Jelenlegi hely

Európaiság = Kereszténység 4.

Szalay Károly
Szalay Károly képe

A keresztény szellemiség legfőbb ereje nyitottságában rejlik. Ez a nyitottság (megelőlegezve) jellemezte az egyiptomi fáraók ptolemaioszi dinasztiáit, lévén makedón, vagyis európai (görög-latin). Támogatta a zsidó diaszpóra zsidóságában megmaradását, szorgalmazván az ószövetség görögre fordítását. Vagyis, a már elhellénesedett zsidóság saját vallásában megmaradását. Őrületesen nagy formátumú államvezetés ez, hiszen a más értékekre való nyitottságot ama időkben egyedül a görög (és a latin) kultúra képviselte. Ez a nyitottság azonban és elsősorban az érték, a magasabb rendű mivolt iránt érvényesült. Tehát az a hamis érvelés, amit a mai Európa-ellenes agitátorok hangoztatnak, nem érvényes a most bevándorló cunamira. Hiszen mindkét fél számára – menekült és befogadó – katasztrófával fenyeget. Az a keresztény európai álláspont viszont, amely szülőhelyükön akarja megmenteni a migránsokat, már valódi és keresztényi szándék, ezt azonban nem érti meg a bevándorláspárti liberodogmatikus mozgalom, mert ez a mozgalom nem is európai és nem is keresztény.

A kereszténység eszme- és vallástörténeti forradalom. Az őt megelőző vallások központi eleme volt a titokzatos, fölsőbb hatalom iránti feltétlen hódolat, amely a primitív vallásokban a bálványimádásban nyilvánult meg. IV. Amenhotep fáraó és felesége, Nofertiti egyedül Aton istent és kultuszát engedélyezte, üldözve a többi egyiptomi istent és azok papjait, hogy egységesítse ezáltal Egyiptomot. Ily módon az egyisten felé tett lépés első megnyilatkozása, még ha aktuálpolitikai szándékok is vezérlik. De megmaradt a bálványimádás körleteiben. Mózes radikalizmusa ezt küszöbölte ki az egyistenhitűvé változtatott zsidó vallásból, és tiltott meg mindennemű alakábrázolást. Ám a kereszténység, amely a hellénizmus hullámain hódította meg Európát, türelmes maradt a latin és görög kultúrát átitató művészeti kultusz iránt is, sőt abból sok motívumot átvett. Csak a VIII–IX. századi ikonoklaszmosz (képrombolás – ez is görög fogalom), majd a protestantizmus lép föl ellene, Mózes törvényei szellemében. Az iszlám fundamentalista képrombolás is erre az ősi mózesi törvényre vezethető vissza. Embertelenül eldurvulva. A távol-keleti vallások, amelyek függetlenül, önállóan alakultak, ebből kimaradtak. Isteneik ábrázolását sohasem tiltották, páratlanul gazdag képzőművészetüket átlényegíti szakrális valláskultúrájuk.

Vagyis, az általam Európaisággal azonosított Szent Pál-i kereszténység, miközben a zsidó vallásból sok formai motívumot átvesz, a körülmetélést és az ábrázolás mózesi tiltását elutasítja. A görög és a latin ábrázolóművészet keresztényi lényegű, s közvetlenül tovább él az őskeresztény időkben is. Pontosabban a pogány korszak uralma alatt titokban kibontakozó és kivirágzó keresztény kultúrában már az első keresztényüldözések idején is, mégpedig a katakombák művészetében. Azzal a különbséggel persze, hogy ez a „föld alatti” festészet vallásos témájú ugyan, de művészi kivitelében meg sem közelíti a föld feletti pogány művészetet. Hasonlatot keresve a jelenség érzékeltetésére, a katakombaművészet artisztikus színvonala a ma divatos naiv festészetre utalhat. Csakhogy míg a mai naiv festők nyugodtan alkothatnak, nemhogy retorzió fenyegetné a művészeteket, hanem éppen naiv kivitelezésükből fakadó önálló formanyelvük tartandó értéknek, a katakombák festői üldözendő cselekményt űztek elképesztően sanyarú körülmények között. Teljes sötétségben, pislákoló mécsesek bizonytalan fényében. Tehát az ábrázolás igényét föntről, a görög-latin kultúrából hozták magukkal a föld alá, annak tehetsége és iskolázottsága nélkül. Körülményeik nem voltak kedvezőbbek a korábbi tizenöt-húszezer éves őskori barlangi festők mostoha adottságainál.

(Folytatjuk.)