Összeomlott az erkölcsi rend. Nincs olyan hónap, hét, nap, hogy napfényre ne kerülne sikkasztás, csalás, lopás. Évtizedek óta. Csak mostanában fölgyorsultak a lebukások. Az erkölcs: „fölépítmény” „absztrakt” fogalom. De a materialista filozófia azt nem értette meg, hogy hiánya tönkreteszi az „alapépítményt”, a kézzel fogható valóságot. Vagyis az „éteri”, „szellemi”, „elvont” is rendelkezik anyagira befolyásoló tulajdonsággal. Ezt nem kapisgálta a szocializmus, s nem tudja most a neoliberalizmus, azt hívén, a „piacgazdaság mindent automatikusan megold”. Ugyancsak téved a mai illetékes, ha azt képzelgi, hogy közerkölcs nélkül szigorúbb rendeletekkel, adminisztratív eszközökkel elejét veheti a züllés fokozódásának. A továbbzüllésnek. De, ahogyan nem lehet elejét venni csak rendőri jelenléttel, rendfönntartó bekeményítéssel a gyilkosságnak, erőszaknak, rablásnak, úgy nem lehet a pénzügy világából adminisztratíve kiiktatni a visszaéléseket sem. Valami elromlott a szocializmus idején, a törvényesített állami rablások és igazságtalanságok korában, s ezt a rossz folyamatot utasításokkal nem lehet megszüntetni.

Furcsa véletlen, hogy éppen e cikkenet írása közben Svájcból kaptam interneten egy esszét a vívósport hanyatlásának okairól, egy ott élő magyar kardolimpikontól, Horváth Gézától. Mellbevágóan szakszerű elemzéséből az is kiderül, hogy a világszerte minőségileg hanyatló vívás azért jár rossz úton, mert rossz szabályokat hoznak üptre, s a zsűri elfogult, részrehajló. Vagyis az erkölcs hiánya – mint „fölépítmény” károsan hat az „alépítményre”, magára a tárgyiasult cselekményre. És, tegyük hozzá: minden pontozásos sportágra.

Mindebből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a köz- és magánerkölcs a jól működő társadalmak, közösségek éltető eleme az élet minden területén. Vagyis a MORÁL, a tisztesség, a becsület sokkal nagyobb szerepet játszik a közösségi életben, „mint azt a bölcselmetek álmodni képes”. A szociálmaterializmus legnagyobb tévedése volt a szellemi-lelki-erkölcsi szféra alábecsülése. És még mindig nem hajlandók fölfogni dirigáló és közösségeket uralgó agycickányok – most kapitalista előjellel – az egész emberiség, és sajnos mi magyarok is, még mindig tévúton botorkálunk.

És az erkölcstelenség a szabadesés törvénye szerint gyorsul, „tömege” nő, mint a tetőről leguruló hógolyó. Mibe buktak bele pártjaink az elmúlt évtizedekben? A hitelvesztésbe. Amit az erkölcs hiánya idéz elő. Mert a mindenkori hatalmak elnézőek voltak a „mi kutyánk kölkeivel”. Úgy kezdődött, hogy a szocialista munkás hazacsórt néhány szerszámot a gyárból. „Ügyes” – mondta elnézően a társadalom. És ez az „ügyesség” mára quaestori, karcagi meg egyéb pénzelnyeldék végzetes lopás-csalásáig fajult. Mert kezdetben a közvélekedés előbb kicsinyítette, majd hősiesítette a bűnözést, és e bélsáros agyak gondolkodásának következménye súlyosan visszaüt a társadalom egészére, tíz-húsz-százezrek mennek tönkre (a törvényesnek vélt banki ügyeskedések miatt is), s velük együtt a gazdasági élet s a mi egész közösségünk is. Hólabdaeffektus.

Megírtam már gyermekkori emlékemet. A kecskeméti városháza tisztviselője sikkasztott. A városi közösség kirekesztette maga közül őt is, családját is. A sikkasztó főbe lőtte magát anyja sírján. És a városiak megbocsátottak a – családnak. Gyermekeit fölneveltették városi költségen. Mert 1938 előtt még a társadalom át volt itatva erkölcsi tartással. Ma ez hiányzik. Vagy nem érvényesül a gyakorlatban. Enélkül pedig kilátástalan a jövőnk.