A globalizmus végső rohama

A balliberális ellenzék egy emberként kiáll az Európai Egyesült Államok megteremtése mellett. Nem új az európai birodalom megteremtésének gondolata. Már a XIX. század szabadkőművesei is dajkáltak hasonló elképzeléseket. Az európai gazdasági és politikai elit, a média hátszelével megtámogatva, csak az utóbbi közel tíz évben merte nyíltan zászlajára tűzni a határok teljes lebontásának eszméjét. És csak tavaly vetemedett arra, hogy az ehhez szükséges lépéssorozatot felvázolja az EU továbbfejlesztése, az integráció elmélyítése terveként. Az óvatosság indokolt volt: az európai népek nemzeti identitásának felszámolása korábban sem ígérkezett könnyű feladatnak, az ezredforduló előtt még a nyugati államok polgárait sem járta át a nyílt társadalom eszméje.

Szerencsére számos, a birodalomépítő terveket elítélő gondolkodó tör be cikkei­vel, könyveivel a szigorúan ellenőrzött nyilvánosságba. Egyikük a holland Thierry Baudet politikai elemző, újságíró úgy látja, hogy a nemzetállamok felszámolása egyet jelent a demokrácia és a jogállamiság teljes felszámolásával. Baudet szerint a globális erők két irányból is támadják az európai rendet. A hétköznapi élet szintjén a multikulturalizmus eszméje, a család intézményének rombolása, a keresztény értékek lebontása és az államok őshonos lakóinak folyamatos jogfosztása morzsolja fel a polgárok lojalitását saját országukhoz, kormányukhoz. E jogfosztás leginkább abban nyilvánul meg, hogy érdekeiket folyamatosan alá kell rendelniük a bevándorlókénak. A nemzetek feletti állam megteremtésének célját szolgálja az is, hogy fokozatosan nő azon területek, városrészek nagysága, ahol nem érvényesek az adott állam törvényei, ahol párhuzamosan él egymás mellett a keresztény elvű polgári és az iszlám jogrend. Mindez azzal jár, hogy egyre fokozódik a társadalmi feszültség, ami hosszú távon káoszhoz vezethet.

Nem ez az egyetlen probléma, amivel meg kell küzdeniük a kormányoknak. Szembe kell nézniük azzal is, hogy az évtizedek alatt kiépült nemzetközi szervezetek, mint amilyen például az ENSZ, egyre több hatáskört igyekeznek elvonni a nemzetállamoktól. E nemzetek feletti szervezetek tevékenységét megkönnyítik a nemzetközi bíróságok, amelyek igyekeznek megfegyelmezni a renitens államokat úgy, hogy ítéleteiket általában nem a hatályos nemzetközi jog szerint, hanem politikai szempontok szerint hozzák, szűkítve a nemzeti parlamentek jogalkotási lehetőségeit, noha ezeket a polgárok választják meg és számoltathatják el a választásokon. Nem úgy, mint a nemzetek feletti szervezetek bürokratáit, akik önmagukat minden és mindenki felett állóknak tartják.

Az új liberális világrend fejlődési irányait a balliberális értelmiség magáévá tette. E törekvések gyümölcse a gender­elmélet, a privatizációra és deregulációra támaszkodó neoliberális gazdaságpolitika és az illegális migránsok befogadására, a hagyományos értékrend felmorzsolására épülő társadalompolitika. Játékszabályait a legnyíltabban Soros György foglalta össze a kilencvenes években. Szerinte a közjó egyedüli letéteményese a globális tőke, amelynek mozgását akadályozzák a nemzetállamok határai, ezért le kell bontani őket. Soros nem gondol nyílt háborúra, mert az túl költséges, ráadásul kárt tesz a megszerezhető anyagi javakban. A nemzeti szuverenitást illúziónak tartja, hiszen az államok az eladósodás révén amúgy is rég lemondtak függetlenségükről, mozgásterüket a nemzetközi bankok határozzák meg. Szerinte e függőség fokozására is alkalmas a tömeges bevándoroltatás, hiszen a jövevények eltartása csak államkölcsönök segítségével lehetséges.

Soros György szerint a tőke elsőrendű feladata, hogy az államok terheit megkönnyítendő, átvegye tőlük a korábban közösségi tulajdonban lévő iparágak működtetését, az olyan természeti kincsek, mint a víz vagy a bányászható nyersanyagok kiaknázásának jogát, az energiaellátást, a közszolgáltatást. Mint írja, csak így lehet biztosítani az elérhető legmagasabb profitot, és az így összegyűlt vagyon az, amely lecsorogva a társadalom mélyrétegeibe, úgymond, jólétet biztosíthat az embereknek… Vagy nyomort…

Az utóbbi nyolc évben Magyarország előnybe került. Ma távolról szemlélhetjük, ahogy a globális alvilág embercsempészei, összefogva a nemzetközi tőkével, rázúdítják Európára Ázsia és Afrika képzetlen tömegeit. Azonban nem nyugodhatunk meg. Egy osztrák professzor a minap arról értekezett a Die Presse-ben, hogy a migránsokat az EU keleti tagországaiban kellene szétteríteni, mert e tagországok demográfiai gondjai miatt hamarosan nem lesz elég munkáskéz a nyugati cégek kiszolgálására… Kedves…

Fordulatos volt a politika a rendszerváltás óta. Akkor azt hittük, keblére ölel bennünket a szabad világ, de valójában fojtás lett az ölelésből. A neoliberális nyílt társadalom hódításának eredményeként egy-két év alatt elveszítettünk másfél millió munkahelyet úgy, hogy az aktív népesség felének nem maradt jövedelme. Az 1990 előtti két év spontán privatizációja miatt pedig a magyar gazdaság veszteségei meghaladták az ország második világháborús veszteségeinek teljes (a jóvátétellel együtt számított) összege két és félszeresét.

Most elgondolkozhatunk azon, mit hozna nekünk, ha a káoszszövetségbe tömörült balliberális pártokat bíznánk meg az ország irányításával. A döntést segíti, hogy George Friedman geopolitikai szakértő, a világ legnagyobb magán hírszerző cégének alapító-elnöke biztató jövőt jósol térségünknek. Ő úgy látja, a migrációs nyomás meggyengíti Németországot, a birodalmi ambíciókat dédelgető Európai Bizottság pedig fokozatosan súlytalanná válik. Igaz, annak teljes kimúlásáig még sok keserűséget és fájdalmat okoz Európa polgárainak. George Friedman prognózisai általában beválnak. Ami azt jelenti: aki időt nyer, életet nyer április nyolcadikán.

Lapszám: