Ferenc pápa szerint kitört a harmadik világháború. Ezt talán tudjuk be Őszentsége írói munkásságának, bár az vitathatatlan, hogy a rettenetes észak-afrikai rombolások, bombázások, népirtások szörnyűségeinek egy villanásnyi szeletét megismerték Párizs belvárosának lakói is. Ez azonban még nem háború, de valami rossz. A 2001. szeptember 11-i New York-i események óta, amikor fényes nappal sokak szeme láttára szálltak bele menetrend szerinti utasszállító repülőgépek New York két legmagasabb épületébe, melyek úgy olvadtak össze ettől, mintha jégkrémből lettek volna, tartjuk számon az úgynevezett terrorizmus elleni háborút, melynek az lett a jellemzője, hogy az Egyesült Államok azt az országot támadta meg elképesztő katonai fölénye birtokában, és tette a földdel egyenlővé, amelyiket éppen akarta.

Ütötték Irakot, ütötték Líbiát és Szíriát, jól megdemokratizálták Afganisztánt, adtak egy jó pár afrikai országnak, s hogy még bonyolultabb legyen a dolog, olykor fölfegyvereztek egy-egy harcias törzset, klánt, szervezetet, hogy úgymond hatékonyan védekezhessenek az elnyomó, antidemokratikus, a fékekre és ellensúlyokra fittyet hányó kormányok ellen. A harcok állandósultak, a fegyverek számlálatlanul áradtak ezekbe a térségekbe, ahol a gyilkolás, a pusztítás, a rombolás éppen úgy állandósult, mint a fékezhetetlen és tehetetlen gyűlölet azok iránt, akik felülről, avagy sérthetetlen páncélosokból tették élhetetlenné az életüket.

A növekvő káosz olyan energiákat szabadított föl, amelyek egyre vadabb és egyre szörnyűségesebb rémszervezeteket hívtak életre. Többek között az al-Kaidát, a Boko Haramot és elsősorban az Iszlám Államot ismerte meg a világ. Ez utóbbi első fellépései óta tudatosan alkalmazta a világmédia Hollywoodban kidolgozott paneljeit, tökéletesen értette és használta fel azt a törvényt, hogy senkit sem érdekel a halál, ha senki sem látja (lásd az orosz repülőgép felrobbantása), de mindenkit megráz, ha a szemtanúja lesz. Előbb az internetre föltett kivégzésvideókkal sokkolták a világot, lelkesítették fel a nyugati nagyvárosok civilizációs gettóiba szorult vesztes nemzedékek tagjait, aztán a hadszínteret áthelyezték az ezerszer megkínzott, de senki által soha meg nem könnyezett arab övezetből a puha és érzékeny Európába.

Elsőrendűen azért Franciaországba, mert itt él a legtöbb bevándorló és mert a franciák az amerikaiak mellett a legkegyetlenebb ellenségeik. Az IS stratégái pontosan tudják azt, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem győz hangsúlyozni, de Európa vezetői még ma sem hallgatnak rá, hogy a legveszedelmesebb konstelláció az, ha valaki otthon gazdag és gyönge.

Ukrajnában még ma is hetente százak halnak meg a különféle harcokban, de senkit sem érdekel, mert Ukrajna szegény és messze van. De elég egy párizsi merénylet ahhoz, hogy az elpuhult Európa feljajduljon. Mert saját magát látja a párizsi áldozatokban, hiszen ő éppen olyan gondtalan jómódban szeret élni, éppen úgy szeret rockkoncertekre járni, kávéházban üldögélni, focimeccsre járni… És most ennek vége? Mostantól félni kell?

Hát igen. Félni kell. Mert nem tudjuk, hol és mikor jön a következő, csak azt, hogy jön. Ez még nem a harmadik világháború, de valami rossz. Az európai álom véget ért. Az önző jólét évtizedeinek vége, a liberális világmodellnek már csak napjai vannak. Merkel mamának is mennie kell. És aztán el lehet kezdeni őszintén beszélni, mindenről.