Már egészen elzsibbadt a lába, olyan régóta állt ugyanott mozdulatlanul. Körülötte jó ideje változtak a dolgok, egy hozzá nagyon hasonló alak épp az imént előrébb lépett. A mögötte lévők ugyancsak a helyükön maradtak, bár néhány perce egyikük a feje fölött ugrott át, s most ott pihent jobbra, a szeme sarkából látta. Ekkor hirtelen elemelkedett a talajtól, pár pillanatig lebegett, de egy ismeretlen erő magabiztosan megtartotta; majd valamivel arrébb visszahuppant. Az övéi jócskán elmaradtak hátul, de szemben megpillantott egy másik, nagyon hasonló csapatot. Csakhogy azok mindnyájan feketék voltak. Próbálta megszámolni, mennyien vannak. Nyolc egyforma és nyolc másik. Nem is, már csak hét, egynek nyoma veszett. Ennek vajon van jelentősége?

A túloldalról valaki éppen közeledni kezdett, s az orra előtt megtorpant. Nézték egymást tanácstalanul. Végül megkérdezte:

– Te érted ezt az egészet?

– Bizonyos logika van benne – bólogatott a fekete. – Feltűnt, hogy nem mindenki mozog egyformán. Van, aki hosszabb szakaszokat fut. Ott, az a fura fejű például el tud kanyarodni.

– De hát miért?

– Nem tudom. Az is tény, hogy ti mind fehérek vagytok, mi mind feketék. Talán az a cél, hogy kiirtsuk egymást.

– Ugyan! – loholt el mellettük egy magas sötét figura. – Semmi értelme az egésznek. Csak ide-oda tologatnak.

– Kell hogy legyen értelme! Meg is fogom fejteni – szólt makacsul.

– Innen nem látod át – legyintett a szemközti fekete. – Majd talán egyszer megértjük, ha…

Elhallgatott. A semmiből érkezett egy világos, toronyszerű valami, és elcsapta. Mielőtt hősünk eszmélhetett volna, ő is röpült, át a többiek fölött, s aztán földet ért. Körülötte nagy tömegben az övéi és az ellenfelek is. És most megpillantotta, ebből a perspektívából tisztán látszott: a tábla fölött, ahonnan ide került, hatalmas kezek mozogtak, amelyek óriásokban végződtek. Ők rakosgatták, tologatták a figurákat. Ők bizonyára értik, mi folyik itt. Ők tudják.