Egerben, a vár tövében egy sátorban működik a török nagykövetség által fenntartott kávézó, benne igazi török árus méri a török kávét, amit a magyar turista török szőnyegekbe süppedve élvezhet, ha előzőleg levetette a cipőjét.

Ezen felbuzdulva, a Jobbszél szponzorálásával, élelmes vállalkozó Sankt Gallenbe telepített egy magyar jurtát, amelyben a helyiek és a Németországból érkező nagyszámú turista nyereg alatt puhíthatja a húst, retteghet a magyarok nyilaitól, amit hun öltözetű lovasíjászok lőnek be a sátor nyílásán, véletlenszerűen leterítve egy-egy vendéget.

Igazán nagy sikerük a történeti-irodalmi vonatkozásoknak van. A kumisztól kissé kapatos németeknek el kell énekelniük, hogy „Darulábú, szarkaorrú nyomorult németség, fut előttünk, retteg tőlünk, nyomorult nemzetség!” Kicsit törve, de lelkesen dalolják. Utána meghallgatják Petőfitől, hogy „Mit nem beszél az a német, az istennyila ütné meg…”, s mire a vers odáig ér, hogy „Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat!”, már jókedvűen csapkodják a lábukat.

Leginkább azonban azt az interaktív kiállítást preferálják, ahol megismerkedhetnek az 1355-ös kalanddal, amelyben Nagy Lajos királyunk katonái Zürich közelében hadakoztak. Amint azt a Névtelen Minorita latin nyelvű krónikájába iktatott idézet megőrizte, verhetetlen eleink így kiáltottak az életükért könyörgő svájciakra: „Wezteg kwrwanewfia zaros nemeth, iwttatok werenket, ma yzzuk thy wertheketh!” A turisták nagy kacagások közepette próbálgatják helyes fonetikával kiejteni a magyar szavakat, s akinek ez sikerül („Veszteg! Kurvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véretek!”), elropogtathat egy Duna-kavicsot. (Cukorkát és nem igazit, bár a pajkos kiállításszervezőkben felmerült ez utóbbi variáció is.)

Végül a rendezvény jól sikerült, a németeknek nagyon tetszett. A vendégkönyvbe történt bejegyzések szerint különösen Abdul Berlinből, Ali Stuttgartból és a brémai Ahmed szórakozott kitűnően.