Félmeztelen és törzsi színekkel befestett helybéliek állták körül a parányi viskók közé emelt dobogót, ahonnan a híres fővárosi varázsló beszélt az aprócska zu­rum­biai falu lakóinak.

– A zurumbiai fizetések és munkakörülmények nem mérhetők a fejlett világban tapasztalhatókhoz. Ti talán el sem hiszitek, de például egy magyar pedagógus havi 1700 zurumbi tallérnak megfelelő összeget keres, ami éppen tizenhétszerese az itteninek. Elképzelni sem tudjuk, mire költhetik a magyarok ezt a teméntelen pénzt. Azt mondja egy nyam-nyamföldi orvos: „Én heti két banánért végzek életmentő műtéteket, míg Budapesten kórházi ágyak, asszisztencia, gyógyszerek állnak rendelkezésre. Kénytelen vagyok bunkóval fejbe csapni a vajúdó kismamát, hogy a kínjain enyhítsek; Magyarországon epidurális érzéstelenítést használnak.” Az itteni profok nem is láttak olyat. Boldog ország; legnagyobb problémájuk, hogy vasárnap zárva vannak a boltok.

– Mik azok a boltok? – kiáltott valaki.

– Így nem tudjuk megakadályozni az elvándorlást Magyarországra – folytatta a varázsló. – Hiába mondjuk, hogy nem élhet mindenki magyar életszínvonalon, a fiataljaink ezt nem értik. Inkább feladják kultúrájukat, szokásaikat, és az ígéret földjét választják, ahol tiszta ivóvíz folyik a csapból, kellemesebb a klíma, villamos, busz és vonat jár; az üzletekben mindenféle áru… Mozi, színház, áramszolgáltatás… Sokan rettegnek a téltől, de aki járt már ott, az tudja, hogy fűtött lakások vannak.

– Valóban elképesztő jólétben élnek a magyarok – kiáltottak oda az első sorból –, de azért az ősi zurumb kultúra, a zurumb gyökerekhez való kötődés is fontos. Unjuk ezt az örökös nyafogást, hogy el kell menni, mert máshol jobb. Magyarországon sincs kolbászból a kerítés, ott is vannak fanyalgók. Mindenki azzal elégedetlen, amije van. Beszéltem hazatérő zurumbokkal, akik nem tudtak ott beilleszkedni, beletörött a bicskájuk a nehéz magyar nyelvbe. Vannak fontosabb dolgok is a jólétnél.

A zurumbok bólogattak, és otthagyták a varázslót.