„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Erre a kérdésre kell majd válaszoljon a magyar szavazópolgár október másodikán a szavazóurnáknál, a kvótanépszavazásként elhíresült népszavazáson. A kérdést többször bíráltam közjogi vonatkozása tekintetében, ugyanis a magyar nép csak a magyar parlament és a magyar kormány jogi lépéseire vonatkozóan mondhat véleményt népszavazáson, illetve kötelezheti tevésre vagy nem tevésre őket, és véleményt is csak rájuk vonatkozóan mondhat ténylegesen vagy áttételesen. Brüsszelt se tevésre, se nem tevésre semmilyen módon nem kötelezheti, és így rá vonatkozóan bárminemű véleményformálás is – a formállogika szabályai szerint – értelmezhetetlen.

De ezen már túl vagyunk! A végrehajtóbaráttá formált alkotmányos kontrollintézmények nem álltak ellen e jogi buktatókkal teli kérdésnek. Elengedte azt a bábszínház jellegűvé vált Nemzeti Választási Iroda is, majd a Kúria is, így nekünk nincs mit tovább okoskodni ezen, csak szókratészi módon elfogadjuk a közjogi értelemben rossz kérdést is, és ennek mentén próbálunk állást foglalni annak megválaszolása kapcsán. (Mennyivel jobb lett volna, ha az NVI nem rottyant megint a paragrafusok közé, hanem egyszerűen azt mondja, hogy tessék feltenni jól a kérdést, és akkor elengedjük… Még a demokratikus arculathoz is tetszetősebb sminkkel járult volna hozzá, mintsem így, de ez már túl van tárgyalva!)

Nos, van tehát egy kérdés, ami arról a migránskvótáról szól, ami súlyosan megosztotta az Európai Unió közösségét, népeit, államait, kormányait, s amelyről immár oly sokan mondtak negatív véleményt, s foglalnak vele szemben állást, hogy nagyjából szeptember 19-én immár nagy biztonsággal lekerült a migráns- és menekültkezelés az EU-s cselekvési palettáról.

Igaz, semmi más nem került sem mellé, sem alá vagy fölé megoldásként, esetleg válságkezelésként: sem a közös EU-hadsereg, sem a radikális schengeni határvédelem, sem újabb befogadási tilalmat nem mondták ki helyette az EU migránssimogató korifeusai. De mégis, úgy tűnik, hogy a V4-ek – élükön nyilván Magyarország –, valamint Ausztria, Franciaország és Spanyolország ellenzése miatt Brüsszel nem fog tudni mit kezdeni a menekültbírálatok elosztásával, ahogyan aztán a „kötelező betelepítéssel” meg egyáltalán nem.

Merthogy az utóbbiról valójában soha nem volt szó – nyíltan. De bizony azt meg semelyik brüsszeli bürokrata nem tilthatja meg egyetlen tagállamnak sem, hogy egy kérdést úgy értelmezzen, ahogy saját társadalompolitikai berendezkedése s ennek politikai víziója engedi. Pontosabban az EU jelenlegi változatában nem. Így aztán egy nagyméretű kulturális, vallási, etnográfiai és hétköznapi életvitelt befolyásoló kérdésben, mint amilyen a modern népvándorlással felérő migráns-menekült kérdés, nos bizony joga van-e egy államnak, kormánynak, népnek állást foglalni arról, hogy – ha nem is betelepítés tekintetében – akar-e kötelezően kvótaszerűen menekültügyi eljárásokat folytatni?

S minderre csak azért köteleznék, mert a tágabb közösség – az EU –, ahova tartozik, nem akarja együttesen megvédeni határait, és felelőtlen politikusai pedig migránsdzsihádot okoztak a közösség határain több hónapon keresztül. Erre a magyar kormány és Orbán Viktor válasza már tavaly szeptemberben az volt: nem, az EU nem arra szövetkezett, hogy Brüsszel megmondja a tagállamoknak, bármilyen új társadalmi kihívásra miként és milyen jellegűen reagáljanak. Sőt, erre a tagállamok semmilyen felhatalmazást nem adtak az EU-nak és Brüsszelnek, de még azt is joggal vonta kétségbe, hogy a német kancellár tehetett-e olyan felelőtlen kijelentéseket, mint amikkel a menekültáradatot robbanásszerűen felgyorsította 2015 augusztusában.

De ez legyen a németek dolga – még akkor is, ha Merkel felelőtlen kijelentése Görögországtól, Macedónián, Szerbián, Magyarországon át Ausztriáig borította fel a törvényességet az országhatárokon. Ám Röszke és a teljes déli magyar határszakasz lezárása világossá tette, hogy Magyarország kormánya nem fogja elfogadni azt, hogy majd Merkel és Brüsszel teszetosza vezetői tétlenül, határvédelmi cselekvések nélkül bárgyún nézik, ahogyan a kontinenst elárasztják a közel-keleti muszlim hordák. Akkor még Fayman osztrák kancellár is kerítésellenes retorikával támadta Orbánt, hogy két hónap múlva a politikai szemantika röhejes iskolapéldájával álljanak elő, miszerint az osztrákok is „kaput építenek oldalsó szárnyacskákkal” a migránsok feltartóztatására, vagyis kerítést, ahogy a magyarok… (Azóta az új Kern-kormány már bőszen a magyar határra is három kerítést épít, és érdemben visszaállította a határszolgálatot szinte az összes határátkelőjénél – nagyon helyesen. Persze egy szóval sem mondták, hogy Orbán úr, elnézést, mi voltunk tévedésben migránsügyben…)

