Azért a nagyhatalmi arroganciának kevés arcátlanabb példája van, mint az, ami az elmúlt héten történt a kínai kommunista nagykövetség részéről a magyar külügy irányába.

Az ügy kiindulópontja egy kedves és minden politikai felhangot nélkülöző véletlen találka volt, amikor is a magyar futballválogatott a rigai szállodájuk halljában spontán összetalálkozott a Lettországban tartózkodó dalai lámával. A válogatott tagjai és szövetségi vezetői a szerencse jeleként értelmezték a szent emberrel, Tibet legnagyobb, Indiában száműzetésben élő vallási vezetőjével való találkozást, és miután áldást kértek Tendzin Gyacótól, néhány közös fényképet is készítettek. A buddhista spirituális vezető e képeken a magyar válogatott mezével mutatkozott, s a magyar csapaton is igencsak látszott a méltó tisztelet a béke-Nobel-díjas dalai láma iránt.

A képek először a csapattagok közösségi oldalain jelentek meg, majd a győztes meccs után az MLSZ is kitette a képet Tibet szellemi vezetőjének és a magyar csapatnak a találkozásáról.

Persze a magyar és nemzetközi sajtó egy része is azonnal közölte a képeket, és még ha tréfásan is, de mindenütt utaltak rá, hogy bizony szerencsét hozott a dalai láma a magyaroknak, mert 2-0-ra verték a letteket idegenben. A szerencsés találkozóról és a magyar válogatott mezajándékáról pedig maga Őszentsége is beszámolt hivatalos honlapján.

Már épp lecsengett volna a kedves találkozó médiavisszhangja, amikor újra hírek jöttek a dalai láma és a válogatott közös képei kapcsán, méghozzá az, hogy a budapesti kínai kommunista nagykövetség rosszallását fejezte ki azért, amiért a magyar csapat találkozott a dalai lámával, és úgymond pozitív színben tüntette fel a kínai kommunistákkal szemben a szabad Tibetért szavát felemelő buddhista vallási vezetőt.

Peking tehát tiltakozott Szijjártó Péternél, hogy merészel spontán találkozni egy szálloda bejárati részén a magyar focicsapat Tendzin Gyaco béke-Nobel-díjassal, aki igencsak kényelmetlen személy a mai kínai kommunista vezetésnek, s bárminemű megnyilvánulását egyenesen Kína elleni támadásnak vélik.

Sőt, Kína gazdasági és nagyhatalmi érdekeinek kiterjesztéseként – arany- és ezüstpénzeket szórva bőven a nemzetközi gazdasági, kisebb-nagyobb partnerei közé – elvárja, hogy ott, ahol nagyobb üzleteket köt, nyíltan tegyenek hitet a demokratikus vezetők amellett, hogy számukra nagyon is elfogadható, nagyon is tiszteletben tartható, és nagyon is támogatható a mai kommunista kínai rezsim, annak minden nemzeti, emberi, etnikai, információs, valamint vallási elnyomása ellenére.

S ezt sajnos – persze mindig saját nemzeti érdekre hivatkozva – a kis nemzetgazdaságok kis nemzetközi hatalmú politikusai rendre meg is teszik. Ahogy a 2000-es évektől az USA is csak nevetséges lózungokat mond a kínai kommunista rendszer bűneiről, és diplomáciai érintkezésében mindinkább figyelembe veszi a kínai kommunisták érzékenységét saját bűneik felemlegetésére. Kína vezetői, országuk WTO-, vagyis világkereskedelmi szervezeti tagsága után pedig, nemhogy itt-ott szemlesütve kellemetlenül éreznék magukat bizonyos kérdések kapcsán – mint amilyen a Tienanmen téri vérengzés, a fehér ruhás férfi kivégzése, Ai Weiwei bebörtönzése, vagy Tibet kínai elfoglalása –, de még ők oktatnak ki diplomáciai érzékenységből, s ők követelnek bocsánatkérést akár egy ártatlan találkozó kapcsán is, mint amilyen a dalai láma és a magyar válogatott közötti találkozás volt Rigában.

Mert ha nem, akkor nincs buszbiznisz, nincs vasútfejlesztési biznisz, nincs kínai export és nincs kínai hitel. Vagy az legyen a diplomáciai álláspont mindenhol, ami a kommunisták hazugsága – vagy nincs kínai biznisz? Esetleg még az lehet a nemzetközi álláspont, hogy minden politikai kérdés belügy, így az nem tartozik senkire, csak a kínaiakra.

S e végtelenül arrogáns, minden politikai empátiát és szolidaritást kiirtó feltételrendszert rendre elfogadja a nyugati világ. Fejtsék meg azt a kínaiak – mondják – hogy jó-e így nekik, s ha igen, akkor így marad, ha meg nem, akkor majd változtatnak… a lényeg: nem a mi ügyünk.

S az érdek szerinti és „kínai belügy” minősítések még érthetőek is lennének ebben az expanzív, Kína dominálta világgazdaságban, ám egy ügyben nem lehet a „kínai belügy” kényelmes érve mögé bújni: ez pedig Tibet ügye és a dalai lámáé. Merthogy Tibet nem Kína!

Mao Ce-tung kommunista kínai hadserege ugyanis agresszorként foglalta el a történelmi Tibetet 1950-ben. A ma 81 éves dalai láma 1959-ben volt kénytelen Indiába menekülni Mao és a kínai kommunisták elől, akiknek propagandája az volt, hogy Tibet „visszatért” Kínához, hogy az biztosítsa a vallás általi elnyomás alóli felszabadulást. Ennek fényében a kínai kommunisták kegyetlenül üldözni kezdték a világ legbékésebb népének, a tibetieknek a buddhista hitét és hagyományait, amelyek legfontosabbika a dalai láma spirituális vezetése és a pancsen láma spirituális folytonosságot biztosító tekintélye, amely feljogosítja őt a következő dalai láma megkeresésére.

E csodálatos, békés hitvilágot a kommunista Kína lerohanta, és zaklató, ordító propagandájával „elvette Tibettől a csendet”, és minden tibetit kötelezett arra, hogy kitegye házára a sarló-kalapácsos vörös zászlót, miközben évezredes buddhista kultúráját és a vallási vezetők kormányzását teljesen felszámolta. Tibet ásványkincseit és a világon egyedülálló magashegyi gyógynövényeit mindmáig saját zsákmányaként kezeli.

A dalai láma nemcsak Tibet, hanem az összes himalájai nép által kimagaslóan tisztelt spirituális vezető, akit a buddhisták – hitük szerint – Csenrézi, vagyis az együttérzés bodhiszattvájának reinkarnációjaként tisztelnek. Ő az, aki Buddha tanításai alapján csakis a mindenkori békés megoldásokban hisz, abszolútumként értelmezi a „ne ölj!” parancsot, amit nemhogy minden emberre, hanem minden élőlényre is érvényesnek tart, így étkezésükben még a növényekre vonatkozóan is csak a gyümölcsök, termények fogyasztását tartják erkölcsileg helyesnek.

A dalai láma mindenütt a világ békéjét, harmóniáját és minden élő élővel való együttérzését hirdeti. Tagadja az erőszakos ellenállás jogát, s bárminemű agressziót csak a jóság hirdetésével tartja visszaverhetőnek. Kína tibeti elnyomása ellen is így küzd, és ennek betartásáért a dalai láma többször nyilatkozta, hogy ha igaz hitük, és ő, mint Csenrézi reinkarnációja dönthet saját újraszületéséről, akkor biztos, hogy kínai területen nem fog újjászületni, vagy egyáltalán nem fog újjászületni, hogy ne hozzon békétlenséget a világ és Tibet számára.

Merthogy a kommunista kínai hatalom ellopta azt a kisfiút, akiben a mostani dalai láma megtalálta a reinkarnált pancsen lámát, s aki majd őt kellene megkeresse halála után mint újjászületett, immár XV. dalai lámát.

A kínai kommunista rendszer 1995-ben az igazi, tibeti pancsen lámát elrabolta és helyette egy kínai gyermeket nevezett ki abba a pozícióba, amelyik majd dönt arról, hogy ki is lesz a mostani dalai láma reinkarnált utódja… és most várják a béke-Nobel-díjas Tendzin Gyaco halálát, hogy majd helyébe egy vallási értelemben hamis, de Kína-barát dalai lámát ültessenek. S Kína mindenütt a világon kikéri magának, hogy bárki rákérdezzen, hogy mi is van az immár 20 éve elrabolt pancsen lámával, és mi is történt 2008-ban Tibetben, amikor a tibetiek ismét fellázadtak az 50 kilométeres körzetekre, rendőrségi csekkpontokra és állandó kínai betelepítésre ítélt hazájuk kínai gyarmatosítása ellen.

Hány embert öltek meg? Hányan vannak azóta is börtönben?

És ez nem belügy… ez egy szabad nép, szabad vallás és szabad terület agresszor általi elfoglalásának és elnyomásának az ügye. Ez a nemzetközi államközösség ügye.

S lám, a világ egyik legszentebb vallási vezetőjével Kína kérésére nem találkozik sem Szlovákia, sem Csehország egyetlen állami vezetője sem… mert az sértené a kínai kommunisták érzékenységét. Szégyen!

A Nyugat számára a mi Körösi Csoma Sándorunk írta le, hogy mit is jelent Tibet kultúrája, vallási, lelki tudása és nyelve az egyetemes emberi civilizációnak… amit a kommunisták immár 66 éve pusztítanak, irtanak.

És hogy mindezen bűnökkel a nyakukon még ők vonják felelősségre a magyar válogatottat, hogy tagjai hogy is mernek találkozni véletlenül egy rigai szálloda halljában a világ egyik legszentebb emberével? És hogy is mer a magyar válogatott Őszentségének magyar mezt adni? Meg egyáltalán mi az, hogy a magyarok spirituális vezetőt látnak benne?

Minden diplomáciai érvet elfogadva Kína politikai rendszerének belügyként kezelésére, minden érdeket elismerve, amely által mind a világ kis, mind a világ nagy nemzetei kötődnek a kommunista Kína gazdaságához, egy témában Kína alattomos politikájának nem szabad engedni, befeküdni: Tibet és a dalai láma ügyében.

E téren marad az, ami volt: barbár agresszor!

És azért, mert Kína fontos partnere a világ államainak, s ezért ezen államok kényes kérdéseket nem hoznak elő a kínai belügyek kapcsán, azt inkább örömmel vegye tudomásul a Kínai Kommunista Párt vezetése, mintsem még ők követeljenek aljas tetteiknek elismerést.

A fociválogatott nem tett mást, mint ösztönösen egy szent emberrel való találkozást szerencsésnek gondolt egy megmérettetése előtt. Ez az egészséges lélek megnyilvánulása.

Mindenki, aki elhatárolódást követel tőlük, vagy ennek enged, az nem őket és a dalai láma igazságát, hanem saját emberi méltóságát árulja el. A dalai lámával nem találkozó európai állami vezetők pedig hiába áltatják magukat azzal, hogy ők ezt nemzeti érdekből teszik, valójában ők valahányan magának az emberi tisztaságnak az elárulói.

Jó, hogy a magyar válogatott és a kapitányuk nem tartozik közéjük.