Hát ez aztán már maga a kész őrület! A fehér ember halálra ítélte önmagát, s azt, aki ki akarja húzni a nyakát a hurokból, le­gyalázzák. Én még ilyen gátlástalan hazudozó szöveghamisítókat nem láttam. Az ellenzék, aminek nem is az a baja, hogy ellenzék, az sem, hogy liberális, de még az sem, hogy kommunista, őrült gyűlölködése közben elvesztette a fejét sok, jólétébe belekottyant nyugati elvtársával egyetemben. A gyermeket szülő nőt, azt, aki anyaszerepre vállalkozik, voltaképpen lenézi, lebecsüli egyértelműen és nyilvánvalóan, mert úgy véli, az a nő, aki anyaszerepre vállalkozik, lemond az egyenjogúságról, az önmegvalósítás lehetőségéről. Ez a politikai agypöcsörő „anyázni” merészel. Ha a Kiskunságban, ahová anyai ágon én is tartozom, anyázni mert valaki, rögvest előkerült a bugylibicska és láthatóvá vált a félig megemésztett aznapi.

Eszement népség. Miközben súlyos és veszedelmes gondok csapkodják már nemcsak Magyarországot, hanem Európát s jószerint az egész világot, azon hörbölődnek, hogy mit mondott Kövér László és Ákos! Lássák be, ez aztán maga a téboly. Az intelligens Mészáros Antónia műsorában a rettenetesen megbukott gazdasági miniszter, a buta arcú Csillag István, akinek módja lett volna valamit tenni az ország javáért, a csak azért hasznos pökhendi Róna, mert sajtot gyárt Dél-Dunántúlon, és a nem tudom kicsoda Pogátsa a tudatlanok öntelt fölényével hirdeti most a férfi és a nő közti egyenlőséget és elmarasztalja a parlament elnökét és Ákost, mert beletaposott a nő mint olyan, emberi méltóságába. Mert Kövér arra kéri az asszonyokat – nyilván több millió éves fiziológiai adottságuknak megfelelően –, jó lenne, ha ellátnák unokákkal az országot. Vagyis minket. Ezt a sunyi arcú Róna (és még sokan mások is!) úgy adták elő, hogy Orbán megparancsolta (!) a nőknek: szüljenek és mondjanak le jogaikról, az önmegvalósításról. Vagyis azt a nőt, aki gyermeket szül, ezek a kókadt agyú okosoncok lenézik, nem veszik emberszámba. Ez az a bicskanyitogató anyázás, amit nem tűr a lelkem kiskun fele és in effigie bűzhödt belét öntöm ennek a sok idiotisszimának és hülyisszimusznak, mert anyám méltóságába gázoltak. Pontosan tudom, mit mondott Kövér. ÓHAJTOTT. De nem utasított. Azt nem tudom, mit mondott Ákos, de nem is érdekel. Azt viszont tudom, hogy zseniális matematikus anyám otthon maradt és háztartásbeli lett, mert az élet legnagyobb – isteni – ajándékának azt tartotta, hogy gyermeket szült és nevelt. És bizony isten megcsókolnám csontváz kezét a föld alatt, mert engem választott a több ismeretlenű egyenletek helyett, sokak bosszúságára lehetővé tette, hogy gyermekeim és imádott unokáim is világra jöhessenek.

Ezt is megvallom: kínoz a lelkifurdalás, mert nem háláltam meg neki eléggé anyai szeretetét és gondoskodását. De minden gondja ellenére boldog volt, mert részese lehetett Isten munkájának, az élet teremtésének. Szabó Dezső az idiótára azt mondta: emberi nemzés szégyene! De nem az anyára, a nőre, az asszonyra, hanem az aktusra mondta. Nos, én is az aktusra mondom, s nem a szentként tisztelt anyákra, akik a teremtő Istennel egyenrangúak. Kár volt megszülniük ezt a sok félresikeredett jogvédő kurta agyút, aki nem fogja föl, hogy a magyarság máig tartó trianoni tragédiájának egyik fő oka a gyermekszületés alacsony száma, s most az európai embert is ez a veszély fenyegeti. A hülyönc Angela Merkel a német nemzeti meddőséget úgy akarja korrigálni, hogy integrációra képtelen, mert merőben más kultúrájú és más vallású embereket zúdít Európára. Nem kell félreérteni. A keleti kultúrák semmivel sem alacsonyabb rendűek más kultúráknál. Egyszerűen csak mások. És azok a féregagyúak, akik mindig a másság tiszteletét hörgik, miért akarják mégis integrálni vagyis fölszámolni ezt a másságot?