Krisztina leveleivel foglalkoztam a napokban. Ő nem egy titkos hódolóm, hanem egy ügynök fedőneve, aki a 80-as években a hazai punk és újhullámos zenekarokról jelentett. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tett fel anyagokat, melyben a Fekete Lyuk közönségével és zenekaraival foglalkozik.

Nekem amúgy nincsenek szép emlékeim a Lyukról. Ronda hodály, mindenki részeg, zömmel pózolás és unalom. A mindenki részeggel amúgy nem lenne baj, mert a fiatalság – meg a férfiember – szórakozása ebből állt mindig, és voltaképp mindegy, hogy csárdában duhajkodunk és hencegünk azzal, hogy megfutamítottunk egy osztrák adószedőt, vagy a Lyuk-koncerten üvöltözünk Waszlavik alatt.

A gond az volt, hogy a Lyukban ezt megszervezték. Az ember korábban elment egy koncertre, sorban állt a büfében, és a ruházatával, viselkedésével kilógott, ami növelte az egót. De a Lyukban a szervezők precízen kiírták a falra a lázadó mondatokat, összefirkálták előre a WC-t graffitikkel, és minden előre el volt készítve jó ellenállósra. Hitelesség semmi.

„Most a lányok között az egyik legnagyobb szenzáció, hogy van itt három nyugatnémet punk fiú, s közülük az egyiknek narancssárga, piros, citromsárga a haja, magas, deltás, elég feltűnő jelenség. Pénteken egy Renáta nevű lánnyal távozott, akinek különben ott volt a magyar fiúja is. Másnap a német egy új lánnyal ismerkedett meg, s ezért Renáta a másik lányt fel akarta pofozni.” Atyaég! Mintha a Barátok közt egyik epizódjából jelentgetne valaki.

Amúgy nem nagyon értem az embereket. Miközben – teljesen érthetően – felháborodnak a megfigyelésükön, önként dalolják ki dolgaikat a Facebookon. A megfigyelőknek innentől kezdve semmi dolguk nincs, az emberek mindenüket kifecsegik maguktól, lehet hátradőlni, sörrel a kézben.

Komolyan mondom, kikérem én is a rólam szóló aktákat. Nem mintha én ’86-ban annyira fontos ember lettem volna, de csak találtak valami jelentenivalót. És akkor az ember kihúzhatja magát, s kiírhatja a Facebookra: „Engem üldöztek!”