Ha Orbán Viktor föllapozná a történelemkönyvet az 1566-os évnél, amikor gróf Zrínyi Miklós és katonái életük feláldozásával védelmezvén Sziget várát a töröktől, kirohantak a már tarthatatlan erődből, hogy dicsőséges halált szenvedjenek… Ha a miniszterelnök elmélázna azon a történelmietlen fölvetésen, hogy mi történt volna, ha Zrínyi Miklós az ostrom kezdetekor, amikor még egy csöpp vér sem csordult, követet küld az idős szultánnak azzal, hogy ugyan igyanak meg egy kávét, s beszéljék meg, miképpen tudná a horvát bán és magyar főúr segíteni a török fősereg gyors és kényelmes haladását célja, Bécs felé… Hogy akkor mi történt volna.

Mert most nagyjából hasonló a helyzet. A harmadik világ jobb életre vágyó millióinak napról napra növekvő serege elindult, hogy meghódítsa Bécset, Berlint, Londont, Stockholmot, a gazdag Európa kincsestárait. Amint I. Szulejmánnak és seregének, ezeknek sem Sziget vára a fő cél, de nem is Röszke. A történelmietlen, de mégis indokolt kérdés ugyanis így hangzik: ha Zrínyi Miklós önfeláldozását máig nem hálálta meg Nyugat-Európa, sőt lenézte a rebellis magyarokat, akkor vajon miért csodálkozunk, hogy most sem teszi? Miért háborgunk azon, hogy Laurent Fabius francia külügyminiszter a magyar kerítést kifogásolván azt merte mondani: „ilyet még állatoknak sem csinálnak”.

Talán nem inkább az volna a helyes, ha a laza és cinikus görögök, macedónok és szerbek példáját követve a magyar állam is engedélyezné élelmes vállalkozóknak, hogy autóbuszokkal fuvarozzák a csak bemondás alapján regisztrált vándorokat az osztrák határig, ott eresszék szélnek őket, hogy gyalog és kényelmesen nyomulhassanak be a széles és őrizetlen osztrák–magyar határon át a vágyva vágyott jólétbe, a világ egyik leggazdagabb országába, vagy még tovább, egyenest a germán és skandináv paradicsomba, hiszen ide akartak eljutni, mi pedig minek bíbelődnénk velük?

Elvégre az Európai Unió morális értelemben megbukott. Az európai szolidaritás szétesett, mindenki a saját üzletével foglalkozik. A német kancellárt kizárólag a gazdasági növekedés foglalkoztatja, legfőbb célja a német nagytőkének, a német hegemóniának szolgálni minél több idegen és olcsó munkáskéz befogadásával, ha már a német anyák valami okból nem szülnek elég gyerekeket, kikből idővel munkások lehetnének. A britek a legszívesebben betonfallal zárnák el a Csalagutat, az osztrákok megdöbbentő rosszindulattal a Magyarországról nyugat felé utazókat büntetik indokolatlanul lassú ellenőrzésekkel, harminc kilométeres dugót okozva az autópályán, a svédek Európa hülyéi lettek, és így tovább.

Az elsöprő mértékben baloldali és liberális irányítású európai média pedig folyamatosan hazudozik, és a magyarokat átkozza, amiért a magyar kormány következetesen teljesíti kötelezettségeit, kirekesztőnek, nácinak, fasisztának, Európa gazembereinek nevezve minket. Vádolnak és gúnyolódnak. Ugyanekkor egyre több uniós ország fontolgatja a szép schengeni álom, az unión belüli szabad mozgás megszüntetését és a határőrizet bevezetését…

Miniszterelnök úr! Hol van az az Európa, amit nekünk kell védelmeznünk? Tudom, költői a kérdés, mert Európa vagy fölnő ahhoz a szép hazugsághoz, amit álmodott magának, vagy megszűnik Európa lenni. Tudom, hogy nekünk az egyenes úton kell járnunk, de nem tehetek róla, kínoz a kérdés: mi lett volna, ha gróf Zrínyi Miklós nem áldozza fel drága életét?