Aránytévesztés volna az amerikai elnökválasztás kimenetelét a Demokrata helyzetével összevetni, de van úgy, hogy ami igaz nagyban, az igaz kicsiben, vagy ahogy a szólás tartja, egy cseppben is benne van a tenger. A közös nevező a két ügyben a vesztes liberális tábor növekvő dühe és arroganciája, ahogy a jól bevált liberális jelszavakat – másság iránti türelem, emberi méltóság tisztelete és hasonlók – félredobva, minden eszközt bevetnek, hogy megváltoztassák a számukra kedvezőtlen végeredményt és az ebből fakadó status quót.

Amerika három államában újraszámolják a szavazatokat, mert a dühödt liberálisok képtelenek beletörődni Donald Trump győzelmébe, ezért egy futottak még zöldpártot biztattak fel az újraszámlálás kierőszakolására. Bár több neves szakértő szerint ez nem lesz képes változtatni a végeredményen, azért biztos, ami biztos alapon lejátsszák ezt a pótfutamot, hátha összejön mégis valami, és ha nem, legalább egy kis zavart kavarnak. Mivel a liberálisok új stratégiája a nagy vereséget követően most az lett, hogy minél rosszabb, annál jobb.

A Demokrata pedig úgy jön ide, hogy talán megérezve az idők szavát, vagy csak szerencsésen beletalálva a történelmi fordulatba, oknyomozó újságírói pályázatot hirdettünk a George Soros által pénzelt hazai civil szervezetek hátterének, személyi és anyagi összefüggéseinek a feltérképezésére. Még el sem kezdődött a munka, de valaki pár napja este pimasz feliratot festett a szerkesztőség kerítésére, amelyben útszéli stílusban szolgalelkűséggel vádolt meg bennünket. Mivel a több mint húszéves múltra visszatekintő Demokrata pályafutásának történetében ez a második nyilvános agresszió (az első mindjárt a lap 1994-es indulását követően történt), azt kell gondolnunk, nem általában véve sértettük meg az ismeretlen agresszor érzékenységét, hiszen akkor firkálhatott volna már korábban is, hanem éppen most.

Most, amikor a liberális lélek éppen hatalmas szenvedéseket él át, mert a liberális pápa trónjára a Fekete Főpásztor lelépését követően nem a Bölcs Asszony lép fel, hanem egy Donald Trump nevű rettenetes férfiú, akiről egyet biztosan lehet tudni, hogy nagyon utálja a liberálisokat. Ebben a hisztérikus hangulatban már elképzelhető, hogy a minden liberálisok legszentebb hősének tekintett George Soros által pénzelt civil szervezetek elleni kezdeményezés kiverte a biztosítékot, és jött a firkálás.

Könnyen lehet, hogy a László Petra melletti kiállás, a felszólítás a munkanélkülivé tett, üldözött fiatal nő és családja melletti kiállásra, sőt támogatásra szintén bűnnek számított. Elvégre egy nemzetközi hálózat érdekeit sértettük meg. Egyébként örömmel jelentem, hogy a felszólítás sokak megértésére talált, őszinte köszönet ezért mindazoknak, akik kiálltak a nemes ügy mellett. Ennél többet erről nem tanácsos mondani, akinek értenie kell, az érti e sorokat…

Valóban történelmi fordulat részesei vagyunk, s miközben a letűnőben lévő paradigma haszonélvezői egyre idegesebben és egyre hevesebben próbálják védelmezni elfogyóban lévő előjogaikat, a szemünk előtt formálódik valami új, amit egyre nehezebb nem észrevenni. Elfordítva fejünket tehát az aktuális hisztériáktól, célszerű figyelmünket a 45 milliós Ukrajna felé fordítani, mert Ukrajna békéje lesz az a kulcs, ami kinyitja az Európát Oroszországtól elzáró kaput. Na, ha az a kapu kinyílik, akkor lesz ám nagy sivalkodás. Remélhetően az utolsó.