Ferenc pápa itt, Ferenc pápa ott, Ferenc pápa mindenütt. Ha II. János Pált médiapápának látták a kortársak, fokozottan igaz ez a bő három éve megválasztott Bergoglio érsekre. Sztárokkal parolázik, képet posztol az Instagramon, bohócorral fotózzák, szentekhez hasonlítja az argentin focistákat.

Megannyi látványos esemény, amely egyidejűleg megörvendezteti és elriasztja a világ katolikus híveit. Ahhoz, hogy Ferenc pápa minden elődjénél erőteljesebb média- sőt bulvármegjelenéseit megértsük, valamennyire a belső késztetéseit is ismernünk szükséges. Közhely, hogy a pápát latin-amerikai származása, az egymás mellett élő csúcsgazdagság és mélyszegénység ismerete fokozottan érzékennyé teszi a szociális kérdések iránt.

A Ferenc név választása egyértelmű utalás az önkéntesen vállalt, szolidáris szegénységre, amely a pápának mint embernek egyik fontos vállalt tulajdonsága. Ferenc pápa Buenos Aires érsekeként is elutasította a cifraságot, tömegközlekedéssel járt dolgozni, egyszerű helyen és módon lakott, amióta azonban pápa lett, a nyilvánosság számára ezek a körülmények felértékelődtek. Bár a pápa egyszerűen úgy viselkedik, ahogyan azelőtt, a média mégis ugrik minden mondatára és mozdulatára, mert minden másképp van, mint elődei idején. Buona sera, azaz jó estét, mondta egyszerűen megválasztása után, a sajtó pedig pápasága első napjaiban számos különleges eseményről tudósíthatott. Ferenc pápa egyszerű járókelőket áldott meg, kifizette egy asszony számláját a szállodában, a nagycsütörtököt pedig börtönben töltötte fiatalok társaságában. Most, amikor élénk viták zajlanak arról, hogy ajándéknak nevezi a migránsokat, és muszlimok lábát mossa meg, emlékezzünk arra, hogy egyszerű papként, majd érsekként ugyanezt megtette Buenos Aires nyomornegyedeiben, AIDS-beteg gyerekek, prostituáltak, kábítószeresek társaságában. A pápa latin-amerikai, ingereit, tapasztalatait, világlátását onnan merítette, amíg mondjuk II. János Pál lengyel hazájában szocializálódott – a különbségek ebből a tényből fakadnak, és alighanem ezért látja furcsának az európai ember, ami az argentinnak természetes, és fordítva.

Ferenc pápa azonban nemcsak a menekülteket nevezte – sokak ellenérzését kiváltva – ajándéknak, hanem a médiát is. Idén januárban pedig azt mondta, hogy „nem a technológiai határozza meg a kommunikáció hitelességét, hanem az emberi szív, és az a képességünk, hogy bölcsen használjuk fel a rendelkezésünkre álló eszközöket.” Vagyis a pápa egyszerűen eszköznek tekinti a médiát, üzenetei tolmácsolójaként tekint rájuk, és pusztán azért twitterezik és instagramozik, mert ezzel olyan emberekhez is elér, akikhez egyébként a hagyományos csatornákon keresztül nem volna képes. Mindenesetre tény, hogy „Franciscust” március 19-i bejelentkezése után 12 órával már egymillióan követték az Instagramon, mára, egy hónappal később pedig ez a szám túllépte a 2,2 milliót. Ha figyelembe vesszük, hogy az Instagram résztvevőinek kilencven százaléka harminc éven aluli, kijelenthetjük, hogy a pápa közvetlen, napi kapcsolatban áll fiatal katolikusok és nem katolikusok százezreivel.

Időközben Ferenc pápa nem mulasztja el, hogy a média szereplőit erkölcsi felelősségükre emlékeztesse. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gonosz munkálkodásának azzal is útját lehet állni, ha pozitív tartalmú híreket is megjelenítenek a sajtóban. Minapi leszboszi útjáról hazatérve pedig a következőket mondta a Le Figaro kérdésére: „Amikor meghirdettem az első szinódust, a média többségének az volt a nagy gondja, vajon az újraházasodott elváltak áldozáshoz járulhatnak-e. És mivel én nem vagyok szent, ez egy kicsit zavart engem, és egy kicsit szomorú is voltam miatta. Mert én ezt gondolom: hát az a média, amelyik ilyesféléket mond, nem veszi észre, hogy nem ez az igazi probléma? Nem veszi észre, hogy a család az egész világon válságban van? Pedig a család a társadalom alapja! Nem veszi észre, hogy a fiatalok nem akarnak megházasodni? Nem veszi észre, hogy a születési arányszám csökkenése miatt Európában sírni kellene? Nem veszi észre, hogy a munka hiánya és a munkalehetőségek hiánya miatt kénytelen az apa és az anya két munkát is vállalni, s így a gyerekek egyedül nőnek fel, és nincs lehetőségük az apjukkal és anyjukkal párbeszédben felnőni? Ezek az igazi problémák!”

Ferenc pápával lehet és kell is vitatkozni, a katolikus felfogás ugyanis a gondolatok és a szándék szabadságát hirdeti, de egy biztos: ahhoz, hogy teljes képet formálhassunk róla, az eredeti mondatkörnyezetet, az eredeti szövegeket kellene tanulmányozni. E sorok írója döbbenten vette észre, hogy milyen ordító különbségek vannak a pápa eredeti megszólalásai, és a baloldali, sőt jobboldali sajtó által kiragadott részletek között. Fontos továbbá, hogy a politikai töréspontok, a jobb- és baloldaliság nem igazít el a pápa hovatartozását illetően, ő nem konzervatív, nem liberális, hanem katolikus, tehát nem a modern ideológiák vezérlik, azért óvatosabban illene használni bizonyos kifejezéseket.

Ferenc pápa pályaképe még mindig hiányos, de ami már most is világos: a katolikus tanítással nem fordult szembe, ahogyan sokan állítják, sőt, folyamatosan értelmezi azokat, ahogyan elődei is tették – a maga tudása és tehetsége szerint. Javaslom a hivatalos vatikáni oldalak és a magyar katolikus oldalak gyakoribb látogatását, ott olyan részletek is megjelennek, amelyek a tömegtájékoztatásban soha. Egyetlen példa: a családok, a közösségek védelméről, a hagyományos életvitel és a gyermekáldás fontosságáról, az élő hitről sokkal többet olvashatunk, mint akár a migrációról, akár a homoszexuálisokról, hogy két divatos ügyet említsünk.