Megyek a boltba, s látom, hogy előttem áll egy professzor. Furán viselkedett, mert túrta az orrát, és a fején valami modern ketyere volt, amit első ránézésre sapkának véltem, de a simlédere hátrafelé volt fordítva. Gumit rágott.

– Jó reggelt, professzor úr! – köszöntem. – Mi a véleménye erről az új felfedezésről?

– Mi? – vakkantott a professzor, s megvakarta az ülepét. – Mi van?

– Tudja, az új felfedezés, ezzel a tömegvonzással vagy mivel – magyaráztam. – Állítólag most valamit kimutattak vele kapcsolatban, vagy megmérték. Én nem értek ehhez, tudja, íróember vagyok, de egy olyan nagy tudású ember, mint ön, biztos tud mondani valamit ennek a lényegével kapcsolatban. Mik a távlatok, professzor úr? Átalakul vajon az egész emberiség élete? Megvalósul az antigravitáció?

Ám a professzor különösen viselkedett. Rám nézett bambán, s csak ennyit mondott: „Haggyon mán!”

Nem értettem a dolgot.

Ahogy fordultam ki a boltból, a szemközti padon felfedeztem még egy tanár­embert. Ha az előbbi professzor volt, akkor ez lehetett egy dékán. Kezében pálinkásüveget szorongatott, s maga elé köpdösött a fűbe.

– Jó reggelt! – köszöntem udvariasan. – Tudna nekem segíteni ezzel az új felfedezéssel kapcsolatban? Igen, a gravitációs hullámokról beszélek. Össze tudná nekem foglalni két mondatban?

– Húzzál anyádba! – jelentette ki a dékán, s még hozzátette: – Köcsög.

Döbbenten ballagtam hazafelé. Ez lenne az új felfedezés lényege? Itt valami sántít. Vagy nem tudja jól se a professzor, se a dékán, vagy pedig akiket eddig kérdeztem, azok nem nagy tudású tanáremberek voltak, hanem műveletlen suttyók.

– De az nem lehet! – vakartam meg a fejem. – Most olvastam az Indexen, hogy az igazán komoly pedagógust onnan lehet felismerni, hogy kockás ingben járkál, nem tűri be, borotválatlan, s hadar. És ha így néz ki egy jó középoskolai tanár, akkor egy földön fetrengő részeg lehet maga a dékán!

Nem értem én ezt a modern világot.