„Ti dolgoztok, ők lopnak” – hirdeti országszerte kétezer helyszínen a Jobbik által indított óriásplakát-kampány. „Ezért alacsonyak a bérek”, magyarázza a kiegészítés, illetve más helyszíneken váltakozva a nyugdíjak, az egészségügy, az oktatás színvonala. A plakát nagyban ábrázolja a megszólítottakat is: Rogán Antal és Habony Árpád párosát, valamint Mészáros Lőrincet és Orbán Viktort. Jól felismerhető arcképpel, amit egyébként személyiségi jogok miatt köztörvényes bűnözők esetében is tilt a magyar jogrendszer.

A hirdetés Simicska Lajos médiafelületeiről, vagyis a Mahir és a Publimont plakátjairól bombázza az országot. A Jobbik–Simicska-szövetségnek külön bája, hogy 2014-ben a radikális párt még Simicska Lajos gazdagodásának vizsgálatára állíttatott volna fel bizottságot, 2015-ben pedig feljelentést is tett a nagyvállalkozó plakátbevételei miatt. Azóta azonban nagyot változott a helyzet, amit nem csak az fejez ki, hogy a feljelentő Novák Előd már nem tagja a Jobbik elnökségének, sőt parlamenti képviselői helyéről is le kellett mondania. Jobbikos politikusok immár meghatározó szereplői Simicska Lajos médiabirodalmának, vagyis a Hír Televízió, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet tudósításainak, stúdióbeszélgetéseinek, haszonélvezői tehát a korábban kifogásolt milliárdoknak.

A Jobbik-plakátkampánnyal a mélygyomros szintnél is lejjebb ment az a vádaskodássorozat, amely bizonyos vállalkozók gazdagodásán keresztül próbálja korruptnak mutatni a Fidesz-kormányt. A nemzeti oldalhoz tartozó vállalkozók üzleti sikereit folyamatosan boncolgatják balliberális médiumok, kormánypárti politikusok ingatlanvásárlásai, jólétet sugárzó életvitele szintén került már bulvárcímlapokra, s mivel a miniszterelnökön sehogy nem tudnak fogást találni, esetében azt sugallják, hogy valójában ő áll Mészáros Lőrinc mögött. Az eddigi támadások azonban megelégedtek sejtetésekkel, burkolt utalásokkal, a médiumok szerkesztői ugyanis tisztában voltak vele, hogy jogilag nem tudják alátámasztani állításaikat.

Ami a lopást illeti: valójában egy másik kormány másik politikai oldalon álló vezető politikusai valóban sokat tudnának erről mesélni. A kakaóbiztos számítógépek ügye, a rendkívül túlárazott PPP-beruházások, az értelmetlen célokra fordított uniós támogatások, Medgyessy Péter Alstom-tanácsadási díja, az olajszőkítés jellemző építőelemei voltak egy olyan hatalomgyakorlásnak, amely egyrészt kiárusította az országot a külföldi tőke számára, másrészt sápot szedett ennek extrahasznából. Az összefonódásokat, a háttéregyezségeket jól példázza a négyes metró nemrég napvilágra került 167 milliárd forintos csalása, Magyarország uniós tagságának legjelentősebb korrupciós ügye. A vagyonosodási módszereket pedig a másik baloldali miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc életpályája, akinek büszkén emlegetett vállalkozói vagyona is kétséges körülmények között született a spontán privatizáció időszakában. A külföldi tőke szolgálatában gyakorolt korrupció ráadásul elszegényítette az országot, gyarmati gazdálkodási pályára állítva, ahol a gyarmattartók nyereségük csekély hányadát a helyi vezető réteg jutalmazására fordítják, a pénz döntő részét azonban kiviszik az országból.

Ezzel a modellel szakított a 2010-ben hatalomra kerülő Fidesz, amikor meghirdette a nemzeti tőke építésének a programját. Azóta – a francia gyakorlathoz hasonlóan – a hazai vállalkozások egyfajta pozitív megkülönböztetésben részesülnek az állami megrendeléseknél, az uniós pályázatoknál, aminek eredményeként a korábbi 40 százalékkal szemben ma már a támogatások többségét ők nyerik el. Az autópálya-építéseknél, az önkormányzati beruházásoknál meghatározóvá váltak a magyar cégek, újraéledőben van a magyar vonat- vagy buszgyártás.

A pénznek nincs szaga, de tulajdonosa van, mondta a közelmúltban a magyar miniszterelnök, arra utalva, hogy az ország fejlődése szempontjából sorsdöntő: a külföldi vagy a hazai tőketulajdonosoknál csapódik le a magyar gazdaság nyeresége. Hogy ennek mekkora jelentősége van, akár a tavalyi béradatokból is látható. Sokéves stagnálás vagy épp csökkenés után tavalyelőtt több mint 4, tavaly közel 8, idén pedig a prognózisok szerint 10 százalékkal nőhet a nettó reálbér, vagyis egyre szélesebb rétegek érezhetik hasznát a hazai vállalkozások munkahelyteremtésének, a gazdaságban forgó pénzeknek. A plakátokon olvasható állítás tehát, hogy alacsonyak a bérek, nemcsak demagóg sárdobálás, hanem egyenesen hazugság.

A „lopás”-kampány sárdobálása mellett több más megnyilvánulás is példázza, hogy egyre alpáribb hangnem kezdi meghatározni az ellenzék stílusát. Simicska Ádám, a Mahir és a Közgép vezetőjének 25 éves fia – nem mellékesen a Magyar Nemzet ügyvezető igazgatója – néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán kibelezéssel fenyegette a Fidesz-szimpatizánsként ismert üzletemberek egyikét, amikor fotóriportereket vélt felfedezni házuk környékén, Orbán Viktort pedig azzal, hogy kínos információkat hoz nyilvánosságra fideszes családtagokról. Néhány nappal később pedig, szintén családja védelmére hivatkozva az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László üzent Facebookon a Fidesznek: „kitekerem a nyakukat”. Legújabban pedig a CEU-tüntetések résztvevői provokálták a védőfelszerelés nélkül, szótlanul ellenálló rendőröket, összeveréssel fenyegetve, zseblámpával közelről a szemükbe világítva, hátha sikerül összetűzést kiprovokálniuk. Miután az elmúlt két évben sem a Jobbiknak sem a baloldalnak nem sikerült növelnie népszerűségét, úgy tűnik, most más kétségbeesett taktika után néznek.

„Hivatalban lévő miniszterelnök nem tesz feljelentést, és a frakció sem” – kommentálta a plakátügyet Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. Ami azt mutatja: a mesterségesen egyre kiélezettebb helyzetben csak a Fidesz maradt a politikai mértékletesség talaján.