Ha meg akarjuk érteni a világbékét fenyegető közel-keleti konfliktus valódi természetét, akkor fel kell tárnunk, hogy valójában kik szítják és miért. A kontrollált média a kőolajért és földgázért vívott harcként és a civilizációk összecsapásaként ábrázolja. Míg az első és második világháború lényegében a területekről szólt, ezt abszurd téveszmék vezérlik, amelyek civilizációk alapjául szolgálnak. Ez alkalommal az emberiséget a három monoteista vallás fundamentalistái sodorták háborúba, egyaránt a „mennyei királyság” saját verziójáért harcolva. Az Iszlám Állam (ideiglenes?) visszaszorítása csak tüneti kezelést jelenthet. Amíg a térség valódi tűzfészkét meg nem szüntetik, az időről időre lángra fogja lobbantani a környezetét, ahogyan egy odvas fog is gyulladásba hozza a szomszédjait, amíg el nem távolítják.

Mindenesetre nem árt rögtön tisztázni, hogy a háború fő felelőse felbujtóként és résztvevőként egyaránt a „civilizált” országok legvallásosabbja: az Egyesült Államok. A hegemón lakosságának legalább a fele vallási fanatikusnak, azaz fundamentalistának mondható. Hogyan hihet egy modern nép a Biblia tévedhetetlenségében, a sátánban, az angyalokban, a kreacionizmusban, miután az ember megfejtette a genomot, sétált a Holdon, szerveket ültetett át, új életformákat teremtett? Márpedig az amerikai népesség 45 százaléka hisz mindebben, ráadásul pedig Amerika Istennel kötött szövetségében és az apokaliptikus végidőben is. Természetesen hasonszőrű politikai vezetőket választanak maguknak. Carter, Rea­gan, mindkét Bush és Clinton egyaránt az apokaliptikus teológia hívei voltak. Miközben az otthoni politikában viszonylag moderálták magukat, a külföldi arénában annál inkább szabad utat engedtek funda­mentalista késztetéseiknek, márpedig ez a fajta mentalitás lehetetlenné tesz bármilyen kompromisszumot, mert az Isten elárulása lenne. A fundamentalisták ellenzik az erkölcsi relativizmust. Nem vitatkoznak és nem beszélgetnek, inkább harcba szállnak a „másként gondolkodók” ellen. Ahogyan ifjabb Bush mondta: „Elmegyünk kiirtani a Gonoszt a világból, és aki nincs velünk, az ellenünk van.”

Történelmi okokból az USA-ban az átlagosnál is hatékonyabban működik a médiatikus kreténgyártás, amelynek „tudományos” alapjait lassan egy évszázada fektette le Edward Bernays (Freud unokaöccse) a demokratikus propagandáról és tömegmanipulációról írt könyveivel. Ennek egyik gyakorlati eredményeként például az amerikaiak nagy része (49,2 százaléka) meg van róla győződve, hogy a palesztinok foglalják el Izrael földjét, nem pedig fordítva. Ezzel a hiedelmükkel egyedül állnak az észak-amerikai kontinensen, mert velük ellentétben a kanadaiak 51,4 százaléka és a mexikóiak 54,6 százaléka tisztában van a valós helyzettel, hogy ti. az izraeliek a megszállók. (Most American Believe Palestinians Occupy Israeli Land, antiwar.com, 2016. március 25.)

Ennek egyébként semmi köze a „nem létező” lobbihoz. Ez tisztán vallási meg­győződés kérdése. A különböző újprotestáns-karizmatikus irányzatok hívei ugyanis úgy vélik, hogy kötelességük minden zsidót letelepíteni Izraelbe, és ezzel elősegíteni az apokalipszist, végső soron pedig Jézus Krisztus visszatérését. Következésképpen a képzeletükben az arabok tartják megszállva Izraelt. Mindnyájan. Évszázadok óta. Márpedig isteni jognál fogva Izrael földje (nem az 1967-es határokon belüli, hanem a biblikus Nagy Izrael) a zsidókat illeti, ahol a nem zsidók csak betolakodók. Nemcsak a Utah állambeli félnótások hiszik ezt, hanem az ún. biblikus övezet átlagos amerikaija is, aki egyébként cionistább az átlagos izraeli zsidónál, ezért védelmezi körömszakadtáig Izraelt.

A Nyugat szereti megreformálni a világot azon az alapon, hogy a többiek csak barbárok, és egyedül ő a felvilágosult. Ez a régi mániája még a nagy földrajzi felfedezések korszakából ered, amikor elindult leigázni, megtéríteni és kirabolni az ismeretlen földrészeket. A mai amerikaiak a tegnapi gyarmatosítók utódai, és ugyanúgy tele vannak sóvárgással és térítésvággyal. Voltaire írja Filozófiai szótárában a „Japán” címszó alatt: „Amint az európaiak átkeltek a Jóreménység fokán, a propaganda azzal kecsegtette magát, hogy leigázza a keleti tengerek összes szomszédos népét, és megtéríti őket. Ázsiával már csak karddal a kézben kereskedtek, és a Nyugat minden nemzete egymás után kereskedőket, katonákat és papokat indított útnak.” Ma is folytatódik a térítés: egyrészt az amerikai „társadalmi” szervezetek (NGO-k) által, amelyeket a Soros-félék vagy a CIA finanszíroznak, másrészt az amerikai evangelista felekezetek által, élükön a CIA vagy a Tavistock Intézet mentális tréningjein formatált gurukkal.

Voltaire így folytatja Japánról, amely egy időre részben keresztény lett. „Ez sokba került Japánnak; már majdnem beletemetkezett a véráradataiba, mint Mexikó és Peru. (…) Akkor a jezsuiták és dominikánusok összes neofitája fegyvert ragadott, mintegy 30 ezren. Szörnyű polgárháború volt, és ezeket a keresztényeket mind kiirtották.” Voltaire emlékeztet rá, hogy a helyi katolikusokat és nyugati mentoraikat a keresztény hollandok segítségével pusztították ki Japánból, és felteszi a kérdést: „Vajon mekkora düh lakozott ezekben a misszionáriusokban, hogy miután oly sok nép elpusztításában segédkeztek Amerikában, elmenjenek ugyanezt tenni a Távol-Keleten, Isten legnagyobb dicsőségére?”

Ma a demokrácia és az emberi jogok dicsősége lépett Isten dicsőségének a helyébe. Mintha csak előre látta volna, hogy az amerikai „papírtigris” egykor majd Kínára is rátámad (Tibet, a kereskedelmi deficit, a homokszigetek, Afrika vagy bármi más ürügyén), Voltaire az egyik kínai császár szavait idézi, akit felbosszantott a nyugatiak messianisztikus megszállottsága: „Véssük féktelenkedő agyunkba Jung Cseng császár emlékezetes szavait, amikor kiűzött minden jezsuita és más hittérítőt a birodalmából, és írjuk fel őket az összes kolostorunk kapujára: »Mit mondanátok, ha kereskedés ürügyével elmennénk az országotokba, és azt mondanánk a népeteknek, hogy a vallásotok nem ér semmit, és mindenképpen fel kell venni a miénket?«”

Ugyanez a helyzet napjaink demokratikus vallásával is, amelyet az amerikaiak ma ugyanúgy fegyveresen akarnak exportálni, ahogyan egykor a nyugatiak exportálták a kereszténységet Amerikába és a világ többi részébe. A történelem ismétli önmagát.