Szóval, megint Matolcsy van soron. Évek óta érdeklődéssel figyeli az ember, ahogyan a baloldali sajtó újra és újra megtalálja őt, teljesen függetlenül attól, hogy szakcikkeket publikál, előadásokat tart vagy éppen a Magyar Nemzeti Bankot vezeti. A legfrissebb botrányt, amely látszólag a jegybank alapítványainak befektetései körül robbant ki, csak és kizárólag a Matolcsy György személye elleni, évek óta húzódó hercehurcák vonzáskörében szabad szemlélnünk.

Hiszen ő a célpont, nem a jegybank. Ha pedig ő a célpont, akkor Orbán Viktor is. Így megy ez.

Nem esünk bele abba a hibába, hogy a mostani sajtóhisztériában visszafelé mutogatunk. Magukra a tényekre igyekszünk támaszkodni elemzésünkben. Éppen ezért gyorsan essünk át azon, hogy mindazok, akik most epét hánynak a Magyar Nemzeti Bankra, számukra szerencsésebb ciklusokban vég nélkül nyelték el az állami támogatásokat. Igen, a bátor Uj Péter, a Népszabadság, az Index és a többiek egytől egyik nyakig benne voltak abban a nagy kirakósban, amelyet Gyurcsány költségvetési trükkök százainak nevezett az őszödi beszédben. Szívták az állami emlőt, aztán amikor elapadt a tej, felsírtak. Farizeus módon piaci viszonyokról papoltak, pedig olvasótáboruk ugyanúgy nem tartotta el őket akkor sem, mint ahogyan ma sem. Mert Magyarországon a piacról nem lehet finanszírozni a politikai sajtót. A papíralapút legalábbis biztosan nem, és az online felületekben sincs annyi hirdetési potenciál, amennyit ismeretségek, rokonszenv, közös érdekek nélkül birtokolhatna egy sajtótermék. Erről persze csak a mi oldalunkon esik szó, ők változatlanul a saját mítoszuk foglyai. Hisznek abban, hogy vélt intellektuális fölényük miatt kapósak lennének, sorba állnak kegyeikért az üzleti élet szereplői, és alapvetően örülnek, hogy százmillióikat beletolhatják a balliberális sajtóba. Naná, hogy érdek és ismeretségek nélkül. Csak úgy, grátisz kapták és kapják a jót, hiszen ők függetlenek mindentől és mindenkitől, minden írott és íratlan szabályt betartanak, tisztességesek, elfogulatlanok.

És akkor most beszéljünk a lényegről.

Aki járja az országot, vagy látja és képes értelmezni Budapesten a változás jeleit, pontosan tudja, hogy ebben az országban néhány éve soha nem látott fejlesztések zajlanak. Nincs ebben semmi meglepő. Amikor jobboldali kormánya van az országnak, akkor közösségi terek, stadionok, sportcsarnokok, utak épülnek. Akkor munkahelyeket teremtenek, kifizetik az önkormányzatok adósságát, megkönnyítik az emberek rezsiterheit, esélyt teremtenek a nagycsaládos létre. Most, amikor a Fidesz kormányoz már több ciklus óta, és a felélés helyett a gazdálkodás a jelszó, az eredmények máris jól látszanak. A fordulatban Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank játszotta a főszerepet. Fogcsikorgatva, de még az ellenzék is elismeri, hogy a hónapokon át szapult, gúnyolt unortodox gazdaságpolitika megmentette az országot az összeomlástól.

Azóta a jegybank növekedési hitelprogramot indított, ennek következtében erősödik a magyar gazdaság. Önfinanszírozási programja az ország sérülékenységének csökkenését eredményezte. A kamatcsökkentés következtében nincs infláció, megvédték a magyar nemzeti valutát. A bankokat az állampapírok vásárlása felé tolták. Háromszázalékos a gazdasági növekedés, visszafizettük az IMF-hitelt. Nem soroljuk a tényeket, hosszú volna. Ami azonban fontos, hogy ezek szikár tények, és a tényekkel kulturált társaságban nem szokás vitatkozni.

