Ebben a melegben van, ki napi négyszer fürdik, van, ki panaszkodik, más szabadságot vesz ki, vagy egy söröző félhomályában próbálkozik a túléléssel.

Egy régi barátom az ötödik üveg Kozel után kijelentette, hogy ő már bármire hajlandó ebben az állapotban, de amikor orra alá dugtam F. Panfjorov Megindulnak a traktorok című klasszikus művét (Szikra, 1950), inkább legyintett, s kinyitotta a hatodikat.

Én magam is úgy éreztem, hogy szinte mindenre hajlandó vagyok, s bár Esterházy Pétert nem voltam hajlandó ebben az állapotban sem olvasni – nem is tudnék, egy darabot sem tartok a lakásban ilyesmiből –, de ráfanyalodtam az Indexre.

„Komoly pszichés problémákat okoz a magyar rendszer a menekülteknél” – írja a hazai humanizmus éllovasa. Kedvencem ez a megható passzus. „Ha végül Magyarországra érve azt tapasztalják, hogy itt sem érdemelnek emberi bánásmódot, itt sincs igazság, az emberségbe vetett hitüket veszthetik el.”

Mivel látom, szabadelvűeknél nem megy át, hogy itt határsértő bűnözőkről van szó, lefordítom a történetet a köznapi nyelvre. A vagyon elleni bűncselekmények világára, mivel ezeknek hazájuk nincs, az egyedüli, amit sajátjuknak éreznek, az anyagi biztonságuk.

A következő idézet a „Betörők és rablógyilkosok képes magazinja” hasábjain jelenhetne meg:

„Ha végül a kerítésen átvergődve, átmászva, még azt tapasztalják, hogy kutya is van, és még a borospince lakatjával is kell szarozni, akkor végképp elvesztik hitüket abban, hogy érdemes egyáltalán bűnözőnek menni. Érdemes törni magad. Éveken át szaladni a rendőr elől. Gyakorolni a falon átmászást. A hátulról deszkával egy pillanat alatt leterítést. A zárak feltörését. A kutya elcsalását vagy megfojtását. Hisz ha még egy látszólag védtelen nyugdíjas házába is ily nehéz bejutni, s ha bejutsz, még kutya is van, és a borospince sincs tárva-nyitva, akkor oda a hit. Remélem, a pszichés kezelés költségeit a nyugdíjas rohadékon be lehet hajtani, mert ha nem, hát végképp oda az emberségbe vetett bizalom.”