Vannak esztétikusan szép épületek, műemlékek, amelyek meghatározzák egy ország, egy nép művészi arculatát. És ezek a műalkotások az illető ország, város, nemzetiség jelképeivé is válnak. Történelmünk sajátossága következtében az ősi műtárgyak túlnyomó része Trianon következtében határainkon kívül került. A kassai, a pozsonyi Szent Márton-dóm különlegesen szép, méltóságteljes gótikus szentélyével, a régi városháza ódon udvarával, Árva vára, a szepességi városok, Lubló, Eperjes, Krasznahorka. Nem sorolom tovább, a legszebb cseh városokkal versenghetnek szépség- és régiségügyben. A kárpátaljai csontosi fatemplom, a munkácsi vár külső látképe és belső udvara, a csetfalvai református templom páratlan kazettás mennyezete, a kolozsvári Farkas utcai református templom, a Mátyás-szobor és szülői háza, a nagydisznódi evangélikus templom, a brassói városháza vagy a Fekete templom, a gelencei templom ősi freskói, Szabadka páratlan szecessziós belvárosa, a Várvidék Ausztriához csatolt területei és régi falvai, várai, nem folytatom tovább. Egy átlagos magyarnak szépség utáni barangolásokra egy egész életre elegendő célpont. Mindezeket önkényesen, találomra válogattam ki töredékeként nemzeti kincseinknek. Honfitársaink meg sem állnak a Machu Picchuig, és nem látták még a Békás-szorost sem.

Van azonban egy páratlan szépséget meglátni tanító mesterünk, aki egy teljes emberi életet fordított a nemzeti szépségek föltárására és bemutatására. Olasz Ferenc. Nem tudom, minek nevezzem, fotóművész, művészfilm-alkotó, (hazai) útikönyvkészítő, műemlékdokumentáció-készítő? Nem. Olasz Ferenc elképesztően sok, 101 filmjében és páratlan fotóalbumaiban a magyar néplélek szépségeinek a megörökítő művésze.

Mire tanít meg bennünket Olasz Ferenc? A rejtett, csupa szív szépségek fölfedezésére. Nemcsak a közismert műemlékekben, hanem a rejtett, ismeretlen köznapi tárgyakban is. Mindenekelőtt páratlan érzékkel köti össze az ott élő parasztarcok lelkiségével a homokkőbe faragott Krisztus- és Mária-arcok lélekábrázolását. És ami páratlan: a homokkőből faragott arcokon, figurákon az idő is munkál, s többnyire kéretlen művészként tovább igazít az emberi kéz által alkotott művön. Olasz Ferenc észre tudja venni, hogy a múlékony anyagon végzett időpusztítás teremthet olykor elképesztő módon szépségeket. Az ábelfalvi groteszk homokkő figurán fölfedezhető az őskori barlangművész szépségesen torz látásmódja. Ezernyi szépséget, szuggesztív mondanivalót hordozó követ, sírkövet, árokszéli, egyszerű „tucat” kereszt korpuszában látja meg a szomorúság, a lelki szenvedés megjelenítését.

Mindeközben megteremti a fotókba fogalmazott saját eredeti költészetét is. A „Te Deum”, a „Halotti beszéd” képkölteményei lenyűgöznek. És akkor nem szóltam Csarodáról, Aquiláról, a kazettás mennyezetekről. Ámulat, ahogyan Olasz Ferenc a tárgyi valóságban rejtett nemzeti lelket föltárja és megjeleníti.