A Magyar Nemzeti Bank alapítványai a befektetések hozadékából finanszírozták a sajtó által botrányosnak titulált tételeket. Mi nem érezzük a botrány előszelét sem. Minden, amit a támadók hatalmas apparátussal, jókora rosszindulattal kihámoztak, leginkább az adományozó kapcsolatrendszerére mutat. Csakhogy meglehetősen vicces, hogy a bírálók most úgy tesznek, mintha bűn lenne, ha az embernek osztálytársai, rokonai, barátai, házastársai vannak. És ha úgy adódik, és az ügylet törvényes, akkor az állam vagy a Magyar Nemzeti Bank alapítványai ne juttassanak közpénzt olyan célokra, amelyek emelik az országot, pusztán azért, mert valahol, a régmúltban felsejlik valami baráti szál, és az adományozók esetleg személyesen is ismerik a munkát elvégzőket? Nevetséges. Akik erről prédikálnak, azok valami steril képződménynek tekintik az államot, mintha a pénztár kulcsából mindenki zsebében ott lapulna egy másolat. Az élet nem így működik. A liberális demokrácia állítólag a népképviseletről szó. A nép megválasztja a vezető politikusokat, átruházza rájuk a jogok egy részét, azok pedig – amíg tart a bizalom – fontos döntéseket hoznak. Aki ezt nem érti, nem jó demokrata. Ha pedig nem jó demokrata, akkor normális esetben a 444.hu vagy az Index kezdőcsapatába se fér bele.

Álszent érv az, hogy az alapítványi hozadéknak az államkasszában volna a helye. A gazdálkodás lényege ugyanis az, hogy bevételeink és kiadásaink egyaránt vannak. Miután a világ összes jegybankjának létezik társadalmi felelőssége és szerepvállalása, természetes, hogy vállalkozásfejlesztésekben, kulturális mecenatúrában vesznek részt. Magyarország gazdasági állapota megengedi, hogy a jegybank támogassa az arra érdemeseket. Egyetlen példa: hosszú idő után először a jövő évi költségvetésben 1600 milliárd forintnyi saját, állami finanszírozású fejlesztés is megjelent, amelyet jórészt útépítésekre fordít a kormány. Végre európai módon közelíthetünk meg és kerülhetünk meg olyan fontos településeket, mint Békéscsaba, Csorna, Sopron, Szolnok.

Az ország gazdasági erejét jelzi, hogy ehhez uniós forrásokat nem is veszünk igénybe.
Ilyen körülmények között, amikor a magyar gazdaság végre talpra áll (nem kis részben Matolcsy Györgyék monetáris politikájának köszönhetően), éppen az volna furcsa, ha a fejlesztések elmaradnának. Ha a Magyar Nemzeti Bank bezárkózna, és nem venne tudomást arról, hogy bizonyos erkölcsi kötelezettségei is vannak, és fontos a magyar társadalom javainak gyarapítása.

A támadók elkövették azt a bűnt, amelynél nagyobb aligha létezik a politikában, és minden jóérzésű embert felháborítanak: a saját hazájuk ellen szurkolnak. A fejlesztések ellen politikai alapon fellépni egyszerűen gyomorforgató. Az Orbán Viktor elleni feneketlen gyűlöletükben elveszítették a józan ítélőképességüket, nem tudják és nem akarják megkülönböztetni a jót és a rosszat. Persze, ha nem épülnének utak, sportcsarnokok, intézmények, akkor az volna a baj. Akkor azt mondanák, hogy a középkorba süllyedtünk vissza. Most, hogy percekig sorolhatjuk az elmúlt időszak jó kormányzati intézkedéseit, beköltöztek a hazugsággyárba, és szakmányban nyomják a brossúra szövegeket.

Van egy rossz hírem számukra. A fejlesztések folytatódnak. Budapest rendbetétele után következik a vidék felvirágoztatása. Nem túlzás a kifejezés: a ciklus végéig minden régióban, minden nagyvárosban és sok-sok kistelepülésen megváltozik a helyzet. Új intézmények, közösségi terek épülnek, rendbe teszik az iskolákat, az egészségügyben is áttörés várható, nem hagyják elpusztulni az épített örökséget. Magyarország olyan fordulat előtt áll, amelyre a dualizmus nagy építkezései, erős állami szerepvállalása óta nem akadt példa. Mindez nem álom, hanem világosan kiolvasható a jövő évi költségvetésből, és maga a kormányfő is beszélt már arról, milyen fontosnak tartja a vidék megújulását. És végre, a gazdasági környezet is kedvező, akad költségvetési összeg a nagy tervek megvalósítására.

Az összhangzatba persze időnként hamis hangok is belevegyülnek, de mit tegyünk, ilyen az élet, ők pedig nem tudják megtagadni a lényegüket. Mindenesetre ne feledjük, hogy ami megépült, az a magyar embereké marad. Így jártunk a Nemzeti Színházzal, a Művészetek Palotájával, a Millenárissal, a Várkert Bazárral, sorolhatnánk hosszan. Az elődök csak a romhalmazokat bámulták, széttárták a kezüket, és hazudoztak vég nélkül. Hát most más idők járnak. Ideje volna hozzászokni és a nagy demokráciasiralmak helyett átnyergelni a XXI. századra.