Na, ez az Esterházy-dolog megint felpörgött, látom. Ennek, mondjuk, örülök. Én már sokszor megégettem magam ennek a betűhalmozónak a piszkálásával. De örülök, hogy végre eljött az idő, mikor már mások is teszik. Hogy eljött az ideje. Mert ha már a miniszterelnök úr is érint ilyesmit Tusványoson, akkor eljött.

Fotó: MTI, archív

Szóval ott tartottam, hogy megégettem magam, és kaptam a fejemre átkot, címkéket, kitiltásokat és ebből adódó le nem közléseket, és ha már ennyi nyüves gondom volt, legalább hadd húzzam ki magam, hogy bizony, az ilyesmiről én beszéltem először, jó tizenöt éve.

Békés Márton Klubrádió-beli interjúja kapcsán kezdődött a sírás, melyben még csak annyi se volt, hogy Esterházy rossz – pedig de –, pusztán az hangzott el, hogy miért kötelező, hogy zsinórmérték legyen, és betonba vésett hivatkozási pont.

Na de hiába, össztűz indult, és hörgés. (Szerintem mai napig tart, bár egy ideje nem figyelem.)

Teljes idiotizmus. Amikor örök értékekről van szó, akkor a libsik mindig azzal jönnek, hogy „de ki dönti el?”. Látunk egy szakállas manust, szőrös karjával vágja a fát, és mellette egy törékeny szőke nőt, jól látható keblekkel, erre azt mondja a libsi, hogy ki dönti el, melyikük a férfi és melyikük a nő? Egyik képen egy apa, anya meg egy gyermek, másikon két férfi, egy aranyhal meg két kiló lecsókolbász. Ki dönti el, hogy melyik a család? – affektálnak. Ki dönti el? De ugyanúgy „ki dönti el” nyafogás van az erkölcs, a jó és rossz, a hit, a vallás, a honnan és hová egyetemes kérdéseiben, melyeken civilizációk nyugszanak, és meglétük több ezer éves szokásjogon alapul, melyet a célszerűség, és maga a fennmaradás is igazol. Itt a „ki dönti el?” van.

Amikor meg egy – elvileg – szubjektív dologról, tehát hogy értékelem-e Esterházy nyüves prózáját, vagy unalmas vacaknak tartom, akkor meg dogmatikus merevséggel közelítenek, mintha az Esterházy nem kedvelése egyfajta eretnekség lenne, amit még kimondani is szörnyűség. Őrület.

Na, ezeknek tényleg el kell már takarodni, de minél előbb.