Külső veszély

– Legalább a külső veszedelem ellen fogjunk össze, hazánk fiai! – sóhajtott a magyar miniszterelnök. Ez az ötlet azonban nem bizonyult túl népszerűnek. Akadtak, akik szerint nem is fenyeget külső veszély, mások ellenben nem tudtak elképzelni olyan ellenséget, akinél jobban ne utálnák saját honfitársaikat. Az ateista nem közösködött a hívővel, balos a jobbossal, dohányos a nemdohányzóval, fradista az újpestivel. „Na de nagy a veszély!”, próbálták inteni őket az előrelátóbbak. „Akkora veszély nem lehet, hogy elfogadjuk ezeknek a vezetését”, kiáltották. A közös célokért folytatott küzdelemnél sokkal egyszerűbb (és jobban megfelel a népléleknek), ha inkább átállnak az ellenséghez, vagy legalábbis pénzt és fegyvert kérnek tőlük a harchoz.

Közben kiderült, hogy egész Európa veszélybe került. Saját belső tartása megroggyant, biológiai-kulturális-hitbeli túlélésére egyre kevesebb esély maradt. Elszigetelten ugyan felmerült a gondolat, hogy az európai népek fogjanak össze a külső hatások, pénzügyi-kulturális benyomulások és az emberanyag szervezetten lebonyolított kicserélése ellen, de aztán világossá vált, hogy a kontinens politikáját meghatározók közül többen is elköteleződtek az ellenségnek. „Engem Amerikából fizetnek”, rázta a fejét az egyik politikus, amikor szembesítették a tetteivel. „Bolond lennék a saját zsebem ellen dolgozni. Én a migránsok csempészéséből élek. Nem is rosszul” – csatlakozott hozzá egy másik alak. „Őszintén szólva, teszek rá, hogy az európaiak hogyan élnek és mi lesz velük.”

Hirtelen repülő csészealjak százai lepték el az eget, és megkezdődött az ufók inváziója a Föld ellen. „Emberek! Fogjunk össze a világunk megvédése érdekében a közös ellenség ellen!”, könyörögtek kétségbeesetten a planéta megmentéséért küzdő erők. Legnagyobb meglepetésükre azonban a már jól ismert figurák követeket küldtek a marslakókhoz, és maguk is lelkesen részt vettek a bolygó elpusztítására irányuló hadműveletekben.