Nehéz megmondani, miről is szól a betelepítési kvótáról szóló kérdés, mondta múlt héten Tóbiás József. „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – erről szavazhatunk majd ősszel, és bár sem a tartalom megértése, sem pedig a kérdésre adandó válasz nem tűnik túl bonyolultnak, fogadjuk el, hogy a szocialista pártelnök képességeit egy összetett mondat felfogása már meghaladja.

Tóbiás, túlzás nélkül állíthatjuk, a Magyar Szocialista Párt valaha volt legjellegtelenebb elnöke, ami Mesterházy Attila örökébe lépve nem kis teljesítmény. Folyamatosan igyekszik kikerülni a kényes kérdéseket, az MSZP elnökké választása óta csak olcsó demagógiával és látványosnak szánt akciókkal próbálkozott. Ilyesmikkel egyébként általában parlamentbe vágyakozó, vagy kormányzásra esélytelen formációk szoktak élni, nem váltópárti státuszért küzdő szervezetek…

Utóbbi időben tett nyilatkozatain is ez a keménységnek álcázott óvatoskodás látszik. Azt mondja például az említett múlt heti sajtótájékoztatón, hogy pártja nem támogatja a kötelező betelepítési kvótát, és „nemzeti érdeknek tartja az Országgyűlés szuverenitását” (…és nem szakad rá a plafon), ugyanakkor azonban nem tartja valódi népszavazásnak a kormányzati kezdeményezésre kiírandó referendumot, vagyis híveit lényegében arra ösztökéli, ne vegyenek részt rajta.

Így kell átlátszóan egyensúlyozni a hazai közvéleménynek és a brüsszeli haveroknak való megfelelés határmezsgyéjén… És hogy ha nem ez, akkor szerinte mi lenne a „valódi népszavazás”? Például ha véleményt mondhatnánk az állami vezetők bérplafonjáról.

Tóbiásnak óriási szerencséje van: még nyilvánvaló alkalmatlansága ellenére sem valószínű, hogy leváltanák az elnöki posztról az MSZP közelgő tisztújítása során. Szanyi „Egyedül Vagyunk” Tibor kétségtelenül bevállalósabb, ám még elvtársai sem veszik igazán komolyan, Harangozó Tamás súlytalan, Molnár Gyula hitelességét pedig bírósági felmentése ellenére is megkoptatták a XI. kerületi ügyek.

És persze szerencséje van azért is, mert a szocialistáknak nincsenek valódi ellenfelei az ellenzéki térfélen. A Jobbikról mindent elmond, hogy a cukisodási folyamatban eljutottak odáig: vajon a kuruc.infóval jó barátságot ápoló Novák Előd, vagy a tévéostromos Toroczkai László-e a szimpatikusabb dísz-radikális Vona Gábor számára. Az Együtt nem létezik, a PM még annyira sem, Gyurcsány Ferencről pedig továbbra is a hazugság az első szó, ami az emberek többségének eszébe jut. Ott van még az LMP, amellyel kapcsolatban továbbra is az a legfontosabb kérdés, hogy Schiffer András személyes varázsa elég lesz-e újra az ötszázalékos küszöb eléréséhez. És majdnem elfelejtettük, Fodor Gábor egyszemélyes (na jó, Bodnár Zoltán volt főpolgármester-jelölttel és Bősz Anett-tel együtt háromszemélyes) pártja is létezik elvileg, de róluk ezzel mindent el is mondtunk.

Egy szó mint száz: Vona Gábor újra elnök lesz a Jobbikban, immár Novák Elődöt kifúrva maga mellől, Tóbiás József is marad az MSZP élén, a két párt pedig még két évig vitatkozhat azon, melyikük a „második legerősebb” a Fidesz mögött.

A néha bosszantó, máskor szórakoztató produkciók közepette azonban a társadalom nagy része remélhetőleg a kvótanépszavazással foglalkozik, amely, ahogyan Lázár János nagyon pontosan fogalmazott, az elmúlt 25 év egyik legfontosabb kérdése. A jövőnket illetően határozottan a legfontosabb.