Az Európában elszaporodó nemi erőszakok, vagyon elleni és egyéb erőszakos bűncselekmények hirtelen megugrása, a tömeges kölni nemi inzultusok a német nők ellen, a borzasztó terrorcselekmények szép lassan minden korábbi magyar álláspontot igazoltak. Valósággá vált mindaz, amire a nagy liberális nyitott társadalmasok korábban azt mondták, hogy azok csak idegenellenes fikciók, mert miért nőne a terrorizmus veszélye a menekültek számának rohamos növekedésével, és hogy az csak iszlamofóbia, és a többi, és a többi…

És ma ők mondják, hogy nincs értelme az október másodikai népszavazásnak, mert már levették a kötelező kvóták kérdését az EU-döntéshozók a napirendről, és hogy már felesleges az egész. Ha netán ez így is lenne, mert a legutóbbi EU-csúcson valóban már kivérezni látszott a kvótaügy – kötelező betelepítés nélkül is –, nos bizony február 20-án, amikor a népszavazás kormányzati kezdeményezésre került, akkor még betyár módon nem volt levéve napirendről… Sőt akkor volt csak igazán napirenden, és ezzel együtt a britek EU-s szerződése is, amelyben Cameron szinte mindent elért, amiért a briteknek érdemes lett volna EU-n belül maradni, ám végül pont egyetlen topicon, Merkel és Brüsszel liberális migránspolitikáján bukott el a maradás, és vált politikai realitássá, majd valósággá a Brexit.

Vagyis maga a népszavazási kezdeményezés mindenképp jó és komoly politikai húzás volt Orbán részéről – a hiperaktív kérdésfeltevés primőrségét nem számítva. És hogy megint Orbánra ugrott mindenki Brüsszelből, az pont azt mutatta, hogy olyan eszközhöz nyúlt Orbán migránskérdésben, amitől a legjobban félt minden nagy migránssimogató politikus: a népszavazáshoz.

Döntse el a nemzet, hogy milyen politikát vár el kormányától: beengedőt vagy feltartóztatót. Fel meri tenni ezt a kérdést Merkel, Juncker, Holland, Kern és a többi? Tessék, szabad a pálya – üzente Orbán. Mert ő nem csak fel meri tenni a kérdést ezzel kapcsolatban, hanem egyenesen ezt tartja helyesnek, demokratikusnak – és persze annyi illiberális cselekedet után ez még egy bájos arcon legyintés is volt Orbán részéről európai bírálói felé…, nosza, nagy demokraták, ne féljetek a nép döntésétől!

Jó, helyes legyintés volt.

És hogy mára a liberálisok azt mondják, hogy a kvóta lekerült napirendről? Igen, úgy tűnik, de annak a féléves harcnak az eredményeként, amelyiket elsőként megint Orbán hirdetett meg, s nem azért, mert akik ma azt mondják, hogy lekerült napirendről, nem pont a napirenden tartását erőltették orrba-szájba. Vagyis hagyjuk már megint ezt a szemérmetlen köpönyegforgatást.

És hogy milyen volt a kampány idehaza? Nem tényszerű, nem polgári és sok esetben téves, mondhatni megtévesztő – lásd no-go zónák kapcsán, amelyekről elsőként e hasábokon jómagam írtam, amikor még a kifejezést sem hallotta egy-két bőszen e kifejezést pufogtató a kampányban… Tiltakozott is több nyugati város, hogy bizony sértésnek veszik a negatív hírbe hozatalukat – jogosan.

A plebejus, erőkultuszon nyugvó, egybites kommunikáció soha nem volt a kedvemre való, főleg akkor nem, amikor a konzervatív értelmiség bőséges és értelmes muníciót ad a kormánykommunikáció számára egy-egy kérdés társadalmi tisztázásához. De mindegy, úgy látszik ebben a nemzeti értelmiség konzervatív és polgári stílusa végletesen eltávolodik a mosóporárus kormányzati tanácsadók stílusától…

Ám a mostani népszavazási részvétel nem stílus kérdése. Ahogy a közjogi értelemben hibás kérdésé sem. A népszavazási részvétel olyan fontos társadalmi állásfoglalás, amelyhez az egész politikai osztályunknak hosszú távon igazodnia kell, s ezért valóban nem túlzás azt mondani, hogy a XXI. századi politikatörténetünket is meghatározhatja.

Világos és határozott üzenetet küldhetünk. Nem Brüsszelnek, ahogy a kormányzati hirdetések harsogják, hanem elsősorban saját teljes politikai osztályunknak: nem akarjuk, hogy tömegesen muszlim közösségeket fogadjon be a magyar állam, mindegy, hogy milyen címszó alatt. Ezért kell október 2-án elmenni és nemmel szavazni. Hogy világosan ott álljon fehéren feketén, hogy mi nem Brüsszelt akarjuk valamire kötelezni, hanem a mindenkori magyar kormányt, kormányokat, miszerint az ő feladatuk az, hogy a határainkat megvédjék, a terrorizmus kockázatát csökkentsék, a magyar kultúrát párhuzamos társadalmakkal ne rombolják, és lehetőség szerint a modern kori népvándorlás közepette a magyar nép érdekeit tartsák szem előtt, ne pedig migránsok millióiét.

Ez a népszavazás legfőbb üzenete! Ezért szavazok megannyi – elitista, értelmiségi dilemmámmal együtt is – nemmel október 2-án, s biztatok minden dilemmázót, hogy menjen el, és nem szavazatával ő is üzenjen mind Brüsszelnek, mind a magyar kormányoknak, bármikor bármilyen színűek legyenek is. Nem kérünk a kötelező vagy kontrollálatlan betelepítésekből!