A Fradi–Vasas-meccs előtt a Fradi volt az esélyes, de a Tippmixen néhányan mégis megtették a Vasast. A mérkőzést a gyengébb és kisebb szurkolótáborral rendelkező Vasas ellen az FTC nyerte 3-1-re, így övék lett a három pont. A meccs a futball szabályai szerint zajlott, a bírónak ugyan volt néhány apróbb tévedése, de ez nem befolyásolta a végeredményt. A Fradi-tábor örült, az ellenfél eleinte csak bosszankodott, később megpróbálták megdobálni a levonuló nyerteseket, utána hazafelé még randalíroztak egy kicsit. A másnapi sportsajtóban többen is hőbörögtek a történtek miatt, de a legérdekesebb az volt, hogy a vesztesek óvást jelentettek be. Méltánytalannak tartják, hogy mind a három pontot a Fradi kapta, ők pedig egyet sem. Noha nekik is voltak helyzeteik, rúgtak egy kapufát. Hét közben edzettek, futottak, gyakorolták a taktikát, és aztán nem kaptak egy árva pontot sem.
 



A szurkolók az MLSZ székházánál tüntettek az igazságtalanság miatt.

A labdarúgó-szövetség kiadott egy nyilatkozatot. „Ez a szabály, a versenykiírás is tartalmazza. Amelyik csapat legyőzi a másikat, az három pontot kap, a vesztes semmit. Ezt mindenki tudta előre. Győztes csak egy van, ezért is hívják úgy, hogy győztes. Legközelebb tessék több gólt rúgni, és akkor a Vasas kapja a három pontot.”

Néhányan azonban nem törődtek bele, és az internetes cikkek alatti kommentelők felhánytorgatták, hogy legalább tizenöt jó passza volt a veszteseknek is, ráadásul két gólhelyzetet is kialakítottak. Legalább egy pontot kell kapniuk!

Ehhez is érkezett egy hozzászólás, amelyben szakszerűen elmagyarázták, hogy ez csak akkor lehetne, ha ugyanannyi gólt lőttek volna.

„Lárifári”, reagált az iménti. „Nem bánom, kapjon a Fradi 1,8 pontot, a Vasas meg 1,2-t.”

„De hiszen kikaptak, miért kapnának pontot?”

„Disznóság. Ez máshol elképzelhetetlen!”

„Ellenkezőleg”, világosította fel őket a moderátor. „A világon mindenütt három pontot kap a győztes, és nullát a vesztes. Ti is tudtátok.”