Ezen a genderfluid dolgon gondolkodom.

Fotó: ShutterStock.com

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Elismerem, kicsit fura, hogy az ember reggel felkel, kortyolgatja a kávét, majd állát simogatva így szól: „Hm… genderfluid. Mi ez a baromság?”

Vitába keveredtem az egyik festményes csoportban egy hülyével – igen, az ember a napot a kávéval meg a Facebookkal kezdi, a kakas nyugalomba vonult, legalábbis itt Rákospalotán –, és a mázolmány kontra piktúra vitában pillanatok alatt elértünk az LMBTQ-ig. Mert az ember egységes egész, és aki szerint egy újságpapírra ráöntött ketchup művészet, és aki szerint nincsenek szabályok, az nagy valószínűséggel ugyanígy gondolkodik a nemzet, közösség, gyereknevelés dolgában is. Aki migrációpárti, az gyakran waldorfos, aki drogliberalizáció-párti, az vallásellenes is. Figyeljék csak meg!

Na, de a lényegre térek.

Genderfluid. Ezt vágta fejemhez a vita közben. Mert az nem kézzelfogható dolog, hogy valaki férfi vagy nő. Nos, az LMBTQ összes baromságát nem követem – ki tudja, hol tartanak már az ábc-ben –, de nekem ez a legmeredekebb. Nem értem. Reggel felébred mint férfi, és délután már úgy érzi, nő? És ez hogy jelenik meg a gyakorlatban? És mi ennek a haszna?

Na, álljon meg a menet. Beugrott. Fickó reggel felkel, késésben van. Tükörbe néz, csupa borosta. Fene fog borotválkozni! – villan az agyába. – Egy nőnek nem kell! Ha meg szőrös, azt mondja, feminista, és aki ezért elítéli, az zaklatás. Száll fel a buszra. Tömeg. Hirtelen ráébred, hogy férfi. Félrelökdös mindenkit, aki neheztel, arra szúrósan néz. Hely ellenben nincs. Jaj, hát én hölgy vagyok, jut eszébe. Ráadásul terhes. Mert ezt is „ki dönti el”? Adják át a helyet! Bent a munkahelyen rossz a gép. „A jó k… anyjukat! – tör fel a férfias indulat, majd erős hím ökle odacsap az íróasztalra. A Windows azonban ettől még nem indul el, így hirtelen a fluiditás lép életbe, és elkezd pityeregni. „Valaki csinálja már meg a gépem, én csak egy nő vagyok”.

– Béla, meg tudnád javítani? – fordul kollégájához. Mire az unottan. – Sajnos nem tehetem. Most én is épp nő vagyok.