkotási szabályokat is megkerüli akarata átvitelére, ezáltal nemhogy havi, vagy heti szinten veszélyeztetve a jogbiztonságot, hanem akár napi szintűvé téve a hiperaktív változásokat. Áder János a médiatörvény után sorra küldte vissza a törvényeket a parlamentnek. Visszapostázta a kisajátításról és sportcélú ingatlanokról, a járások kialakításáról s az ezekkel összefüggő módosításokról szóló, a településrendezési, fejlesztési és építésügyi, a hulladékgazdálkodási, a közérdekű adatokról, vagyis az információ szabadságot korlátozó, valamint a Margit-szigetet Fővároshoz csatoló törvényeket.

De emlékezetes az is, amikor magát a 2013-as költségvetést megalapozó törvényt is visszaküldte az Országgyűlésnek. Áder mindenkori indoklásaiban világossá tette, őt nem a pártelvárások, hanem az alkotmányos elvárások késztetik megfontolásra, és nem a pártbiztonság, hanem a jogbiztonság motiválja munkája során. E téren talán legszebb példáját tiszta alkotmányos szerepfelfogásáról az alaptörvény negyedik módosításának aláírásakor adta, amikor bár nem értett egyet annak tartalmával, aláírta a törvényt, mert az alaptörvény nem ad mérlegelési lehetőséget az elnöknek ilyen esetben. Áder János ekkor jelezte, hogy jogászként nem ért egyet a törvény néhány pontjával, de közjogi tisztségviselőként a törvény kötelezi, hogy lássa el kézjegyével az alaptörvény módosítását.

Mindezen lépések alapján szép lassan újra megszilárdult a köztársasági elnöki tisztség alkotmányőri funkciója, és a köztársasági elnöki hivatal korábbi mamelukjai helyett újra szakembergárda végezte a feladatát az elnök mellett. És a mostani döntésével az elnök mind jogi, mind politikai értelemben is a helyes utat választotta. Jogi értelemben nyilván elutasította az ostoba érvelést, miszerint a közpénzből alapított közalapítvány, amelyik az alapítótól közpénzt kap, az onnantól kezdve nem kell elszámoljon közpénzként vagyonával.

De meggyőződésem, hogy Áder János helyesen cselekedett politikai értelemben is, amikor normakontrollt kért és nem csak simán visszaküldte a törvényt a parlamentnek. Pont azért, mert legutóbb a Margit-sziget kapcsán csúnyán arcul csapta őt a kormánypárti frakció, amikor kérése ellenére változatlanul szavazta meg a sziget fővároshoz csatolását. Ugyanis az elnöknek ezt követően már nincs lehetősége semmilyen más lépést tenni, csak aláírni a „nép” akaratát. Nyilván, ha Áder finoman alájátszani szeretne a miniszterelnök akaratának, akkor most is csak a visszaküldést választotta volna, és maximum ismét eltűri, hogy megint változatlanul újra megszavazza a kormánypárt a törvényt. Ám, úgy tűnik, hogy Áder Jánosnak valóban szakmai, és alkotmányos aggályai vannak ezzel kapcsolatban, és úgy tűnik, politikailag nem megy bele még egyszer abba, hogy az Országgyűlés többsége figyelmen kívül hagyja észrevételeit.

És hogy Áder igenis árnyaltan közelíti meg alkotmányőri szerepkörét, azt pont a NOK, vagyis a lakáslottótörvény Országgyűlésnek visszaküldése mutatja. Ezt a kérdést inkább a parlament jogkörébe tartozóan látná helyesnek orvosolni. Nem alkotmányos, nem alapjogi kérdés ez, mint az MNB pénzeinek átláthatósága, hanem jogbizonytalansági kérdés, ahogy azt indoklásában pontosan meg is fogalmazza az elnök. Visszaküldő levelében azt írta, hogy támogatandó célkitűzés a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban részt vevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett. Álláspontja szerint a törvény nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, mert tisztázatlan és ellentmondásos rendelkezéseket tartalmaz a NOK és a közösséget működtető, annak vagyonát kezelő szervező jogállásával, szervezetével és működésével kapcsolatban.

Áder János a tehát a Posta- és az MNB-törvénymódosítások normakontrollra küldésével, valamint a NOK vétójával és új jogszabály kérésével az Ország­gyűléstől lezárta a személyére vonatkozó „pártkatona vagy nem pártkatona” kérdést, az utóbbit igazolva. Úgy tűnik, Áder János mérlegelései és döntései mégiscsak az elmúlt huszonöt év legtisztább és legjobb alkotmányos és köztársasági hagyományait viszik tovább. Az örökös balliberális demokráciatemetők pedig megnyugodhatnak: él még a Magyar Köztársaság!