Játék a tisztességgel

Több helyen is olvasom az ellenzéki sajtóban, hogy nagy a széthúzás a kormánypárti újságírók között, szakad a tábor, bomlik az egység. Erről írt kimerítő, de hipotetikus cikket Ablonczy kolléga a Heti Válaszban (Kitört a polgárháború a Fidesz médiaholdudvarában), erről lelkendeznek mások, egyszóval felbolydult a méhkas, pereg a méz, édesedik a száj.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Miről is van pontosan szó?

Arról, hogy a 888.hu és a Pesti Srácok szerzői között támadt egy kis feszültség, az előbbiek nekirugaszkodtak Stefka Istvánnak, aki hasonlóan kemény tónusban válaszolt. Mondhatnánk, bagatell. Ennél nagyobb vitákat az ember naponta folytat az anyósával, ha a kedves mama nálunk lakik. Csakhogy az ellenzéki sajtó – legjelesebbül a már említett Ablonczy Bálint – fulmináns cikket kerekített az esetből, amely efféle mondatokkal van tele: „Kiderült, hogy az önmagukat harci eszközként meghatározó sajtótermékek egy kanál vízben megfojtanák egymást… Nemcsak ideológiai-nemzedéki konfliktus zajlik, hanem kenyérharc is.”

Szerkesztőként az ilyen cikkeket szokta visszalökni az ember: nem rossz, de dolgozz még rajta, kis Balázs. Üdvös volna például, ha légből kapott sugalmazások helyett valami konkrétumot is kicsiholnál magadból, mert ez bizony, édeskevés. Két mordulás miatt például arra jutni, hogy „logikusnak tűnik” a „pazarló médiarendszer visszanyesése” – merthogy Ablonczy egyenesen azt sugalmazza, hogy itt összevonások és költségritkítások lesznek – meglehetősen merész feltételezés, és akkor nagyon finom voltam.

Az ember először arra gondol, hogy tessék, ide vezet az, ha elapadnak a kormányközeli források, és a frakció egy-két inkognitóba burkolózó tagján kívül, aki mellesleg semmi fontosat nem tud, de titkon kibeszél, a Heti Válasznak nincsenek valódi információi. A Demokratának azonban vannak, ezért hadd üzenjük meg sebesen Ablonczy Bálintnak és a teljes ellenzéki sajtónak, hogy nem, nem tetszenek jól tudni. Semmiféle összevonás nem lesz, és az is merő találgatás, hogy a kormány levenné a kezét a kormánypárti sajtóról. Nem született ugyanis még olyan kormány kerek e világon, különösen nem a teljes 90-es éveket saját tájékoztatás nélkül töltő magyar jobboldalon, amely szisztematikusan felszámolná az őt támogató sajtót.

Másrészt arra gondolunk, hogy a jóslás ősi mesterségét űző kollégák annyira talán mégsem tökéletesek: megjövendölik a jobboldali sajtó szétesését, de nem látták előre a saját sorsukat. Ők, akik állítólag olyan jól olvasnak a jelekből és mindenről tudnak, Simicska Lajos valódi szándékait nem észlelték, ezért szükségszerűen elbuktak. Éppen ezért az előrejelzést, mint újságírói műfajt, óvatosan illik kezelni.

Mégsem ez a legrosszabb hír az ellenszurkolóknak. Hanem az, hogy a kormánypárti sajtó működését már nem ismerik. Megengedem, valamikor, belsősként még helytálló következtetésekre jutottak, azóta azonban évek teltek el, és nincsenek új ingerek, nem tartják kezüket az ütőéren.

Akkor én elmondom, mert szívesen osztok meg efféle információkat: a kormánypárti sajtóban kitűnő a hangulat. Annyira kitűnő, hogy még egy kis személyeskedés, egy kis egymásba harapás is belefér. Megjegyzem, én olyan sajtótábort, lett légyen az kormánypárti vagy ellenzéki, még nem láttam, amelyben nem kóstolgatják meg egymást kissé az átlagosnál erősebb egójú személyiségek. És ezzel nincs is baj.

Csak egyvalamit nem értek, és ebben feltétlenül számítok Ablonczy kolléga segítségére. Amíg egy pisszenés sem volt, mert tagadhatatlanul akadtak ilyen hetek, hónapok a kormánypárti sajtóban, akkor az volt a baj, hogy önállótlanok, csicskák, lakájok vagyunk. Ha pedig felröppen egy apró összezördülés híre, akkor mindjárt meginog, mit meginog, össze is dől a teljes építmény?

Nem lehet, hogy itt semmi más nem történik, mint hogy olyan újságírók, akiket különbözőségük ellenére összeköt valamilyen étosz, ugyanúgy dolgoznak, mint bárki más? Hogy akadnak viták, nézeteltérések, de fontos dolgokban teljes az egység, merthogy hasonlóan látjuk a világot? Hogy Orbán Viktor a legkisebb közös többszörös megannyi erős egó számára? Hogy azok, akikről beszélünk, nem zsebüket tömő, korrupt szolgák, hanem felelős, komoly emberek?

Bálint, nem lehet, hogy ilyen a kormánypárti sajtó?

Nincs jogotok elvitatni egyetlen újságíró tisztességét sem. Mert tudod, ti folyamatosan így ábrázoltok bennünket: szerencsétlen, szolgalelkű alakokként, akiktől holnap elveszik a pénzt, meg jól összevonják őket, de persze, mi nem szólunk, csak engedelmeskedünk, és egymáson átgázolva nyalogatjuk a gazdi kezét. Akarattalan bábok, született vesztesek és persze tehetségtelen nímandok volnánk ezekben az írásokban, és valljuk be, önmagatokban azért nagyon sokáig el is hittétek, talán még ma is elhiszitek, hogy aki kormánypárti, az ab ovo gerinctelen.

Pedig nem, nem vagyunk ilyenek. Tudom, mert naponta találkozom az érintettekkel. És nagyon úgy tűnik nekem, hogy itt mindenki beszélőviszonyban van egymással, és alkalmasint sokkal nagyvonalúbb és megengedőbb, amint azt kívülről megsaccolható.

Arról már nem is beszélve, hogy olyan kollégákkal dolgozom együtt, olyanok a barátaim, akikkel nem manapság, hanem már a 90-es években is tudtuk egymásról, hogy a komcsikkal és liberálisokkal soha nem egyezkednek, kiállnak a véleményükért. Negyedszázada ismerem ezeket az embereket. Akkor is így beszéltek, akkor is ezt mondták, amikor semmiféle előnyük, hanem csakis káruk származott ebből. Amikor a Horn-érában teljes súllyal nehezedett mindannyiunkra a hálózat, a megtörhetetlennek hitt posztkommunizmus.

És akkor – már megbocsáss – jössz te, jöttök ki, nyeretlen újdondászok, akik majd jól megmondjátok itt nekünk, hogy vonnak össze bennünket, és hogyan veszi le rólunk a kezét a hatalom.

De máris túlságosan sokat írtunk magunkról.

Azért majd egyszer beszélgessünk a ti tisztességetekről is, arról, hogyan és miért maradtatok Simicska oldalán, hogy miről, hogyan, mennyire szakmaian, mennyire „függetlenül” és függően írtatok, és írtok a mai napig. Oké? 

Lapszám: