Voltaképpen folytatom az előző cikkemet a kultúráról. Az európai kultúra lényege a kereszténység. Azt hitték a szöröncsétlen balosok, a vérfürdőt rendező francia forradalmárok és elődeik, hogy ők találták föl a spanyolviaszt, holott az egyenlőség, a testvériség, a szabadság eszménye már az őskeresztény időkben, Krisztus nevében megfogalmaztatott és gyakoroltatott is.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Fordítva előző meghatározásomon, a kereszténység azonos a makulátlan európaisággal. Annyira azonos, hogy az öt világvallás közül: brah­manizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység és iszlám, az egyetlen nem keleti, nem közel-keleti, hanem európai vallás. Más földrésznek nincs világvallása. Ausztrália és Amerika mindhárom részének hite az európai keresztény vallásban fogant. Tisztelem az összes vallást és hitvilágot, de a legjobban a kereszténységet. Mert Pál apostol szerint a szeretet a legfőbb parancsolat. „…aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja. Hiszen a parancs: ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat (…) A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.” (Rómaiaknak írott levél). Ez így egyetlen vallás törvényeiben sem található.

De miért állítom, hogy a kereszténység „par exellence” európai vallás? Mert a már meglévő görög és latin európai kultúrát alakította a saját képére és hasonlatosságára, és nem kerülhette el azok visszahatását sem. Európa nem létezik kereszténység nélkül. A kereszténység kipusztítása egyenlő Európa halálával. Ami utána maradna, az minden lenne, csak nem Európa. Nélküle a földrész kultúrájának a lényege szűnne meg, az emberiség történelmének legnagyobb vívmánya.

Minden keresztény vallás, felekezet az evangéliumokra épül. Az evangéliumok pedig egy kivétellel görög nyelven, görög-latin szellemi környezetben írattak. Pál apostol levelei is görög nyelvűek. Pál, a tarsusi hellenizált zsidó, római állampolgár, hatalmas görög-latin műveltséggel. Az őskeresztény filozófia első nagy képviselői görögök voltak, ha nem is anyaországbéliek. Elég, ha Origenészt, a legnagyobbat említem.

A görög művelődés szoros kapcsolatban állt az egyiptomival. Kölcsönhatásban. Az utolsó nagy fáraódinasztia, a Ptole­maioszok macedón-görögök voltak. Az őskereszténység bázisai között fontos helyet foglalt el Alexandria, a Nagy Sándor alapította egyiptomi város. A kereszténység „anyanyelve” kezdetben a görög volt, majd a IV. századtól kezdve a latin. A zseniális Damasus pápa, pontosabban Róma püspöke jóvoltából. Az ő utasítására fordította latinra a szent iratokat görögből Hyeronimus, aki innét, a Kárpát-medence széléről származott, s görög eredetű római polgár volt. Latin nyelvű Vulgátája a keresztény vallások alapkönyve. Gyermekkoromban Kecskeméten az ortodox-görög istentiszteleteken görög, latin, magyar, szerb és román nyelven imádkoztak a pópák. A katolikusok csak a huszadik században változtatták meg szertartásaik nyelvét nemzetire, a protestánsok ötszáz éve magyarul tisztelték az Urat.

A magyar gimnáziumokban és más országokban is a latin kötelező tantárgy volt. A görög után, mint említettem, ez volt a kereszténység anyanyelve, és az európai kultúra forrása is a latin és a görög volt, mindenütt gazdagodva a nemzeti kultúrákkal. A mai nyugat-európai, eltorzult agyú és lelkű nyüzsgöncök, a kultúrájukat vesztett hadovancok éltető gyökereiben támadják földrészünket keresztényellenességükkel.