A Godot Galéria oldalán szemezgettem, s egy tárlaton akadt meg a szemem. Kortárs képek, jó, hagyján, az ember tudja, mire számíthat, de leginkább az fogott meg, hogy az „alkotások” jó része a miniszterelnökre volt kihegyezve.

Nagy Kriszta negyedmilliós alkotása nem más, mint a Szinyei Lilaruhás nője kinyomtatva, majd a fák közé pingálva Orbán Viktor feje, s a felirat: „Nincs az a pénz.” A művésznő másik alkotása egy Madonna-ábrázolás – nem megfestve, dehogy, kinyomtatva –, s mellé pingálva Orbán Viktor feje, valamint egy korona. (Ára szintén negyedmillió.) A művésznő még számos alkotásába belevitte a miniszterelnököt, de ahogy látom, több „tehetséges” kortárs festőt is megihletett a téma, talán az Orbán Viktor-os népművészeti falvédő érintett meg legjobban.

Milyen ember az, akinek a művészet a gyűlöletről szól? És itt nem pusztán a miniszterelnök személye a lényeg. Ha ezt Vona Gáborral vagy Gyurcsány Ferenccel okádja vászonra valaki, az is szörnyű. Én olyasmivel szeretek eltölteni napokat, ami szép és tetszik. Van, akinek a művészet arról szól, hogy kiadja magából a rosszat. Tovább megyek. Korunkban tendencia, hogy a szépet már nem is értik.

Pállik Béla (1845–1908) egyik remekművét mutattam egy ismerősömnek, s nem értette. Azt mondta, szép-szép, de nem szól semmiről.

Nem, nem kell szólnia! A képzőművészet érzésekről, hangulatokról szól. Ami szól valamiről konkrétan, azt úgy hívják, plakát.

A „birkafestő” (így hívták kortársai) nevét ma sehol nem hallani, pedig az állat lényegét ennyire megfogni kevesen voltak képesek. Az állatfestés nem gyerekkönyv-illusztráció, és borzasztó nehéz magas szinten művelni. Nála ellenben a gyapjú él, lélegzik, megfogható. De ismerősöm nem érti, és ilyeneket vár, hogy elidegenedés, meg a munkásosztály harca a heti sztrájkért.

A technika fejlődése is létrehozott már ronda tárgyakat, de a ronda és ijesztő tervezésű tárgyaknak volt rendeltetésük és hasznuk. Egyedül a modern művészet az, mely létrehoz tárgyakat, melyek semmire nem jók az égvilágon.