Mindig nevetek, amikor Magyarországon egy hét alatt különféle szakpolitikák mentén a fél ország hol nyugdíjszakértővé, hol adószakértővé, hol pedig súlyos alkotmányjogi kérdések ítészévé válik, gyakran úgy, hogy a hangosan véleményt formáló alapvető kérdésekben sem jártas. Mindez még súlyosabb, ha maga a politikai osztály tagja teszi ezt, vagy épp nem teszi, mert egyébként fogalma sincs arról, hogy mire nyomott igent vagy nemet a parlamentben, majd bujkálva oson az Országház folyosóin, nehogy megkérdezze tőle a sajtó, hogy mi is a véleménye a saját szavazatáról.

Az elmúlt két hétben nagyjából ugyanilyen témává vált az ENSZ egész világra kiterjedő nemzetközi migrációs egyezményének javaslata, amely mindjárt beszivárgott a választási kampányba, és Szijjártó Péter külügyminiszter gyors és határozott minősítése után egy hétig úgy tűnt, mintha Brüsszel után a jövőben az Orbán-kormány új nagy ellenfele maga az ENSZ lenne. És persze a hazai barikádpolitika azonnal – minden szöveg- és tényanyag­ismeret nélkül – beleállt a minősítgető véleményformálásba, a „Soros-terv ENSZ általi végrehajtásába”, vagy épp jogvédősködő, „lám, az ENSZ is megmondta, hogy mucsaiak vagytok” alapállásokba. Úgy tűnik, a magyar közélet már képtelen értelmes vitát folytatni bármiről.

Pedig pont a kormány tavalyi, 1300 menekültet befogadó lépése lenne alkalmas arra, hogy a hazai közélet tisztázzon néhány fontos premisszát a kérdés kapcsán. Ahogy az ENSZ globális migrációs egyezményének tervezete is tökéletesen alkalmas lenne erre.

És talán Szijjártó Péter valamit megérzett ebből. A kezdeti és korai Soros-terves nyilatkozata után, miszerint az ENSZ lekopírozza a Soros-tervet készülő egyezményében, a külügyminiszter egy héttel később, február 7-én Aurelia Frick lichtensteini külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján már nem említette Soros György nevét, és egy újságírói kérdésre pedig megfontoltan azt válaszolta, hogy: „Érdemes ezt a dolgot komolyan venni. Van egy komoly, hosszú és tartalmas dokumentum. Ha az elemzése befejeződik, akkor minden egyes, a dokumentumra vonatkozó kérdésre választ tudunk adni. Az első olvasat után, első látásra azt tudom mondani, hogy azok a panaszok, amelyek az ENSZ-főtitkár megnyilatkozásait követték, mintha részben meghallgatásra találtak volna.”

És akkor máris tegyük hozzá, hogy bizony „az első panaszok” António Guterres ENSZ-főtitkár nyilatkozatai kapcsán teljesen jogosak voltak mind a magyar, mind a világ összes olyan állama részéről, amelyek globális veszélyt látnak az elkövetkezendő évtizedek migrációs hullámaiban, népvándorlásaiban, menekült/nem menekült kérdésének megítélésében. Ugyanis Guterres az egyezmény tervezetének közzététele előtt nyílt politikai állásfoglalást tett, amelyben kinyilatkoztatta: „A migráció pozitív globális jelenség”. Ezt hangsúlyozta a világszervezet főtitkára az ENSZ-közgyűlés előtt mondott beszédében, a többi között azzal érvelve, hogy a migráció élénkíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenséget, kapcsolatot teremt a különböző társadalmak között.

Persze Guterres egy szót sem szólt arról, hogy milyen civilizációs problémákkal jár mindez, hogy miként hat a migráció a befogadó államok bűnözési mutatóira, hogy milyen hatással van a nemzetközi bűnszervezetek kiépülésére. Ám bírálni természetesen tudott: „azok az államok, amelyek szigorú korlátokat emelnek a bevándorlás elé, vagy láthatóan korlátozzák a migránsok munkavállalását, maguknak okoznak feleslegesen gazdasági károkat”. Az ENSZ-főtitkár itt elsősorban az USA és Trump elnök politikáját bírálta, akik már tavaly decemberben kiléptek az ENSZ migrációs párbeszédéből, mert nem hajlandók elfogadni olyan alap­állásokat, amelyek még vitát sem engednének a globális migráció politikai, jogi és értékrendbeli kérdéseiről.

És az ENSZ-főtitkár idei kinyilatkoztató álláspontja a globális migráció megítéléséről nagyon is igazolta Trumpot, és ha akarjuk, ha nem, igenis Soros nyílt társadalomkoncepciója tükröződött benne vissza. E téren Szijjártó első nyilatkozata, bár igencsak kampányszagúnak tűnt, ám érthető volt. Mégis, Guterres főtitkár önmagában kevés lenne az idei dokumentumtervezet teljesen migrációbarát elfogadtatásához.

Az év még előttünk áll. Csak most kezdődik a vita a New York-i nyilatkozat tervezetéről, amely előirányozta egy, a menekültekkel szembeni nagyobb nemzetközi felelősség- és tehervállalást célzó „menekültügyi globális kompakt” (GCR), valamint a „biztonságos, rendezett és szabályos migrációval foglalkozó globális kompakt” (GCM) kidolgozását. Ebből kimaradni butaság lenne. Leginkább azért, mert a V4-ek több más, migrációt visszafogni akaró országhoz csatlakozhatnának az ENSZ keretén belül. Fontos azt is tudni, hogy a készülő GCR valójában nem jelent majd új nemzetközi kötelezettséget, vagyis nem végrehajtandó jogszabályok lesznek, hanem a meglévő migrációs és menekültügyi kereteket fogják majd egybe.

A gyakorlati ajánlások közé inkább aktívan ajánlani kell bizonyos megoldásokat, például a migráció és a kulturális önazonosság megóvása témakörében. Pozitívan. Például a menekültek kötelességei fejezetben, vagy a befogadó országok és a menekültek kulturális közelségének, azonosságainak prioritása mentén. Mondjuk keresztényt keresztény állam, muszlimot muszlim állam fogadjon be elsősorban.

Ugyanígy tisztázandó, hogy alapvető jog-e a lakhely és a szuverén fennhatóságának megválasztása a glóbuszon. Mert egyébként nem az! És nem is lenne helyes, ha az lenne. De ugyanígy tisztázandó, hogy miért is támogatandó a legális migrációs útvonalak kialakítása? Mert egy érvet hoznak csak fel emellett, hogy visszaszorítsák az embercsempészetet. És az összes többi társadalmi hatásának pozitív jellegét mivel igazolják?

A glóbusz jövője függ ezektől a kérdésektől. Civilizációk sorsa. Kimaradni az erről zajló párbeszédből hiba lenne. Magyarország a V4-ek keretében egy erős kulturális önazonosságot biztosító, csakis humanitárius szempontok szerinti és a menekültek szigorú kötelezettségvállalásai mentén megfogalmazott dokumentumot írhat alá 2018 végén. Javaslataink minősége fogja meghatározni szerepünket e párbeszédben.