A Jobbszélt, mint mindig, csütörtökön írom, nem ismerve a választás eredményét. Bármi is történt vasárnap, a tét nem lehet más, mint az: milyen országban fogunk élni. Tíz-húsz év múlva lesz-e magyar országunk, keresztény Európa. Sokan elbagatellizálják a bevándorlás jelentőségét, azt hiszik, ez ránk nem érvényes. Holott a történelemben rövid idő alatt alapvető változások következhetnek be, elég végigtekinteni a huszadik századon. 1910-ben ki merte volna megjövendölni, hogy pár év múlva már nem létezik a Habsburgok birodalma, az ezeréves Magyar Királyság területének harmadára olvad, vagy hogy olyan elképesztő nevű államok jönnek létre, mint Csehszlovákia, a Szerb–Horvát–Szlovén királyság vagy a Szovjetunió. 1930-ban egy pesti polgár milyen képet vágott volna, ha közlik vele, hogy húsz év múlva a kommunisták lesznek hatalmon, egypártrendszerű diktatúrájukat a megszálló szovjet csapatok tartják fenn, helytartójuk az akkor még a szegedi Csillagban raboskodó, rossz arcú Rákosi Mátyás lesz. De 1950-ben se láthattuk előre, hogy ’70-ben a Rajkot letartóztató Kádár gulyáskommunizmusában tespedünk, túl egy levert szabadságharcon. 1970-ből előretekintve ugyan ki remélte, hogy húsz év múlva kimennek az oroszok, többpárti parlamentünk lesz, a választás győztese lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének nevezi magát, és október 23-a nemzeti ünnep lesz. És ’90-ben sem sejtettük, hogy még 2010-ben is az lesz a legfőbb gondunk, hogy végre elzavarjuk a nómenklatúra itt maradt alakjait, egy szemkilövető KISZ-titkárt, aki a határon túli testvéreink ellen agitál.

Én mindenesetre 1985-ben írtam egy novellát, amely egy egynyelvű, egyközpontú birodalomban játszódik, s amelyben a főszereplő rádöbben, hogy a területet, ahol él, régen Magyarországnak hívták, s ahol különös-furcsa nyelvet beszélő lények éltek, a magyarok. A Tiszatájban 1990-ben meg is jelenhetett, az interneten hozzáférhető: http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/14327/