Levelet kaptam egy úrtól. Legutóbbi multikultit bíráló írásom késztette arra, hogy a gép elé üljön, érzéseit szavakba foglalja, és eljuttassa hozzám.

„Tisztelt Pozsonyi úr, hallgassa meg a Csendes éj c. dalt indonézül a muszlim Indonéziából és töprengjen el azon, hogy ez a világ bizony bonyolultabb, mint ahogyan az a Duna–Tisza vidékéről látható. S attól lehetek még jó hazafi.” (Utána egy videomegosztós link következett, de ez most érdektelen.)

Minden kulturált hangú levélre válaszolok, így főztem egy kávét, s belefogtam.

„Tisztelt uram! A Duna–Tisza vidékéről nekem csak azt kell megértenem, ami itt van, rám tartozik, és amiből a fajtámnak előnye van. A többi nem érdekel. És nem is kell, hogy érdekeljen. Nekem azzal kell törődnöm, amit látok, és ami ebből a tébolyból a civilizációmra hatással van. Elenyésző ezreléknyi kivételt leíró megható metafizikai motyogások hidegen hagynak, és ha nem így teszek, fajtám árulója vagyok. Ahogy a beáramló csürhét se érdekli más, csak ami neki érdeke, előnye, haszna, élettere. Tisztelt uram! Nem vonom kétségbe a jó szándékát, de az én filozófiám szerint nem kell megismerni a világot. Nem kell figyelembe venni semmit. Az embernek alapvetően a falujából nem nagyon kéne kimozdulnia. Azt kell enni, amit ott terem, ahol él, és a keveredést is minimális szintre kell szorítani. Az idegen észjárások, szokások stb. figyelembevétele, tolerálása felesleges, mert gyengít. Mellesleg ő sem veszi figyelembe az enyémet, bolond lenne. Régen voltak utazók, akik az uralkodónak és a felsőbb köröknek beszámoltak más népekről, országokról és idegen szokásokról. Ez hasznos. Ez jó. (Elsősorban az én népemnek, mert a vezető rétegem így képben lehet nyelvekkel, szokásokkal, erőviszonyokkal, harcmodorral, sebezhető pontokkal. Erre utal mellesleg az Imre herceghez írott intelmekben az a bizonyos rész az egynyelvű állam gyengeségéről, amit szabadelvűek, és világpolgárok állandóan idézgetnek és kiforgatnak. Igen, az uralkodó (vezető réteg) körül tartani kell szakértőket, kémeket, más nyelven beszélő, és épp ezért felhasználható embereket. De csakis a vezető körben! Nem a nép közé engedni, hogy ott elkeveredjen holmi feketék-fehérek-sárgák kéz a kézben táncban, mint valami bárgyú népi demokratikus brosúrában vagy az Őrtorony legfrissebb kiadványában. De ha az alsó szintek is nyüzsögni kezdenek, az egy civilizáció végét jelenti.”

Postafordultával jött is a válasz.

„Keveredés a civilizált népekkel nagyon hasznos, ezért én általában egy vonalzót használok ily esetekben, amelyen a számozás 50-töl 150-ig van, s az IQ mértékét jelzi. Én magam is kétségbe vagyok esve azon, amit a Merkel nyanya művel ezzel az országgal. A németekért én persze egy könnyet sem hullatnék, de a családom sajnos itt él, s ha ez így halad tovább, új hazát kell választanunk magunknak. A lányaim félig kínaiak, a mostani feleségem japán. Van egy tiszteletbeli kislányunk Indonéziában is. Mindhárom nyelvet beszélem, így talán annyira nem leszünk elveszve. Talán Szumátrán kötünk ki, pedig a feleségem Szentendrén élne szívesen. Ön szerint így nem lehet élni? Tudja, milyen nagyszerű Kínában körutazásokat tenni, a mézesheteket Hajnan szigetén, a szilvesztereket hol Szin­ga­púrban, hol Okinaván eltölteni? Milyen érdekes a világ minden tájáról barátokat szerezni, sőt több nyelven írni: inkább németül és japánul, mint magyarul? Milyen jó érzés, hogy egy indonéz lányka apának szólít, a japán feleségemet pedig anyának? A baráti körünk is nagyon színes. A gyerekeim nem magyarok, de büszkék erre a származásukra is. Miért nem tartja Ön ezt helyesnek? Mert nagyon is lehet így élni. Én másként nem is tudnék. A multikulti nagyon jó dolog, csak az rettenetes, ami most Európában folyik. Mindannyian tudjuk, mire megy ki a játék. Akármilyen szép az a drótkerítés, Magyarország sem fog kimaradni belőle. Sajnos. Mutatok még egy linket. Ha megnyitja, láthatja, hogy Japánban is népszerűsítettem a magyarokat.”

Íme a világpolgár – töprengtem –, aki nem érti. Élt harminc országban. Hogy értené? Ha gond van, arrébb megy. De mit csináljon a paraszt, akinek feldúlják a kertjét, tönkreteszik a földjeit, állatait megeszik, megrongálják az életterét? Az hova menjen? A világpolgárságot igazság szerint büntetni kéne.

Japánban népszerűsítette a magyarokat. Miért? Minek? Miért kéne a Hieizan tövében Petőfit szavalni, vagy a Kossuth–Széchenyi vitát megérteni? Nem az ő dolguk. S az enyém se az övéké. Tudósok, kutatók elbogarászhatnak ezzel, de egy magyar trafikosnak nem kell tudnia a korai császárkort, ahogy egy gésának se Liezen-Mayer Sándort. Gyakori félreértés, hogy ha azt mondom, nem érdekelnek más népek, azt hiszik, hogy visszafelé elvárom a hajbókolást. Dehogy! Nekünk semmi dolgunk egymással. A vezetőinknek van.

„Én ezeket a dolgokat nem tudom – írtam neki –, mivel egy magyar írót nem fizetnek annyira, de hát ezt ön is tudja. Azt nem értem, miért kérdezi? De ha lenne is ennyi pénzem, biztos értelmesebb dolgokra költeném. Magyar ember a Kárpát-medencét sose hagyja el. Ez erkölcsi törvény volt őseink alatt, és ez kötelez mindenkit, akiben él a tisztelet a múlt és a hagyományok iránt. Minek küzdött Arany a tiszta beszédért, ha a fiam spanyolul karattyol? Minek verte meg Hunyadi a törököt, ha Budán csíkszemű emberek kebabot meg kuszkuszt főznek? Minek épült a Lánchíd, ha minaret áll a tövében? Másként gondolkodunk, és nem hiszem, hogy van értelme erről bármi többet is mondani.”

Többet nem írt. Hiába beszélt húsz nyelven, nem értettük egymást. Talán, ha csak magyarul beszél, közelebb jutottunk volna.